Ukrajna, amikor is nemrég az orosz hadsereg nagy riadalmat keltve csapatösszevonásokat hajtott végre a keleti határainál és a Krím félszigeten, újra a nemzetközi politika figyelmébe került. Legalábbis addig, amíg az oroszok vissza nem vonták csapataikat, látszólag megnyugtatva a közvéleményt. Azonban ez az epizód is rávilágított arra a keserű sorsra, amely egy terjeszkedő, nyughatatlan nagyhatalom szomszédságával jár, amely nem ijed meg a katonai beavatkozástól, az emberi életek kioltásától sem.
Mert csak az ukrajnai háború 2014-es kezdete óta több mint tízezer ember halt meg, és rengeteg embernek kellett elhagynia az otthonát. Viszont azt nem lehet pontosan körülírni, miért olyan nagy a háború iránti étvágya Oroszországnak. Azon kívül, hogy növelve a geopolitikai feszültséget a térségben, elutasítva a hidegháború utáni rendet, szondázza a nyugati szövetségi rendszert. De a koronavírus által meggyengült világ most talán még kevésbé tud határozottan reagálni erre a kihívásra, félve egy mélyebb konfliktus kialakulásától.
Grúzia, Ukrajna és Fehéroroszország léte közös abban, hogy egybe fonódnak Oroszország befolyási övezetének megtartásával és bővítésével, egyben küzdelmet is jelentenek az európai uniós vagy a NATO- tagságért. De mint láttuk, ha a fentebb felsorolt országok közül valamelyik komolyan foglalkozik azzal a kérdéssel, miszerint megpróbál csatlakozni egyik vagy másik nyugati politikai vagy katonai szövetséghez, illetve akár új politikai irányvonal kezd formálódni, akkor Moszkva nem retten vissza a katonai beavatkozástól vagy az ezzel való fenyegetéstől.
Emellett persze orosz részről folyamatosan zajlanak a félretájékoztatások az adott országban, minél erősebb nyugatellenes érzelmek keltésével, elbizonytalanítva a társadalmat. Továbbá nem ijedve meg a szomszédok politikájába való beavatkozástól sem, számukra kedvező pártok, politikusok életben tartására helyezve a hangsúlyt. Mindemellett Oroszország hatalmas összegeket invesztál a hadsereg fejlesztésébe, modernizálásába. Elérve nagyobb hatékonyságot, akár a határain túl is. Ennek megtérülését látják a grúz és az ukrajnai gyors és számukra sikeres hadászati beavatkozások által, ahol tartós jelenlétet sikerült elérniük. Úgy tűnik, ma ezek az orosz külpolitika névjegyei, nem szólva az egyre ijesztőbb mérgezéses beavatkozásairól otthon és külföldön.
Vlagyimir Putyint ma nem lehet megállítani szankciókkal. Mert tisztában van vele, a nyugati országok energiaszükségletei és más, prioritást élvező érdekei miatt mindig megússza komolyabb retorziók nélkül. Valamint a nyugati segítséget váró, a Kreml iránymutatásaitól szabadulni vágyó országok egyértelmű integrációs ajánlat helyett inkább csak hangzatos ígérgetésekkel találkoznak. Nyilvánvalóvá téve kiszolgáltatott, bonyolult helyzetüket, amit az oroszok előszeretettel ki is használnak. Az orosz elnök népszerűségének megtartása fontos szempont a Kreml tervezőinek. Viszont nagy kérdés, a koronavírus által okozott jelenlegi nehéz időszakban mivel tudja ezt táplálni, elterelve a figyelmet a belső problémáktól. Így úgy néz ki, jobb híján nem marad más, mint az orosz nagyhatalmi státusz megerősítése nagy volumenű külpolitikai eredmények felmutatásával. Jelenleg ezt csak nacionalista, revizionista katonai betörésekkel tudja elérni. Felbátorodva a Nyugat tehetetlenségén, aminek akár szélesebb konfrontáció is lehet az eredménye.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/24. számában jelent meg, június 11-én.
