Sose gondoltam volna, hogy Szlovákia egyszer majd hiányozni fog. Főleg, hogy egykoron úgy mászkáltunk oda-vissza a határon, mintha ott se lett volna – ilyen az, amikor az ember egy súlyosan Trianon-sújtotta településen nő fel. Mert ugye Sátoraljaújhelyt rendesen megnyekkentette a nagyhatalmi határhúzogatás, amiből gyerekként annyit vettünk észre, hogy a Rákóczi utca végén már furcsa ízű kólákat, és például tejszínes ruszlit is lehet kapni a sarki kisboltban.
De most, hogy minden határ hónapokra lezáratott, elkezdett hiányozni a szomszédos ország. A gyönyörű táj, az egykori hegyeink, egyáltalán, hogy hol kicsit, hol meg minden nagyon más. Ezért aztán amikor megszületett a két állam közötti nyitási megállapodás, már néztem is, merre lenne érdemes gurulni egyet a védettségi igazolvány büszke tulajdonosaként. Konkrétan: június 9-től a magyar állampolgárok teszt-, és karantén kötelezettség nélkül léphetik át a határt, amennyiben – idézet a kétoldalú egyezményből: „rendelkeznek az oltottságot igazoló, magyar illetékes hatóság által kiállított érvényes védettségi igazolvánnyal és az oltóanyag típusát és valamennyi oltás dátumát rögzítő oltási igazolással, ugyanakkor legkésőbb a határon regisztrálni szükséges a https://korona.gov.sk/ehranica/ weboldalon”. A dokumentum továbbá rendelkezik arról is, hogy karantén-kötelezettség nélkül milyen oltás első, vagy második dózisától számított hányadik napon lehetséges a Szlovákiába érkezés.
Szóval egy héttel ezelőtt, amikor még szó sem volt a belső schengeni határok korlátozás nélküli megnyitásáról, enyhe torokszorultsággal indultunk útnak, kicsit olyan érzés volt közeledni az északi szélhez, mint amikor a rendszerváltás utáni években Kárpátaljára, vagy Erdélybe tartott a bátor turista, és pontosan tudta, hogy az ukrán, és román határőrök szanaszéjjel fogják alázni. Ó, azok a 24 órás, többször a sor végére küldésbe torkolló kedves határátkelések, csak mert jókedvű, ifjú magyar legényke vagy!
Ehhez képest Szlovákiába belépéskor egyetlen egyenruhással se találkoztunk. Már majdnem visszafordultam, hogy talán nincs is nyitva az átkelő, vagy mit tudom én, rosszul, rossz felé kanyarodtam, ez nem is az a forgalmi sáv, akkora volt a kihaltság. Pedig figyeltem nagyon, mert hát akar a fene nemzetközi konfliktusba keveredni, főleg világjárvány idején.
Na, gondoltam, ennek visszafelé lesz meg a böjtje, ám az egész napi hőségbe némiképp belefáradt mi rendőrünk csak annyit kérdezett, hogy magyar állampolgárok vagyunk-e, és már intett is, hogy mehetünk.
Persze nem bánom, csak nem értem. De hát én csak egy jogkövető magatartású egyszerű állampolgár vagyok.
