Azt is mondta a munkatársainak, hogy Gyurcsányt „rá kell égetni az MSZP-re”, hogy együtt pusztuljanak. És ebben is jól számított.
Publicisztika
Egy pár hónapos leállásra úgy reagál ez a tizedik éve építgetett aranykor, mintha egy közönséges kártyavár lenne. Ezt ismerte be most Orbán Viktor a „Tényekben”.
Orbán maga temeti el végleg a 2010-ben megszületett centrális erőteret; utoljára 2006-ban vívott ki-ki meccset egymással két, nagyjából hasonló erejű tömb a választásokon. S akkor Orbán vesztett.
Volt olyan helybéli, aki kertelés nélkül kijelentette: „Innen menekülni kell.” Nem csoda. A világból való kiesettség érzése brutálisan mellbevágó.
Hacsak nem varázsol elő azonban valaki hamar a kalapból egy olyan jelöltet, aki magától értetődő módon lesz Orbán Viktor esélyes kihívója, nem is olyan soká eljön majd a pillanat, amikor minden ellenzéki szereplőnek színt kell vallania a kérdésben.
Mi az, hogy itt méltóságteljesen jönnek-mennek, alszanak a mi padjainkon? Mi az, hogy kukoricakeményítő? Karantén van, világjárvány, téged nem engedünk a boltba, ha itt valaki koronás, akkor te biztos az vagy!
Gyerekkorában szeretett vonattal utazni. Akkoriban sok mindent szeretett, amit ötvenévesen már megvetett és rühellt, de nem tudta eldönteni, hogy azért-e, mert akkor nem volt az életről semmi tapasztalata.
Mindenkit arra sarkallnék, hogy ha már macska nem lehet, legalább legyen kevésbé idegesítő. Nem hiszem, hogy ez bárkinek is akkora nagy nehézségeket okozhatna.
Döbbenetes, hogy egy halálos pandémia árán kell viszontlátnunk régmúlt világunkat, ahova pedig szívünk mélyén vágytunk mindig is.
Befolyásának titka vélhetőleg nem a kivételes képességeiben keresendő. De akkor miben?
Éva, Ádám, a kígyó... és a koronavírus.
A kizökkent világot egy elmarasztaló jogerős ítélet tolná helyre. Máskülönben ugyanis arra kell gondolnunk, hogy egy politikai kivégzés zajlott az elmúlt években a magyar hatóságok tevékeny részvételével.
A politikusoknak semmi más dolguk nincs, de az nagyon, hogy meghallják azok kérését, akik működtetik az országot.
A színház tükröt tart a társadalom elé. De mielőtt ezt tenné, maga is belenéz a tükörbe, és ha nem kell szégyenkeznie előtte, akkor tartja oda mások elé is.
Karanténban „sovány kilátás, hogy majd valaki felhívja önt”. Talán öt nap múlva, talán a karantén végén, de lehet, hogy soha.