De mi lesz akkor, ha a tizenkettedik haláleset majd úgy kötődik a bikához, hogy egy kattogó szerhasználó leszúr valakit a villamoson?
Elmondom mi lesz: késő.
Publicisztika
A szerzés sosem múló mámorában az emlékek elveszítik értéküket, a NER számára a műemlék csak akkor fontos, ha gyakorlati haszna van.
„Hélo! Mester! Az internetjüknél egy csücsök még kimaradt!”
Tréfás figurák ezek a fideszesek Medgyesegyházán is. Nem kapkodják el a lépéseiket, ha a pártjuk jó híre forog kockán.
Buborékban élünk, de nem a lakosság fegyelmezettsége, nem is a virológusok és járványügyi szakember megfeszített munkája emel védőburkot körénk.
„Magyarországon sajtószabadság van!” „Következő kérdés?”
Ha most tippelni kellene, azt mondanám: az ellenzéki jelölt valószínű megfenyegetésével és külföldre parancsolásával a fehérorosz rezsim bebiztosította a közelgő bukását.
Egyértelmű: a Fidesz egy „teológus” szájával megfenyegette Hodász András katolikus papot.
Én eddig azt hittem, Magyarország olyan, mint az a tartomány, ahol mindenki szellemeskedik. De lám: nem.
A magyar kormányfő nagy barátja éppen a csúnyábbik arcát mutatja a saját polgárai és a világ felé, és ez elég kínos Budapestnek, így most sunnyog és kivár a bátor magyar kormány.
A sportszervezetek politika általi megszállása mára rendszerszintűvé vált, s hamar kiszolgáltatott helyzetben találja magát az, amelyik nem akarja megérteni az idők szavát.
Orbán Viktor sem rendezhette volna szebben és jobban, saját maga kedvére valóan a gödi népszínművet. Vagy várjunk csak!
A kifogásolt irányvonal fő felelősének szerepe tabu marad a Navracsics-interjúban. Pedig az új politikához új ember kell. Ennek nyilvános kimondása azonban – ma még – politikai öngyilkosság volna.
Nem a tények a makacs dolgok, ahogy azt szokás emlegetni, hanem a látszattények vonzereje, és az össznemzeti toposzok túlélő képessége.
Irtózatos nyekkenéssel két emelet között áll meg a lift. Tán túlterhelés. Összenézünk. Rémülten, egykedvűen, kérdőn, mosolyogva. Kinek mire futja a fülledt kabinban.