A központi irányvonalra egyenirányított média soha nem lesz annyira izgi, mint szabadabb társa.
Publicisztika
A magyar kormány titokban támogatja azt, ami ellen kampányol.
Az épülő új Néprajzi Múzeum gödrével szemben hamisítatlan műalkotás csábítja a föld alá a szükséget szenvedőket.
Ott is kevés a pedagógus, a probléma kezelésére rövid távon a magyartól egészen eltérő oktatási formában találtak megoldást.
Ennyi közpénzt politikai agymosásra bárki szégyellt volna elkölteni.
Még pikánsabbá válik a plakát a tőle néhány méternyire látható családvédelmi program hirdetése mellett.
„Rájöttem, morális válság csak ott van, ahol van morál.”
Húsz év elteltével indokolt átgondolni, mit jelent hazánk számára a szövetséghez tartozni.
Minden és mindenki elmúlik, így lett kitalálva. Még a hódító Nagy Sándor sem lett végül halhatatlan, pedig szilárd meggyőződése volt, hogy majd úgy alakul.
A „kultúrharcot” provokáló kormánypárt még ott is ellentétet gerjeszt, ahol csaknem teljes a pártok és a polgárok egyetértése, lényegében egyetlen személyt tekintve a nemzeti értékek és érdekek kizárólagos képviselőjének.
Szép, fényes, piros patronos szódásszifont készítek elő. Az is, akár az írógép, a tárgyba öntött múlt. Arról meg egyáltalán nem baj, ha sokat tud az ember. Nemcsak okosabb lesz, több is.
Bayer Zsolt csúnyán lebukott. Immár nem csupán „a Fidesz trágárságfelelőse”, hanem „a Fidesz mutyifelelőse” is megfelelő jelző lehet annak a bizonyos 5-ös párttagkönyv tulajdonosának.
Orbán Viktor itthon nyerésre áll, de Európában nem. S ha május 26-án, az EP-választáson nem jön a felmentő sereg, ez az állapot halálos veszedelem számára.
Különösen fájó, hogy az elmúlt huszonöt–harminc évben épült társasházak alkotói szűk, sötét terekben gondolkodtak.
A hazafiság nem párt kérdése, és Magyarország azoké is, akik nem kapnak a kormánytól bicskanyitogató kedvezményeket.