Az Országgyűlésbe jutott pártok közül egyedül a Mi Hazánk Mozgalom tartott majálist, egyedül a nemzeti radikális párt politikusai gondolták fontosnak, hogy a munkásmozgalom ünnepén tömegrendezvény keretében, sörrel és virslivel a kézben tegyenek ajánlatot azoknak, akiknek még jelent valamit a tőkések kizsákmányolásával szemben folytatott évszázados küzdelem, amely megteremtette a szociáldemokrata és a keresztényszocialista politikát, azt a két világformáló erőt, amelyekből a modern jóléti állam megszületett.
A balliberális ellenzék kivonulása a munka és a proletariátus közegéből legalábbis jelképes: azok a pártok, amelyek égre-földre esküdöznek, hogy a jövő héttől felszántják a magyar falvakat, még a városi munkásosztállyal sem vegyülnek. Messze van még a 2026-os választás, most várja őket a jól megérdemelt nyaralásuk Balin és a Kanári-szigeteken az adófizetők pénzéből. Majálist szervezni, közösséget építeni nincs erejük – fontosabb ügyeik vannak: sajtótájékoztatót kell tartaniuk három újságírónak arról, hogy miért vonulnak ki, hogy miért vonulnak be, hogy miért ádáz ellenfelei a rendszernek, és hogy csak jobban kell kommunikálniuk, és nem is lesz itt semmi probléma.
Nem akarok túl nagy jelentőséget tulajdonítani a majálisoknak, hisz május elseje már rég nem a szervezett és öntudatos munkásoknak, hanem az egymástól elidegenített, fogyasztókká züllesztett, öntudatlan proliknak az ünnepnapja, de eddig legalább arra figyelmeztette a részvénytársaságokat, hogy iszonyatos erővel játszadoznak, amikor kíméletlenül érvényesítik a társadalmon a tőke logikáját. Most kerül rá a jobboldali kétharmadra, a neoliberális kilenctizedre a kapitalizmust hitelesítő pecsét, amikor a milliárdos állami támogatásból működő ellenzéki pártok önként adják át a munkásmozgalom hagyatékát a szélsőjobboldalnak.
A Mi Hazánk majálisán szakszervezeti vezetők is jelen voltak, persze aligha a legbefolyásosabbak, de az beszédes, hogy a makói Continental-gyárban a menedzsment kapzsiságával és jogsértéseivel szemben ellenállást szervező Radics Csaba is Lázár János egykori kancelláriaminisztert és a Mi Hazánk Mozgalmat dicséri, és a baloldali pártokat meg a szakszervezeti mozgalmat kritizálja. Míg Nyugat-Európában a hagyományos baloldal válságára újbaloldali politikusok, aktivisták és szakszervezetisek jelentették a választ, addig Magyarországon kezdetét vette a baloldali értékvilág kiszorítása a munkavállalói érdekképviseletekből.
A Mi Hazánk Mozgalom pedig a munkavállalói jogok védelméhez és a karanténintézkedések kifejezetten liberális szellemű kritikájához meggyőződésesen hozzárendeli mindazokat az életveszélyes elmebetegségeit, amelyeket a vezetői évtizedek óta konzekvensen képviselnek: elutasítják a teljes alkotmányos berendezkedést, szibériai bérrabtartást követelnek, a határok revízióját sürgetik, és egy új internacionalista fasizmus hírnökeiként a fehér ember megvédelmezését szorgalmazzák.
A centrista ellenzék megszervezése, az alkalmatlan, gyáva és hazug pártelitek elűzése ma már nem pusztán azért volna szükséges, hogy a Fidesszel szemben alternatíva képződjön, hanem hogy ez az alternatíva ne a konteóhívő, rasszista és antiszemita szélsőjobboldal legyen. Ennek az első lépése az volna, hogy az ellenzék baloldali része felismeri és mozgósítja a maga antifasiszta és munkásmozgalmai hagyományait, hogy felismeri: a Fideszt illető kritika a kapitalizmust, a globális tőkét és az identitáspolitikát illető kritika nélkül működésképtelen. Az O1G nem identitás: a szocialista politika mindig is a nagytőke elleni frontális küzdelmet és a munkásosztály mindennapos érdekvédelmét jelentette – ennek egyetlen alternatívája a további leépülés és végül a teljes önfelszámolás.
Ha a baloldal a tőke-munka tengelyen nem áll egyértelműen a munka oldalára, ha a baloldal a kapitalizmus-bolygó tengelyen nem áll egyértelműen a bolygó oldalára, ha a baloldal a globális-lokális tengelyen nem válik elkötelezetten lokalistává, akkor antiorbánizmusa legfeljebb arra lesz jó, hogy hazug és romlott politikusai még néhány cikluson át megéljenek belőle.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/19. számában jelent meg május 6-án.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
