A demokrácia ünnepe

Megmondták előre: senki sem mehet haza. Ez nem játék. Az ilyesmit nem lehet elsunnyogni. Ha valaki mégis megpróbálná, az mindent kockára tesz. Azt simán ki is rúghatják az egyetemről. A névjegyzékben mindenkit számon tartanak. Pontosan fogják tudni, kik azok, akik nem jelentek meg. Már ha lesznek ilyen huligánok.

Kicsit izgultunk ezek után. Épphogy betöltöttük a tizennyolcat, először szavazhattunk. Először lehettünk szereplők a demokrácia e jelentős ünnepén. Mellékszereplők, egészen aprók, de szereplők. Meg sem kérdeztük, hogy nem lehetne-e, hogy szobánként egyvalaki marad, és szavaz a többiek helyett. Otthon lehetett ilyet, apánk felült a biciklire, betekert a városba, bedobta a lapokat az urnába, mire megjött, anyánk megfőzte a finom ebédet. Mi nem kockáztathattunk.

Arra azért kíváncsiak voltunk, hogy hogy megy. Hogy kit kell kiválasztanunk a jelöltek közül. Nem lett volna jó hibázni. Hamar kiderült, hogy ilyen probléma nincs. A népi demokrácia abban különbözik a kizsákmányoló kapitalista demokráciától, hogy a választás nem zsibvásár. Megtudtuk, hogy mi a politikai fejlődés sokkal magasabb minőségi fokán tartózkodunk. Nálunk a párt jelöli a jelölteket, a legalaposabb előtanulmányokat követő gondos mérlegelés után. A folyamat végén egyvalaki marad. Az, aki a leginkább megérdemli a bizalmat. Meg a feladatot, amelyet támogatásunk birtokában az előttünk álló időszakban elvégezhet.

Azt sem kérdeztük, hogy akkor nem dobhatná-e be az összes szavazólapot az urnákba a szavazatszámláló bizottság. Vagy a párt saját kezűleg. És nem mertük bevallani azt sem ezenfelül, hogy nem értjük a logikát. Hogy miért magasabb rendű a forradalmi minőség perspektívája felől az egy jelölt, mint a több jelölt. Semmit sem kérdeztünk ezután végül is. A népi demokrácia abban is különbözött a kizsákmányoló kapitalista demokráciától, hogy több volt a válasz, mint amennyi kérdés megfogalmazódhatott.

A szavazókört a kollégiumban alakították ki, a földszinten, közvetlenül a tálcás étkezde mellett. Nem kellett messzire menni legalább. Mondták előre azt is: minél hamarabb lesétálunk és elintézzük a dolgot, annál jobb lesz. Nekünk is, meg mindenkinek. Hivatalosan estig tart a választás, de a bizottság nem szereti, ha nem reggel teljesítik a kötelességüket a választópolgárok. Aki húzza-halogatja, aki csak délután teljesít, az nem valószínű, hogy rendes ember lenne. Az ilyen ember gyanús. Az ilyenben eleve nem lehet megbízni. Az ilyenből lesznek a huligánok és a munkakerülők.

Szofija Rotaru-, Alla Pugacsova- és Zemljanye-slágerekre ébredtünk. Dübörögtek valahonnan lentről. Felkeltünk, fogat mostunk, mentünk. Nem hittünk a szemünknek. A tálcás étkezdére rá sem lehetett ismerni. Az ablakon függönyök, az asztalokon abroszok, az abroszokon vázákban virág, a sarokban hangfalak. A pultokban minden, mi szemnek-szájnak ingere, felvágottak, heringsaláta, olivier, húsok garmadája. Sör is, rengeteg. Igaz, hogy csak Zsihulivszke, de mégiscsak sör. Soha nem láttunk még sört a tálcás étkezdében.

Szavazni voltatok már? – kérdezték az aktivisták, amikor látták, hogy összevissza ténfergünk. Ha nem, akkor nyomás, utána visszajöhettek. De hát mi ez az egész? – álmélkodtam tanácstalanul. Felépült éjszaka a kommunizmus? Haha, válaszolta István. Ma van a demokrácia ünnepe, mondták, nem? Intézzük el, amit kell, és ünnepeljünk mi is. Így is tettünk. Eltartott egy darabig. Délben lefeküdtünk aludni. Muszáj volt.

Gazda Albert írásait itt olvashatja!

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/41. számában jelent meg október 11-én!

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/41. számban? Itt megnézheti!