A Nemzeti Együttműködés Rendszerének egy évtizedes fennállása alkalmából indított sorozatunkban azt vesszük górcső alá az emberi bűnök erkölcsi osztályozása alapján, hogy miképpen falta fel Orbán Viktor rendszere Magyarországot, hogyan tette tönkre erkölcseit, és ennek milyen hosszú távú hatásai lehetnek.
A bujaság főbűne az önzésre vezethető vissza, arra, hogy nekem az is jár, ami másoknak tilos. Hogy az én világi ösztöneim fontosabbak, mint az erkölcs parancsa vagy mint a másoknak tett fogadalmam. Én fontosabb és értékesebb vagyok, mint az embertársaim. Ez esetben: mint a honfitársaim.
Ha keresztény szemmel tekintünk a bujaságra, az ezt tiltó talán azon kevés parancsok egyike, amelyet nemhogy „enyhített” volna az Újszövetségben Jézus, de egyenesen szigorúbb megítélés alá esik, mint az Ószövetségben. Krisztus ugyanis azt prédikálja a hegyi beszédben: „Hallottátok, hogy ezt mondták a régieknek: Ne törj házasságot! Én viszont a mondom nektek, hogy mindaz, aki asszonyra néz azért, hogy megkívánja őt, már házasságot tört vele a szívében. Ha pedig a jobb szemed megbotránkoztat téged, vájd ki azt és dobd el magadtól; mert jobb neked, hogy elvesszen egy a testrészeid közül, mint hogy az egész testedet a gyehennára vessék.” (Máté 5, 27–29)
Csábító a bujaság és Orbán Viktor pártjának közös krónikáját Borkai Zsolt győri polgármester adriai kirándulásával kezdenünk, és mondhatnánk rá, hogy az már lerágott csont, nincs itt kérem semmi látnivaló. Abban a bujaságtörténetben éppen az az érdekes, amit nem rágott le még senki. Az tudniillik, hogy miképpen kívánta a roppant konzervatív és hallatlanul keresztény Orbán miniszterelnök megúszni az ügyet, még annak kirobbanása előtt. Ugyanis a Fidesz vezérkara már több mint egy évvel a győri városvezető ügyének kirobbanása előtt tudott arról. Borkai rendőrségi vallomása szerint – amelyet az Index szerzett meg – Kubatov Gábor pártigazgató úgy nyugtatta Borkait a személyes megbeszélésükön még 2018 őszén, hogy Orbán Viktor azt üzeni, amennyiben az önkormányzati választási kampányban nyilvánosságra kerül a téma, akkor azt a kormány által uralt médiában blokkolni fogják.
Írásom tárgya szempontjából persze az is problémás, hogy a miniszterelnök rutinszerűen blokkol pártja számára kínos híreket a nyilvánosságban az általa felvásárolt sajtón keresztül, ám az talán még botrányosabb, hogy fel sem merült, a felettébb Krisztus-követő és legalább ugyanannyira értékelvű miniszterelnökben, hogy esetleg lemondassa hányingerkeltő ügybe keveredett párttársát, a „családapát”, ahogy a tavalyi kampányban önmagát címkézte Borkai. Pedig még politikai megoldás is lett volna arra, hogy a kecske (a becsület) és a káposzta (a város irányítása) is megmaradjon: a később, a 2020-as időközi választáson arató fideszes Dézsi Csaba András 2018-ban is ugyanúgy kéznél lett volna.
Az mindenesetre kiderült ebből az ügyből, hogy a felcsúti csodacsatár nem az alapján mérlegel egy ügyben, hogy valami erkölcsös-e, vagy sem, hogy illeszkedik-e az általa oly sokszor hivatkozott keresztény ország képébe az adott kérdés, hanem hogy az hasznos-e, vagy sem. Nem vagyok naiv, ismerni vélem a politika törvényszerűségeit, de ez mégiscsak a borivás-vizet prédikálás csimborasszója, hogy állandóan verjük a keresztény mellünket, majd egy templomlátogatás és egy keresztény Magyarországról szóló Facebook-poszt között megüzenjük a Fekete Pákóra, közpénznyertes huszonéves csajokkal csoportszexelő párttársnak, hogy ne izguljon, majd blokkoljuk a médiát, ha kiderül.
A Fidesz mindenkitől elvárná az országban, hogy keresztényi módra éljen, és megítélik azokat, akik nem így tesznek, csak saját magukkal szemben nem ilyen szigorúak. Ezzel azt üzenik, hogy a NER-elitnek azt is szabad, amit a NER-alattvalóknak nem. Senkit nem érdekelne, sőt, nem is volna senkinek köze hozzá, hogy Deutsch Tamás és a többiek hányszor nősültek és törtek újra házasságot, ha közben pártja nem arról oktatná ki az ország polgárait nap mint nap, hogy miképpen ildomos egy keresztény országban élni. Itt egyébként megint csak kiütközik a neofiták túlbuzgalma, amelyet a sorozat korábbi részeiben már taglaltam.
Azoknak, akik nem csak egy „kötelezők röviden”-változatot olvastak a Bibliából, így a lényegét is értik Jézus szavainak, természetes, hogy vannak az országban olyanok, akik másként látják a világ dolgait. A frissen „betértek” még az írmagját is kiirtanák a másként gondolkodóknak, a másként élőknek. A valódi keresztény szeretettel, megértéssel, a segítés szándékával fordul a más szexuális orientációjú polgártársaink iránt.
Maga a (homo)szexuális orientáció nem bűn sem a Szentírás, sem a (katolikus) egyház szerint. A kereszténység akkor tekinti azt bűnnek, ha tettekben is megnyilvánul. Maga a vágy nem bűn. Ám még ha történik is valamilyen eltévelyedés, akkor sem a bűnöst, hanem a bűnt kell elvetnie egy kereszténynek. Ezzel szemben a Fidesz politikusai kizárnák a nemzetből meleg polgártársainkat, és például az egyik közjogi méltóság, a korábbi MSZMP KB-alkalmazott Kövér László szerint ők nem egyenrangúak. És naphosszat lehetne sorolni a Fidesz szerint „nem egyenrangú” magyarokat, egészen a minapi, a 2-sel kezdődő személyi számúak elleni kövéri kirohanásig.
De nem csupán az érzéki bűnök elkövetését nem tagadják meg maguktól. Egy-egy fideszes összejövetelen az asszonykáikra aggatott csecsebecsékből egy kisebb afrikai ország éves költségvetése is kijönne. És nem az a gond, ha valaki gazdag és egyben politizál, sőt! Olyan országban szeretnék élni, ahol a politikusokat jól megfizetik, olyan jól, hogy a fizetés elérje azt a lélektani határt, amikor már megfontolandó, hogy érdemes-e lopni. A kiemelt politikusokat, minisztereket, államtitkárokat pedig annyira meg kell fizetni, hogy el lehessen csábítani a piacról a közigazgatásba a legjobb szakembereket. Az viszont már komoly probléma, ha valaki attól gazdagszik meg, mert politizál, sőt, ha valaki azért válik politikussá, hogy meggazdagodjék. Mert az ilyen esetekből történik az, hogy egyesek direkt az olyan luxusmárkákat részesítik előnyben, amelyek marketingstratégiája a kérkedésre épül: arra, hogy én bizony ilyen méregdrága cuccot hordhatok.
Ebből sülnek ki az olyan ikonikus fotók, amikor valaki Louis Vuitton hátizsákkal sétál be az Országgyűlésbe, vagy ugyanezen valaki helikopterrel viteti a családot a vidéki celeblagziba, nehogy elkéssen. Megint másoknak hetente másik luxusóra villant a karján. Ennek a buja játéknak a neve urizálás, és nagy divat volt a második és a harmadik Orbán-kormány fordulóján, úgy 2013–14–15-ben, amíg nem szólt nekik valaki, hogy inkább az országhatárokon kívül üljenek má’ be a Lamborghinikbe, mert még megharagszik a „keresztény Magyarország”.
Ezekből a határon kívülre szorított dorbézolásokból lettek a skandináviai vadászatok és az adriai luxusjachtok, a Dubajban parkoló sportautók és a szextúrák, a „hivatalos utakra”, Olaszba’ magukkal cipelt celebmacák és az ibizai szippantások a jóból. Persze vannak óvatlanabbak, így azért létezhetnek az anyuka nevén lévő disznótelepek és a „széleskörű családi összefogások” is. Mind-mind a keresztényi indíttatású Fidesz bujaságának ékes bizonyítékai.
Egy kis kitérő erejéig jegyezzük meg, hogy megdöbbentő az a rossz ízlés és közönségesség, ahogy a mindannyiunk közös vagyonát elköltik ezek a buja fideszes urak. Feltöltött szájú, torz arcú prostik, hivalkodó, óriási márkajelzések a ruhákon, helikopteren reptetett szarvasok, öklömnyi vastag fuxok, mindenből az, ami drága, hivalkodó és ízléstelen. És hogy a (lopott) vagyonnal nem jön meg a jó ízlés, arról a horvát autópályák mellett szétdobált kakis pelenkák tanúskodnak. Komolyan mondom, egy picit azért javítaná a komfortérzetemet, ha a legalább stílussal tudnák elkölteni a pénzemet az urak.
Egyébként ez az örökség sokáig itt fog még maradni, amikor már majd rég elfelejtjük a Fideszt, akkor is. Mert Kádár felületes népe nem azt nézi (ha egyáltalán nézi), hogy miből vette a Rolexet valaki, hanem hogy minek van a karján. Itt nyíltan gazdag ember (vö. openly gay) nem tud a politikai porondra lépni, csak olyan, aki tisztességtelenül szerzett vagyonát jól igyekszik titkolni. Mondjuk, egy olyan, aki a mesés, dollármilliárdos összelopkodott vagyonát a gyerekkori haverjára, teszem azt egy falubeli gázszerelőre íratja. Persze csak úgy teoretikusan, már ha létezne egyáltalán ilyen. Netán.
Csupa önzésen alapuló bujaság. Hogy nekem ez jár, hiszen annyit teszek az alattvalókért. Csak hinnünk kell benne, hogy nem minden politikával foglalkozó ilyen, hogy lehet olyan politikai elitje ennek az országnak, mint – teszem azt – a reformkorban vagy a dualizmus korában. Számomra már az is elégséges volna, ha ezek a valakik nem akarnának visszaélni a keresztény kifejezéssel, és nem hivatkoznának rá úton-útfélen.
A sorozat a hetedik főbűn kivesézésével véget ért, köszönjük, hogy velünk tartottak. A szerző tervei között szerepel hasonló címmel és koncepcióval, de bővebb tartalommal egy kötet megjelentetése, amelyről – ha és amikor létrejön – tájékoztatni fogjuk az olvasókat.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2020/18. számában jelent meg április 30-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/16. számban? Itt megnézheti!
