Vírusveszély ide, aggasztó esetszámok oda, a miniszterelnök ragaszkodik ahhoz, hogy ő diktálja a politikai napirendet, s ennek megfelelően ő jelölje ki az ellenséget is. Az őszi parlamenti szezon kezdetén lényegében megnyitotta a 2022-es parlamenti választások maratoni hosszúságú kampányát.
A legrosszabbkor érkezett hát a hír, hogy végleg megnyerte azt a csatát, amelyet öt éve vívott a kötelező kvóta ellen az Európai Unióban. A 2015-ös menekültválságra építette fel az azóta a magyar nyilvánosságot nyomasztó mértékben uraló propagandagépezete segítségével azt a történetet, amely a konszolidált, országépítő kormányzás kényszerétől megszabadítva biztosította a Fidesz számára a hatalmon maradáshoz elégséges választói támogatást. Ezért fontos annak a képzetnek a fenntartása, hogy bár sorra nyeri a miniszterelnök a csatákat, az ellenség nem lankad, a végső diadalhoz még újabb és újabb erőfeszítésekre van szükség. A mozgalom minden, a végcél semmi – mondta Eduard Bernstein, a munkásmozgalom klasszikus korszakának különös figurája.
Orbán Viktorék számára a kardcsörtetés, a harc folyamatos színlelése a minden; a globális migrációt kiváltó okok megszűnése kirántaná a szőnyeget a propaganda-kormányzás alól. Ennek a „veszélye” természetesen nem fenyeget, annak azonban van reális lehetősége, hogy az Európai Unió az eddiginél jobban kezeli a kérdést, és kihúzza a probléma méregfogát.
Az Európai Bizottság szeptember 23-án tette közzé a migrációs és menekültügyi paktumra vonatkozó új javaslatát. Érdemes leszögezni, hogy a korábbi uniós politika e területen csendben megbukott, a migrációs nyomásnak kitett tagállamokon segíteni hivatott kötelező menekültügyi kvóták a gyakorlatban nem vagy alig működtek. Ez független attól, hogy a kvótapert elvesztette a harsányan ellenkező Magyarország és Szlovákia. Öt évvel ezelőtt abban a kérdésben, hogy a külső határok védelme elsődleges, a magyar kormánynak igaza volt, még ha álláspontját borzalmas, olykor egészen embertelen „érveléssel” igyekezett is itthon megtámogatni a médiagépezete.
A Törökországgal 2016-ban megkötött egyezség évekig takaréklángon tartotta a problémát, ám a migrációt kiváltó okok jelenléte, illetve a multikulturális társadalmi modell válsága is a kormány kezére játszott abban, hogy a hazai közvéleményt akkor is izgalomban tudja tartani, ha éppen senki sem ostromolja a határkerítést. Az Európai Bizottság javaslata kis túlzással az orbáni modell győzelmeként is ünnepelhető lenne, ám a Fidesz-kormány kommunikációs háttérhatalma röpke hezitálás után másik utat választott.
A brüsszeli tervezet nem átkozza el a migrációt – a gyakorlatban amúgy a magyar kormány sem: legális bevándoroltatásban, vendégmunkások idecsábításában, kötvényes letelepítésben mi is fekete öves mesterek vagyunk –, de egyértelműen levonni látszik az elmúlt évek tapasztalatait. Az Európai Bizottság nem akar a jövőben a leszboszihoz hasonló menekülttáborokat a területén, ezért javaslatának kulcseleme a belépők kérelmének gyorsított eljárásban való elbírálása, majd adott esetben a gyors visszaszállítás. Lehetnek aggályaink a terv gyakorlatba ültetésével kapcsolatban, de ezt mégis nehéz a korlátlan befogadás ösztönzéseként értelmezni.
A lényeg most jön: a szolidaritás jegyében a tagállamok vagy a menedékkérők áthelyezésével, vagy a visszaküldésük támogatásával segíthetnek. Vagy egyéb módon, például valamelyik nem uniós kibocsátó országgal való együttműködés révén. Vagyis a menedékkérők átvétele csak lehetőség, nem kötelezettség. Orbán Viktor mégis arról beszélt a visegrádi országok vezetőivel az oldalán, hogy a bizottsági javaslat pusztán átnevezi a kvótát. Ez így elég karcsú egy vétóhoz, ezért talált egy érdemi kifogást is: szerinte a menedékkérelmeket az unióba való belépés előtt kellene elbírálni.
Menekültügyben aligha tud Brüsszel olyan kompromisszumot javasolni, amely kiváltaná a kérdést tisztán a hazai kampányszempontok alapján mérlegelő miniszterelnök nyilvános megelégedését. Erre az ellenségre szüksége van, mint egy falat kenyérre. Ráadásul jól kiismerte már a természetét: az Európai Néppárt egyelőre se kizárni, se visszavenni nem tudja a Fideszt; az Európai Tanács se megszüntetni, se tovább lendíteni nem tudja a 7-es cikkely szerinti eljárást; az uniós pénzek kifizetésének jogállamisághoz való kötése pedig napirenden van, de a konkrét tervnek valahogy sosincs igazán éles foga. A hisztéria pedig fokozható: Vera Jourová, a jogállamiságért is felelős cseh uniós biztos csúnyát mondott az illiberális magyar rendszerre, mire Orbán Viktor levélben szólította fel az Európai Bizottság elnökét a leváltására.
A kampánygépezet ismét csúcsra jár, Brüsszel nem kerülhet ki a célkeresztből. Könnyen belátható: kellemesebb ellenség is a vírusnál. Mit is mondott nemrégiben a miniszterelnök? „Akkor járunk el helyesen, ha a saját észjárásunknak megfelelően, a magunk akarata szerint a valóságot is képesek vagyunk hajlítani.” És a meghajlított valóságban ott figyel a kötelező kvóta a ravaszul álcázott, veszélyes brüsszeli tervezetben.
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/40 számában jelent meg október 2-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/40. számban? Itt megnézheti!
