Sajátos szintre jutott el a hazai közélet. Azt már megszoktuk, hogy az Orbán-rezsim teljesen kitölti a rendelkezésére álló űrt, uralja a tematizációs felületeket, az ötlettelen ellenzéket pedig lekötik belső harcaik. A kormányzat térfoglalását azonban mostanra sosem tapasztalt apátia, beletörődés is kíséri, az ellenzék küzdelmei pedig immár egyáltalán nem érdekesek. A Jobbik „szakadásáról” szóló hírekre még fel-felkapjuk a fejünket, ám például az a tény, hogy a szocialisták hetek óta újból elnököt kerestek maguknak, meg sem közelítette a közérdeklődés küszöbét. Na és? – vághatjuk rá egy régi „klasszikust” idézve. Egy pártnak, ahogyan egy színésznek, „celebnek” biztosan nem kellemes érzés, ha utálják, ennél is rosszabb viszont, ha léte, tevékenyége már érzelmeket sem kelt. Nem véletlenül alakult ez így, az ellenzék egy része tényleg mindent megtett azért, hogy végre a történelem szemétdombjára kerüljön, rossz hír, hogy ez egyelőre még sincs így, menetrend szerint még közel négy évig foglalják a parlamenti széksorokat. Na és? – ismételhetnénk a kérdést, ha nem volna tényleg egyre ijesztőbb az, ahogyan a kormányzat mindent letarol. Mondják sokan: a sajtó ne akarjon politikát csinálni, és valóban ne is akarjon, az érdemi vitáknak, a kibontakozó, majd cselekvésre váltható ötleteknek viszont igenis lehet keltetőhelye. Az egyik ilyen minőségi felület, a Heti Válasz most kényszerült feladni nyomtatott kiadását. A Magyar Nemzet és a Lánchíd Rádió megszűnésével így immár aggasztóan beszűkült a valódi, kritikus-konzervatív oldal megnyilvánulási tere.
A gőzhenger sosem látott erővel tarol, ha a NER a migránsok után most mondjuk a hajléktalanokat akarná közellenségnek beállítani (ennek vannak jelei), hetek alatt képes lenne tömegek agyát tovább mosva egészen veszélyes helyzetet teremteni. A propaganda a többségében oroszellenes Fidesz-híveket pillanatok alatt fordította rá az új irányra, majdnem békemenetet is tartottak Putyinért. Ha akarja, ugyanez az embertelen gépezet bárki ellen gyilkos indulatokat tud generálni, a vezérlő elme következő lépései pedig kiszámíthatatlanok.
Az Orbán-rendszer hossza
Az orbáni világkép legnagyobb előnye az, hogy legalább létezik – ellentétben az ellenzékével. Ugyanakkor vannak gyenge pontjai.
A kezdeményezést, a tematizációt az a kormányzat hajtja lassan teljesen igája alá, melynek társadalmi teljesítménye sehol sincs ahhoz képest, amennyi energiát magára a hatalomgyakorlásra és a hatalom megtartására szán. Módszerei rendkívül hatékonyak, kár lenne vitatni, a kérdés, hogy hosszú távon is ezt mondjuk-e majd, mondjuk évtizedes távlatból nézve vissza arra, hogyan élte fel ez a rezsim emberi és fizikai erőtartalékainkat. Hogyan rontott az oktatás színvonalán, hogyan árusította ki a magyar termőföldet – csak hogy két példát említsünk.
Közben olyan alapvető kérdésekre nem képesek választ adni, mint hogy milyen hosszú lesz a tanév, mikor jutnak a budai polgárok (meg persze mások is, csak ott végképp elmaradt minden érdemi fejlesztés) is emberhez méltó egészségügyi ellátáshoz, vagy miért is kellene a tervezettnél fél évvel korábban polgármestereket választanunk. A virtuális világ tovább épül. De mi azért maradjunk a száraz tényeknél.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 5. számában jelent meg, 2018. június 15-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! Hozzászólna? Várjuk Facebook-oldalunkon.
