Az unió új, egységes protokollt szeretne kidolgozni a jogosítvány megszerzésével kapcsolatban, mert – okkal – elavultnak érzi a jelenleg aktuális, országonként változó előírásokat. Nem hiszem, hogy létezik ember, aki ne helyeselné ezt az elgondolást, ismerve a közlekedésnek a morális mélységekbe süllyedt állapotát. Ennek természetesen nem az elavult eljárás a fő oka, de hogy a megújulás valamelyest javítana a jelenleg fennálló renden – bocsánat: rendetlenségen! –, az majdnem biztosra vehető. Az áldatlan állapotok fő oka egyébként a 21. századi ember mentális mélyrepülésében keresendő, de erről sokan sok helyütt írtak már.
Nemcsak a formális eljárásokat kellene megreformálni, nem ártana alaposan végiggondolni magát a közlekedési szabályrendszert is, amit mindnyájan egyszerűen és lerövidítve KRESZ-ként emlegetünk. Számomra egyetlen, ugyanakkor meglehetősen kirívó és súlyos – minek is nevezzem? – tévedés, félreértés látszódik, amit társaságban változó eredménnyel már számtalanszor megvitattunk. Az időnkénti ellenvélemények engem nem nagyon győztek meg. Jó lenne egyszer végre már nagykorúnak nézni bennünket, főleg azokat, akik arra is jogosultakká váltak, hogy gépkocsivezetőként (vagy épp motorosként) részt vegyenek a közúti forgalomban.
A közlekedés egy különleges élethelyzet. A gépjárművet vezető személynek olyan feladatai vannak, amikhez még csak hasonlók sem fordulnak elő egyébként az életében. Egy meglehetősen nagy súlyú – természetesen az adott helyzethez viszonyítva – járművel kell ellavíroznia rendkívül változó körülmények között. Egy kis forgalmú, három számjeggyel nyilvántartott mellékúton természetesen sokkal egyszerűbb furikázni, mint egy nagyváros dzsungelében, ahol másodpercről másodpercre változó kihívásoknak kell megfelelni. Ha ez mégsem sikerül, akkor annak súlyos – és nem ritkán halálos, nagy anyagi kárral járó – következményei lehetnek. Aki emiatt eleve feszültséggel és szorongással ül be a volán mögé, az egyértelműen alkalmatlan a vezetésre. Hogy lehet kiszűrni ezeket a személyeket? Nos, ez meglehetősen bonyolult feladat, de vannak erre is megfelelő módszerek. Ugyanígy alkalmatlanok azok az egyre nagyobb létszámban észlelhető vezetők is, akik nem tudván szabadulni személyes, érzelmi túlfűtöttségüktől, a vezetés során kívánják érvényre juttatni lelki frusztráltságukat.
Miért vagyok frusztrált reggeltől estig?
Pontosan ez az a zavaros világ, ami dúsan termő talajt jelent a kormánypárt számára: az emberek döntő többsége önérdekből rákényszerül, hogy valamelyik oldalnak higgyen.
De mindezeket befolyásolják azok a szabályok is, amelyeket a KRESZ-tanfolyamokon kell feltétel nélkül mindenkinek bebifláznia. Ezeknek jelentős része a közlekedési táblák segítségével jut el információként az autóvezetőkhöz. És itt található egy olyan, ráadásul nagyon fontos és széles körben elterjedt tábla, ami a fölöslegességével komoly komplikációkat okoz, s kedvelt terepe – főleg, amióta drónokat is használnak – a közlekedés őreinek. Ennek lett az áldozata a minap a párom is, méltatlankodva ugyan, de belátva, hogy szigorúan a jogszabályt tekintve kétségtelen a közlekedési kihágás vétsége.
Ha valaki még nem találta volna ki, elárulom, hogy a stoptábláról beszélek. Ez egy olyan kényszerintézkedés, amit józan logikával képtelenség megmagyarázni. Egy olyan kényszerintézkedés, aminek kapcsán fölmerül a közlekedőkben, vajon miért mások – mármint a közlekedést megszervezők – akarnak helyettem eldönteni bármit olyan esetekben is, amikor az látható módon teljesen fölösleges. Szerintem mindenki számtalan példát tud fölsorolni, mennyire értelmetlen kötelezően megállni bizonyos szituációkban. S ha ezt nem tesszük, és meg is büntetnek érte, az még csak olaj a tűzre.
Hány és hány helyen tapasztaljuk, hogy stoptábla van, ugyanakkor égen-földön sehol egy jármű a védett, ugyanakkor jól belátható útvonalon, mégis meg kell(ene) állnunk, majd csak utána indulhatunk el, miközben egyfolytában érezzük, mennyire fölösleges ez az egész. Igen, a stoptábla egy olyan kreálmány, amely tipikus esete a túlbiztosításnak. Tökéletesen elég lenne a már amúgy is meglévő, s ugyancsak széles körben alkalmazott Elsőbbségadás kötelező elnevezésű jelzőtábla. Hadd döntse el a gépjármű vezetője, ha már alkalmasnak találták a vezetésre, hogy az adott forgalmi szituációban neki valóban meg kell-e állnia, vagy anélkül is problémamentesen folytathatja az útját. Természetesen egy pillanatig sem vitatom, hogy számtalan olyan helyzet adódik, főleg a nagyvárosi közlekedés során, amikor ilyen esetben igenis meg kell állni. De ha jól láthatóan ki van helyezve egy elsőbbségadás kötelező tábla, akkor a gépjármű vezetője úgyis tisztában lesz azzal, hogy itt alkalmasint még meg is kell állnia annak érdekében, hogy teljesítse az előírásokat, s hagyja a védett útvonalon közlekedőket élni az elsőbbség jogával.
Elektromos kerékpárra fel!
Bízom benne, hogy az e-bringa elterjedésével valamelyest az árak is mérséklődni fognak.
Meg kell említenem még valamit. Az úttesten folyó karbantartási munkák során kitesznek az út szélére (nagyon gyakran szabálytalan módon) különböző korlátozó táblákat – amiket a munka befejeztével ott is hagynak, nem ritkán napokig. Sőt! Vajon végig gondolja valaki, hogy ennek milyen káros üzenete van? Jó lenne tudni, emiatt hányszor jártak el a hatóságok s büntették meg nagyon keményen a hibázókat. Legalább olyan keményen, mint bennünket, közlekedőket, amikor szabálytalankodunk.
Régebben olvastam, ha jól emlékszem, egy holland kísérletről. Egy kisvárosban fölszámolták az összes tiltó közlekedési jelzőtáblát, és mindenhová kizárólag tájékoztató táblákat helyeztek el, hogy a közlekedők megkapják a szükséges információkat – de semmi utasítás, semmi tiltás. Az eredmény a hatóságokat is meglepte: látványosan visszaesett a közlekedési balesetek amúgy sem magas száma, mert az emberek tisztában voltak a saját felelősségükkel, nem kockáztattak, és a biztonságra törekedtek. Ki az a gyengeelméjű, aki szánt szándékkal akarja ripityára törni az autóját? Az persze bennem is fölmerül, hogy ezt Hollandiában meg lehetett próbálni. Többször is autóztam arrafelé, az ottani közlekedési kultúra… hogy is mondjam? De úgyis tudják, mire gondolok.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
