Elmúlt nyolc óra, hölgyem, most már ne szüljön reggelig, akkor lesz újra ügyelet. Előbbi mondat abszurditásán hüledeznek a kommentelők, mióta egy tervezetben azt olvashattuk: a kisvárosi kórházakban ezután csak nappal lehetne szülni. A szülész-nőgyógyász szakorvosok hiánya miatt ügyeleti időben a nagyobb, megyei intézményekben kellene a feladatot ellátni. Hogyan nézne ki ez a gyakorlatban? Ide-oda szállítgatnák a várandós nőket? Megkérik őket, hogy úgy időzítsék a gyerek érkezését?
De ne vicceljük el a kérdést, sokak esetében ugyanis ténylegesen tragédiához vezethetne mindez. „A kisfiam egy kisvárosi kórházban született, éjjel 11-kor. Folyni kezdett belőlem a vér, 5 perc múlva a kórházban voltunk, 15 perc múlva már kint volt a gyerek sürgősségi császárral. A szülőorvosom azt mondta, hogy leszakadt a méhlepény egy darabja, ilyenkor minden perc számít, különben a gyerek oxigénhiányos, és értelmi fogyatékos lehet. Ha akkor a mentőkre kell várnunk, és bemenni a megyei kórházba, az vsz. tragédiát jelentett volna” - hívta fel rá a figyelmet a 444 posztja alatti kommentben Miklya Anna írónő. Az ágyszám csökkentése, aktív és krónikus ellátások megszüntetése általában is emberek életét veszélyeztetheti, a szülészetekkel pedig különösen óvatosan kellene bánni.
Az RTL Klub által megszerzett munkaanyag másik különös eleme szerint anyakönyvezésnél az anya lakcímét jegyeznék fel születési helyként, nem azt a várost, ahol ténylegesen született a gyerek. Ennél azért kevés jellemzőbb megoldást lehetne elképzelni. Nem tudjuk megfelelő színvonalon fenntartani az egészségügyi intézményeket, ezért inkább hazudnánk a születési anyakönyvi kivonatokban, mintsem hogy erőfeszítéseket tegyünk a helyzet kezelésére. Szép kis netflixes sci-fi készülhetne a Máshol Születettek Nemzedékéről, akik valójában nem ott jöttek világra, mint amit a papírjaik állítanak. A lényeg, hogy a látszat maradjon meg, ahhoz mi ragaszkodunk minden körülmények között. A NER alapfilozófiája is lehetne ez: amit lehet, leépíteni, a látszatot viszont fenntartani mindenáron.
A kádárizmusból magunkkal hozott kiskapuzás mellett ez is szépen beépülhet a nemzetkarakterológiánkba. Több köze lenne a valósághoz, mint annak az orbáni állításnak, miszerint magyar ember három esetben térdel le: Isten és a hazája előtt, illetve ha megkéri szerelme kezét. Persze jó ez nagyon is Orbánéknak. Ameddig a féltérdre ereszkedés filozófiáját vitatjuk meg, addig sem kell azzal foglalkozni, mit lesz éjjel egykor a kisvárosi édesanyával, ha váratlanul elfolyik a magzatvize.
