Régóta zajlik a vita a nem kormánypárti nyilvánosságban a parlamenti ellenzék szerepéről, egyáltalán a létjogosultságáról a NER keretein, vagy pontosabban korlátain belül. Ne is vegyék fel a mandátumukat, az Országgyűlés alakuló ülésén ne tegyék le a képviselői esküt, álljanak félre, mert csak elfoglalják a helyet a politikai színtéren mások, az arra érdemesek elől – hogy csak néhányat említsek az elhangzott elvárások közül.
Van-e egyáltalán értelme a kétharmados Fidesz–KDNP-többségű parlamentben az ellenzék részvételének? Szerintem a korlátozott lehetőség ellenére is van, s azt is tegyük hozzá, hogy a képviselők a munkában való részvétellel választói megbízatásukat teljesítik. Az Országgyűlés elsődleges feladata a törvényalkotás, amit vajmi kevéssé tud az ellenzék befolyásolni. Ugyanakkor megjelenítheti a vitában az álláspontját, a javaslatait, a módosító indítványairól történő szavazáskor nyílt színvallásra késztetve a kormánypártokat. A parlamentnek a végrehajtó hatalmat ellenőrző funkciója vizsgáló bizottság formájában nem működik, de az interpellációk és azonnali kérdések révén legalább komoly ügyekben a számonkérés megtörténik, amire az érdemi válasz sorosozással, gyurcsányozással való megkerülésének is megvan a maga leleplező üzenete. S mindez az elektronikus és írott médiumok közvetítésével jelentős nyilvánosságot kap.
A láthatatlan légió
Nem szívesen írok ilyet, mert a demokrácia egyik alappillérét gúnyolom, de a magyar ellenzék egy vicc, abból is az ócskább kategória. Tetszik, nem tetszik, ez nemcsak az én, hanem az Átlag Nagyérdemű véleménye is.
Az ellenzék egyik legnagyobb nehézsége az üzeneteinek minél nagyobb körhöz való eljuttatása, tekintettel a tömegmédiumok – beleértve a közszolgálatikat is – kirívóan egyoldalú és propagandisztikus kormánypártiságára. Itt is felmerül a kérdés: az M1 televízióban vagy a Kossuth rádióban az ellenzéki politikusok számára újabban rendszeresen biztosított meghívásokkal élni kihasználandó lehetőség, vagy a sajtószabadság imitálásában való kollaboráns részvétel? Szerintem az ellenzéki politikusoknak nem szabad lemondani ezekről a lehetőségekről, hanem szakmailag felkészülten és meggyőzően kell bírálniuk a kormányt, és érvelni a saját álláspontjuk mellett.
A kollaboráció kérdése került szóba Szabó Antalnak a Magyar Hang augusztus 11-ei számában megjelent, A láthatatlan légió című írásában is. A szerző lesújtó véleménnyel van a magyar ellenzékről, szerinte az „egy vicc, abból is az ócskább kategória.” Ezt a kollektív megítélést nem vitathatom, hiszen ez az ő meggyőződése, amit más nem cáfolhat. Ahogyan azonban a tusnádfürdői táborban a vitában részt vett ellenzéki politikusokat minősíti, azt nem hagyhatom szó nélkül. Idézem: „érdemleges akciót nem nagyon tudok említeni az elmúlt hónapokból, inkább csak amolyan árulás félét, amennyiben a tusványosi cirkuszsátorban megjelent LMP-MSZP-Jobbik smúzolását kenyéradó gazdáikkal annak tekintjük. Ez a kollaboráció sem tett jót az ellenzéknek, hiszen ki fogja ezután elhinni, hogy Kanász-Nagy Máté vagy Brenner Koloman saját testi épségét sem kímélve utasítja vissza a Fidesztől érkező banki átutalást.”
Menni vagy nem menni? – Megosztja az ellenzéket, hogy elfogadják-e a közmédia meghívásait
A szakértő szerint ha a pártok el is fogadnák a meghívásokat, az állami média Fidesz-narratívát közvetítő összképén ez is „csak elenyésző korrekciót jelentene”.
Nem annak megítélésében kívánok most vitába szállni, hogy ez a részvétel kollaboráció-e, vagy sem – Szabó Antal szerint az. Ugyanakkor azt a minden alap nélküli felvetést, amely szerint a Fidesz, mint a megnevezett ellenzéki politikusok kenyéradó gazdája, konkrétan pénzt utal a bankszámlájukra, amit az emberek hite szerint ők el is fogadnak, nos ezt az érintettek becsületébe gázolónak, és ezért visszautasítandónak tartom.
Egyébként az orosz-ukrán háborúról szóló tusványosi vitában Brenner Koloman részéről fontosnak tekintem – s ezt a tévéhíradók is idézték –, hogy ott, Székelyföldön, a trianoni döntésre utalva világossá tette a különbséget a béke és az igazságos béke között, amit a Jobbik-Konzervatívok mindig hangsúlyoz.
Szabó Antal azt javasolja az ellenzéki képviselőknek, hogy az őket lesújtó véleményen „nem megsértődni kellene, hanem bevágódni az autóba, előhúzni a benzinkártyát, és járni-kelni az országban.” Ezzel a javaslattal feltehetőleg az írásban említett Brenner Koloman is egyetért, aki a nyári hónapokban – Tusványoson kívül – eddig a következő helyeken tett hivatalosan is látogatást: Sopronkövesd, Veszprém, Dorog, Pannonhalma, Gyöngyöstarján, Sopron, Nagykanizsa, Fertő, Győr. Folytatása következik.
A szerző a Jobbik volt országgyűlési és EP-képviselője
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2023/33. számában jelent meg augusztus 18-án.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
