Nagyszabású szociológiai kísérlet zajlik Magyarországon. Végy egy polgárság nélküli, kulturális önazonosságától megfosztott társadalmat, ígérj neki rendszerváltást, pluralizmust, demokráciát, jogállamot és jólétet, aztán rabold ki, röhögj a pofájába, hajszold polgárháborúba, amikor meg már azt hiszi, hogy mindent látott, nyerj választást fedezetlen ígéretekkel és a költségvetés meghamisításával, majd főműsoridőben mondd be a tévében, hogy ezt előre megfontolt szándékból és aljas indokkal követted el! Amikor a megalázott tömeg utcára vonul, veresd össze őket alaposan! A meggyepált kutya szűkölve kotródik vissza az odvába, és várja a pillanatot, amikor alkalma nyílik visszamarni. 2010-ben erre sor is került – ma már történelem.
Az ördögi fordulat azonban csak ezután következik. Tedd meg újra! Ígérj forradalmat, rendszerváltást és igazságtételt, aztán röhögj a nyomorultak pofájába, rabold ki őket, szítsd tovább a gyűlöletet magyar és magyar közt, s amikor az idióták már azt hiszik, hogy mindent láttak, nyerj választást fedezetlen ígéretekkel, a költségvetés meghamisításával, nemtelen rágalmakkal, az igazság eltitkolásával! Jelentsd be főműsoridőben, hogy minden szavad hazugság volt! Adóemeléssel számold fel családok százezreinek megélhetését, tedd számukra megfizethetetlenné a rezsit, aztán amikor utcára vonulnak és tiltakoznak ellened, élj a jól bevált módszerrel: küldd rájuk a rendőrséget!
Ez a kísérlet annak újra és újra megismételt próbája, hogy mennyire szoktak lábhoz a magyarok. Nincs kétségem afelől, hogy ez tudatos. Egy társadalom tizenhat éven belül nem léphet másodszor véletlenül pont ugyanabba a folyóba. A politikai osztály azért folytatja ezt a pszichopátiás játékot a fogságba ejtett magyar társadalommal, hogy végül mindenétől megfossza: tulajdonától, szabadságától, önbecsülésétől, karakterétől és önazonosságától.
Így képződik az anyagilag, szellemileg és lelkileg kisemmizett magyarok jobbágytársadalma, melynek tagjai nem tehetnek mást, mint megtanulnak az őket megnyomorító gazda szívével érezni és fejével gondolkodni, mert megértették, hogy minden reményük illúzió, lázadásuk bármiféle kísérlete veszedelmes önsorsrontás, melyet gazdájuk fájdalommal torol meg. A túszok végül megértik, hogy helyzetük csak úgy elviselhető, ha megszeretik a hazug és kegyetlen autoritást – s ha ezt elvégezték, már őszinte hálát tudnak érezni, ha épp nem csattog az ostor, és lehull az asztalról egy-két jó falat.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/30. számában jelent meg július 22-én.
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.