A méltányosság hűlt helye

A méltányosság hűlt helye

Gina Carano (Fotó: Flickr)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Úgy tűnik, a kultúrharcos indulatok hatására mindenkiből előbújik a beosztottak réme, a legkíméletlenebb munkáltató. Magyarországon éppúgy, mint szerte a nagyvilágban. A Pinceszínház igazgatójának kirúgása kapcsán már elmagyarázta minden Baranyi Krisztina-párti kommentelő: természetesen jogos volt a döntés, hiszen az igazgató nem kért engedélyt másik állás vállalására, tehát munkaszerződést szegett! Most pedig a Mandalorian színésznője, Gina Carano kirúgását védik azzal, hogy a Disney érdekeit sérthette a színésznő szabad véleménynyilvánítása. Carano munkát vállalt náluk, tehát igenis magában kellett volna tartania, mit gondol a világ dolgairól! Egy hozzászólótól még az is elhangzott, hogy a színésznő megosztó dolgokat írt, amiket, fájdalom, egy ilyen szuperprodukció arcaként nem szabadott volna.

Tehát jelen állás szerint egy pluralista demokrácia nem bírja el, hogy egy közszereplő politikai álláspontja megosztó legyen. Adódik a kérdés, mégis milyen lenne a véleménynyilvánítás, ha nem ilyen? Csak olyat mondhatna, amivel mindenki egyetért? Olyat, amivel nem vált ki éles közéleti vitákat? Mi kipróbáltuk az ilyesmit, kommunizmusnak hívták, nem működött. Nem működne az Egyesült Államokban sem.

Még csak nem is arról van szó, hogy Carano vállalhatatlan dolgokat posztolt,. A helyzet az, hogy a színésznő teljesen átlagos, egy a közélettel hobbiszinten foglalkozó művésztől teljesen bevett posztokat tett közzé. Hirtelen felkapott híreket kirakva, viccesnek talált mémeket továbbosztva. Amikor elkezdik sorolni Carano „bűnlajstromát”, olyanokat emlegetnek, hogy „a maszkviselést bírálta”, a különféle személyes névmásokon viccelődött, és olyanokat osztott meg, mint a szélsőjobboldali konteós mozgalom, a QAnon hívei. Utóbbi dolgot sokan egyenesen úgy interpretálták, hogy a színésznő hisz valamiféle pedofil háttérhatalomban. Csak hát ezek sem egészen igazak. Nem a maszkviselést kritizálta (akkor mi lenne?), hanem egy mémet osztott meg, miszerint a demokratáknak az lenne a legjobb, ha szemünket is eltakarnánk. A személyes névmásos szöveg is annyi volt, hogy R2D2-ra hivatkozva azzal viccelődött, ő majd a „rendkívül ellentmondásos” „boop/bop/beep” névmásokat használja. (Miközben hozzátette, hogy egyáltalán nincs a transzneműek ellen.)

Carano kirúgása, bárhogy védjék is, az ún. „cancel culture” tipikus terméke. Nem felelt meg az amerikai progresszív véleményelitnek, sőt, még merészelt viccelődni is, hát mennie kellett.

Lehet persze mindig rosszabb, ezt láthattuk a héten a harcos jobboldali véleményvezér, Rush Limbaugh halála kapcsán. Progresszív körökben – a liberális szót ne használjuk rájuk – olyan lelkesült üdvrivalgás fogadta a hírt mintha legalábbis egy tömeggyilkos diktátor távozott volna. Csak kérdés, akkor mit fájlalnak annyira Limbaugh tevékenységében? A gyűlölködés igazán jól megy nekik is. Szomorú, hogy ebbe a New York Times kommentfalán még Bozóki András is beszállt, aki úgy kommentálta a halálhírt: „finally”, azaz „végre”. A többi hozzászóló sem lehet persze büszke, de volt kulturális miniszter talán kevés van köztük.

Eszünkbe juthat számos példa, mikor a legméltányosabb, legszebb nekrológot épp a politikai ellenfél írta. A méltányosság hűlt helyén viszont már csak annyi áll: ha nem értünk egyet, inkább rúgjanak ki téged, ha pedig még élesebb az ellentét, a halálhírednek is örülni fogunk. Tragikus.

Fizessen elő a Magyar Hangra!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Háború és béke IKEA-színekben