1979-ben azt nyilatkozta egy ismert szakember, hogy az atomerőművek olyan biztonságos létesítmények, amelyekben tízezer évenként történhet csak baleset. 35 éve, 1986. április 26-án, az akkori Szovjetunióban, a csernobili, grafitmoderátoros atomerőműben gőzrobbanást követően súlyosan megsérült a reaktorépület és nagy mennyiségű sugárzó anyag került a levegőbe, amely beterítette fél Európát. A baleset következtében több dolgozó és tűzoltó néhány nap alatt meghalt sugárbetegségben, mások a későbbi szövődményektől szenvedtek, a környéken lakókat kitelepítették, a sérült reaktorblokk fölé szarkofágot építettek fel. Az erőmű 30 kilométeres körzete ma is katonákkal őrzött tiltott zóna, ahol hivatalosan nem lakhat senki. A csernobili katasztrófát a nukleáris szakemberek emberi hibával magyarázták, azzal, hogy úgymond „kísérletként” kikapcsolták a reaktor vészhűtési rendszerét, egyben azt sugallva, hogy az atomerőmű baleset kivétel volt, ilyen súlyos eset nem fordulhat elő többé.
Aztán tíz éve, 2011. március 11-én Japánban, a Richter skálán 9-esnek minősített óriási erejű földrengés és az azt követő pusztító szökőár okozott súlyos károkat, megsérült a fukusimai atomerőmű teteje, három reaktorban teljes zónaolvadás következett be, leálltak a reaktorok hűtővizét biztosító szivattyúk. Japánban is több százezer embert kellett kitelepíteni a környékről, és nagy mennyiségű sugárzó anyag került a Csendes-óceánba, amely később az Egyesült Államok nyugati partját is elérte.
A fukusimai balesetet követő napokban szerkesztőségünk levelet kapott egy nukleáris szakembertől, aki a japán erőmű konstrukciós hibájára hívta fel a figyelmet, arra, hogy a kiégett fűtőelemek hűtővizes medencéje a rektorépületekben van a tető közelében, és a szabad levegőre került sugárzó anyag is fokozta a baleset súlyosságát. Bár a tragédia okaként a nukleáris lobbi a földrengést és a szökőár pusztítását okolta, de a japán kormány számára készült parlamenti bizottsági jelentés a katasztrófa fő okaként az emberi felelőtlenséget jelölte meg, miszerint mind a vállalat, mind a hatóság lebecsülte a kockázatokat és elhitte a nukleáris biztonság mítoszát. Egyébként mindkét atomerőmű-balesetet az úgynevezett INES-skála legsúlyosabb, 7-es fokozatába sorolták. A nukleáris katasztrófa következményeit Japánban sem tudták teljesen felszámolni.
Mind a csernobili, mind a fukusimai baleset után jelentősen csökkent a világban az atomerőmű-építési szándék. Nem úgy Magyarországon. A szocialista kormány idején még paksi bővítés-ellenes Fidesz 180 fokot fordult és tenderkiírás nélkül, 2014. januárjában az orosz Roszatommal kötött szerződést új blokkok hitellel történő építésére. Történt mindez a csernobili és a fukusimai tragédia tanulságainak levonása nélkül, és azt sem mérlegelték, hogy 2003-ban Pakson is történt egy súlyos üzemzavar, majdnem baleset. A hivatkozás az volt, hogy az ország energiafüggőségét akarják csökkenteni. Vagyis úgy, hogy az orosz gázfüggőséget orosz atomfüggőségre cserélik, meg elővették a klímavédelmi célokat is, azt, hogy az erőmű működés közben nem bocsát ki szén-dioxidot. De egy életciklus elemzésnél rögtön kiderül, hogy az uránbánya egészségügyi és környezeti kockázataitól kezdve a százezer évig sugárzó kiégett fűtőelemek végleges lerakójáig számtalan veszélyhelyzet áll elő, a lehetséges emberi hibákról nem is beszélve. Van egy olyan alapelv is, hogy egy környezetszennyezési problémát nem egy másik környezeti probléma generálásával kell megoldani, márpedig a paksi bővítés éppen ilyen példa, az orosz hitelért óriási biztonsági, környezeti, gazdasági és egészségügyi kockázatot veszünk a nyakunkba.
Attól sem szabad eltekinteni, hogy az elmúlt évtizedekben a világon számtalan kisebb-nagyobb üzemzavar és súlyos baleset történt atomerőművekben vagy más nukleáris létesítményekben, de ezeket nem szeretik emlegetni az atomerőművek pártolói. Csak néhány példa: 1957-ben, a Szovjetunióban a Majak létesítményben vegyi robbanás következett be, ahol sokkal több radioaktív anyag került a légtérbe, mint a csernobili katasztrófánál. Szintén 1957-ben, a brit Sellafield grafit moderátoros plutónium termelő atomerőműben a reaktor túlforrósodott, a grafit meggyulladt, ez volt az ország legsúlyosabb nukleáris balesete. 2013-ban az Egyesült Államokban, a Hanford nukleáris tároló hat tartályából folyt el a sugárzó anyag.
Ideje hát felfognunk, hogy az atomerőművek és a működésükhöz szükséges nukleáris létesítmények természetüknél fogva veszélyesek. Az atomenergia a XX. század, mára elavult, veszélyes technológiája, a tiszta és biztos energia mítosza is régen megdőlt. Magyarországon is ideje lenne levonni a tanulságokat, és feladni a paksi bővítés ábrándját.
A vélemény rovatban megjelenő cikkek nem feltétlen tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
