Az ellenzék politikai céljait megfogalmazó, Közös Alap néven 2021 nyarán publikált vitaanyag külpolitikáról szóló részében megjelenő értékek (multilateralizmus, EU-tagság, emberi jogok tisztelete) olyan kőkemény magyar érdekeket takarnak, amelyeket le lehet vezetni hazánk geopolitikai adottságaiból. Szemben más igazgatási ágakkal, a külpolitikának sajátossága, hogy geopolitikai adottságokon nyugszik, amelyeket szinte lehetetlen megváltoztatni. Az állam egyetlen szuverén döntéssel alapjaiban forgathat fel szakterületeket, államosíthatja a magántulajdont, privatizálhatja az egyetemeket, bevezetheti a baloldali közlekedést, de ha megfeszül sem tudja áttolni Magyarországot Belső-Ázsiába.
A külpolitikai alapstratégia geopolitikai meghatározottságának legfontosabb következménye annak állandósága. Ha az input nem változik, miért változna az output? A politikai térben az állandóság annyit tesz, hogy külügyi érdekérvényesítésünknek kormánytól független irányvonalat kell követnie. A külpolitika teljes kudarca, ha a hatalom megtartása válik egyetlen céljává. A korrupció és az illiberális túlkapások elfogadtatása, elkendőzése és elbagatellizálása sosem válhat központi törekvésévé.
Természetesen a geopolitikai helyzet időről időre radikálisan átalakul. Jézus Krisztus, Mohamed és Luther Márton fellépése, Kolumbusz utazása, a Bastille ostroma, Hirosima és Nagaszaki vagy a Szovjetunió szétesése odébb tolta az origót a koordináta-rendszeren. Az ilyen kataklizmaszerű változások azonban ritkák, alulértékelni azokat komoly szakmai hiba, de túlértékelni őket már-már bűn. Az alakulóban lévő multipoláris világ ázsiai erőközpontjának lehetséges felemelkedésébe például tilos olyan változást beleképzelni, amely zárójelbe tenné évezredes nyugati irányultságunkat.
Országunk legfontosabb geopolitikai jellemzője ugyanis, hogy egy gazdaságilag, kulturálisan és történelmileg egységes nagy blokk, Nyugat-Európa vonzáskörzetében fekszik. Külpolitikánkat meghatározó másik sajátosságunk, hogy a szomszédos országokban jelentős őshonos magyar kisebbség él.
A Nyugat keleti hídfője
A kontinensen Katalónia, Franciaország, Németalföld, Lombardia és Emilia-Romagna, a német fejedelemségek, Svájc és az Örökös Tartományok a korai középkor óta gazdasági és kulturális magját, motorját adják Európának. Bizonyos időszakokban becsatlakoznak peremterületek: Portugália és Spanyolország a nagy felfedezések korában, a skandinávok – a XVIII– XIX. században Svédország még koldusszegény, majd az iparosítás és a pacifizmus révén a XX. század nagy nyertese –, Írország, amely a Brit Birodalom, majd az Európai Unió nyújtotta kereteket kihasználva válik kóbor macskából kelta tigrissé, és történelmének szerencsésebb pillanataiban ide tartozott hazánk is.
A fent említett mag vagy motor Európát alkotó területek a második világháború után lassan unióvá integrálódtak, és magukhoz vonzották hagyományos peremvidéküket. Sőt, az EU túl is lépett ezen egyes posztszocialista és posztszovjet országok bevonásával. Európai uniós tagságunk tehát a mi szempontunkból nem anomália, hanem a legfontosabb hagyományos külpolitikai célunk szerencsés megvalósulása.
Az EU-n kívül, a fent említett geopolitikai determináltság miatt ugyanazt próbálnánk elérni, mint ma az unió tagjaként, csak sokkal rosszabb feltételekkel. Az osztrák határ túloldalán egy 450 milliós hihetetlen vásárlóerővel bíró, egységes piac kezdődik. A gazdasági racionalitás azt diktálja, hogy áruforgalmunk 80 százaléka akkor is Nyugat-Európába irányulna, ha nem lennénk az EU-ban, csak éppen vámot kellene fizetnünk. Akkor is a német befektetők hagyományos célzónájában maradnánk, ha nem kellene alkalmaznunk az uniós versenyjogi szabályokat, csak éppen a veszélyességi prémiumunk lenne sokkal magasabb. Fiataljaink nem kezdenének hirtelen kínai egyetemekre özönleni tanulni, vagy Szocsiban üzemeltetni a sífelvonót, ha elhagynánk az uniót. Heidelberg és Kitzbühel maradna a cél, csak előbb sorba kellene állni vízumért. A német ipar szabadkereskedelmi megállapodások alapján akkor is exportál Ázsiába, ha Magyarország nem az Európai Unió tagja, de alvállalkozóik kiválasztásánál nem mindegy, hogy a zalai beszállítók által fröccs öntött alkatrészek EU-s termékként kedvezményes vámszabályok hatálya alá esnek, vagy sem.
Közös asztal
A közös EU-politikák akkor is meghatároznák hazánk napi működését, ha Magyarország nem lenne része az uniónak. Amikor az ellenzék harmonikus viszonyt ajánl a kontinens nyugati felének, azért küzd, hogy hazánk konstruktív és felelős tagként továbbra is helyet foglalhasson az asztalnál, ahol olyan kérdésekben döntenek, amelyek alapvetően befolyásolják nemzeti érdekét.
Az EU által folyósított támogatások a megnyíló gazdasági lehetőségekhez képest apró, de azonnal térkővé, kilátóvá és autópályává terebélyesedett látványos részét jelentik az uniós tagság előnyeinek. Hamis az érvelés, hogy ez a pénz a többi tagállammal kötött megállapodások, a csatlakozási szerződés és az EU jog betartásától függetlenül jár nekünk. Minden egyes euró mögött ott van Jean, Johann és Jan, aki lemondott róla azért, hogy Jánosnak jusson. Ezen alapigazság tagadása szómágia, hálátlanság, amely megbocsáthatatlanul sértő a befizető tagállamok polgáraival szemben. Főleg akkor, ha az általuk nyújtott jóhiszemű pénzügyi segítség jelentős részét kormányzati társtettességgel ellopják. Hogy reagálnánk, ha a román kormány bejelentené, hogy Budapesttől alanyi jogon támogatást követel, bár csak a kétoldalú alapszerződés egyes pontjait tartja be, például nem szüntetett meg minden magyar iskolát Erdélyben? Amúgy meg a Mol csak úgy lapátolja ki az extraprofi tot Romániából.
Az emberi jogok védelme stratégiai ágazat
A határon túli magyarok szülőföldjükön való biztonságának és boldogulásának alternatívájába még belegondolni is rossz: menekülő tömegek a határon, terrorakciók és megtorlás, militarizált társadalom, soha be nem hegedő sebek. A vajdasági kényszersorozások, a marosvásárhelyi pogrom, a Meciar-rezsim titkosszolgálati akciói és a friss ukrán kisebbségellenes intézkedések árnyékában ez sajnos nem pusztán horrorfantázia.
A jó szomszédságon túl hazánk csak akkor tudja biztosítani a határon túli magyarok jogait, ha mozgósítani tudja a nemzetközi közvéleményt az érdekükben. A soft power ilyen alkalmazásának elméleti alternatívái a gazdasági bojkott vagy a háború. A gyakorlatban számunkra egyik sem elfogadható vagy kivitelezhető.
Megfelelő politika mellett azonban kiváló esélyekkel rendelkezünk, hogy mértékadó hanggá váljunk kisebbségvédelmi kérdésekben. Mivel az őshonos nemzeti kisebbségek védelmét a nemzetközi térben nem lehet elválasztani a nemi, vallási, faji stb. kisebbségvédelemtől, a magyar jogvédelmi erőfeszítéseknek ezekre is ki kell terjedniük. Külpolitikai szempontból, a Budapest Pride-on vonuló miniszterelnök, a roma integrációt a végsőkig erőltető oktatási miniszter, a térdelő futballistákat méltató házelnök vagy a lelőtt tüntetők érdekében felszólaló külügyminiszter fontos geostratégiai missziót teljesít: megteremti hazánk hitelességét kisebbségvédelmi ügyekben, amelyet a megfelelő pillanatban egyik legfontosabb külpolitikai prioritásunk, a határon túli magyarok védelmének érdekében tudunk felhasználni. Az emberi jogi NGO-k nem a karvalytőke ügynökei, hanem fontos nemzetvédelmi szövetségesek. Az Európa Tanács, az ENSZ és más nemzetközi szervezetek emberi jogokkal foglalkozó ügynökségeit ne gyalázzuk, foglaljuk el őket. A nemzetközi fórumok határozatainak maradéktalan teljesítése nem a magyar állam eszköztelenségét mutatja, hanem éppen megsokszorozza azt.
A visszája, az erő kultusza, a nacionalizmus és idegenellenesség Magyarország számára önsorsrontás. Minden ilyen tartalmú intézkedés vagy megnyilvánulás mintát és igazolást nyújt a határon túli magyarokat sújtó törekvéseknek, és elriasztja potenciális szövetségeseinket attól, hogy felszólaljanak érdekükben. Az ultranacionalista, magyargyűlölő AUR párt Romániában nyíltan hirdeti, követendő példának tekinti országunkat. A székely autonómiatörekvéseken élvezettel élcelődő Klaus Johannist Charlemagne-díjjal tüntetik ki. A Minority Safe Pack kudarca nem nemzetközi összeesküvés eredménye, hanem a magyar kormány kisebbségellenes politikájának egyenes következménye. Eljutottunk oda, hogy emberi jogi kérdésekben toxikus a magyar álláspontot támogatni.
A határon túli magyarok jogainak védelme nem lehet a végső célja a magyar szomszédságpolitikának. Azon kell dolgoznunk, hogy Közép-Európát otthonuknak, természetes életterüknek tekintsék az ott lakó népek származásuktól, állampolgárságuktól és nemzeti el kötelezettségüktől függetlenül. A kolozsvári románnak legyen evidens Budapesten Operába járni, a kassai szlovák fiatalok a Nádor utcában szerezzenek világszinten is versenyképes PhD-t, ne Bécsben, az ungvári ruszin milliomosoknak legyen OTP-számlájuk, ha véletlenül menekülni kellene otthonról, az újvidéki szerb betegek pedig minden különösen bonyolult műtétjüket Szegeden végeztessék el. Ennek persze a fordítottja is igaz, a magyar közvéleménynek sokkal érdeklődőbbnek, nyitottabbnak és fogékonyabbnak kell lennie szomszédaink kultúrája, történelme és nyelve iránt.
Az ellenzéki összefogás nemzeti érdekeket szövetségi és integrációs keretekben képviselő és érvényesítő, konszenzuskereső és konfiktuskerülő, békére, együttműködésre, univerzális jog- és értékvédelemre épülő külügyi stratégiája nem kényszeres konformizmus szülötte. Az államrezont, a nemzeti érdeket középpontba állító reálpolitikai számítás eredménye. Tisztán kell látni, Magyarország jelenlegi geopolitikai helyzetében, ha a két legfontosabb magyar érdeket, a szomszédunkban húzódó gazdag, fejlett és biztonságos övezet nyújtotta előnyök maximalizálását és a határon túli nemzettársaink védelmét tápláljuk bele, ezt és csak ezt dobja nekünk a gép.
Az E2F Külpolitikai Műhely kül- és biztonságpolitikai szakértőket tömörítő független kezdeményezés, amely hozzá kíván járulni Magyarország új külpolitikai stratégiájának kialakításához.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/7. számában jelent meg, február 11-én.
