A képviseleti modell az Egyesült Államokban és ennek nyomán a nyugati civilizáció széltében-hosszában súlyos válsággal küzd – egy azonosulási modell veszi át a helyét. A választókat évről évre egyre kevésbé érdekli, hogy miként mennek a dolgok a kerületükben, a városukban vagy az államukban – a politikai preferenciákat ehelyett az állampolgárok törzsi típusú kötődése határozza meg. A rohamosan polarizálódó társadalmak tagjai nem azért szavaznak erre vagy arra a jelöltre, mert az majd jobban vezet – kerület, város és állam nem több már mint vesszőnyaláb: hatalmi jelvény, melynek annyi a funkciója, hogy elvegyük tőlük, és végre a miénk legyen, illetve hogy megtartsuk, nehogy az ő kezükbe visszakerüljön. A közügyek átélhetetlenek a törzsi identitások által felkorbácsolt társadalmi gyűlölethez képest: nincs az a progresszivista, akit bármilyen érdemi történés vagy megoldandó közfeladat akár feleannyira érdekelne, mint a populisták iránti utálat – és ez az érzés kölcsönös.
A demokraták és a republikánusok szélsőségesei rohamosan ragadják el a pártok szavazóbázisát, s szalámizzák le a párteliteket önmagukról meg a választókról – ha máshogy nem megy, majd szétszakítják a két nagy tömegpártot: az elitek megtarthatják a brandeket, megtarthatják a szamarat és az elefántot, a szélsőségesek meg viszik a választókorú amerikaiak többségét. A közszellem eleve kedvez a szélsőséges narratíváknak, hisz példátlanul rég volt háború, példátlanul rég volt tényleges tétje a politikának, Amerikában pedig ez fokozottan igaz – s e helyzetben jött el az emberiségért a big data erejével meghajtott, identitásbuborékokat tömeggyártó, s ezzel a társadalmakat módszeresen polarizáló közösségi média fogyasztói kényelmet és hiedelemvilágot kiszolgáló algoritmusa, mely felszámolta az egységes és oszthatatlan valóság képzetét, s felbontotta azt kétféle, egymásnak minden téren ellentmondó médiahazugság valótlanságára.
Ukrajna támogatása az oroszok elleni háborúban a Demokrata Párt elitjének kétségbeesett kísérlete arra, hogy Amerikát egy nemzetközi konfliktus mögött újraegyesítse, és visszavezesse a maga Donald Trump által felmondott globális hatalmi szerepéhez, csakhogy egy kelet-európai proxiháború Putyin Oroszországa ellen egyetlen amerikainak sem olyan átérezhető, mint egy polgárháború az ellen az Amerika ellen, amelyikkel semmiben nem ért egyet, amelyiktől teljesen különbözik az életmódja, eltérnek a szokásai, a hírforrásai, a hiedelmei, a babonái meg a dogmái, amelyikkel teljesen ellentmondó a világnézete. Egyedül az angol nyelv közös bennük – az sem mindig. Ez az Amerika ma ott tart, hogy a két szélsősége az elitjét kétfelől darálja le. Ez az Amerika lassan ott tart, hogy a demokraták meg a republikánusok centrumát képezők közelebb állnak egymáshoz, mint a maguk pártjainak szélsőségeseihez.
A tét világméretű: ha Amerika polgárháborúba süllyed, az észak-atlanti világrend felbomlik, s Kína meg Oroszország világformáló erővé és modellé lép elő. Trump elnök izolacionizmusa ténylegesen a nyugati civilizáció elárulása volt, dezertálás a világrend mögül a XIX. századi polgárháború kiújításának és megnyerésének reményében, a kritikai fajelmélet, a Black Lives Matter meg a cancel culture Amerika-ellenessége pedig magát az amerikaiság liberális eszményét, a multikulturalizmust támadja nyíltan és frontálisan. Amerikát mindkét kurzus eladta a szekták tetszésének, a kattintásoknak, a pillanat feletti uralom mámorának.
Attól félek, hogy ezen az úton a legrettenetesebb következmények nélkül nem lesz visszafordulás. A világszellem nem fog magától megenyhülni, ennek egy módja ismert: a társadalmaknak meg kell csömörleniük a maguk előidézte borzalom láttán, és a másik ember gyűlöletétől vissza kell hőkölniük – ez ezúttal sem fog véráldozat nélkül menni. A weimarizáció fogalma arra a folyamatra utal, amely a XX. században totalitarizmussal, világháborúval és genocídiummal bírta csak felszámolni önmagát. Auschwitz csonthalmait látva a civilizált ember visszatántorodott, pszichéjében beállt a csömör. A közszellem ennek hatására megfordult, és az emberiség konszolidálódni kezdett: egyre több kompromisszum s ezek nyomán egyre szélesebb társadalmi és társadalmak közti konszenzus született. Donald Trump és Kamala Harris szimbólum: e konszenzuális kor kihívói és felszámolói. Egyikük előbb fehér férfi, másikuk előbb színes nő, mint akármelyikük is amerikai.
Az Egyesült Államok identitásharcos szekták zsákmánya lett: az amerikaiság nem győzi a versenyt a nemi, a szexuális meg az etnikai identitások ethoszával – csakhogy a haragos házasok két Amerikára való szétválását jóformán ellehetetleníti, hogy a városok lakosságának zöme valamennyi államban az Unió, a kis települések lakosságának a zöme pedig valamennyi államban a Konföderáció szellemét és identitását őrizgeti. Ha Amerika nem tanul meg együtt élni kölcsönösen gyűlölt önmagával, majd a fegyveres harc meg az emberi vér rendel tétet a túl könnyen átélhető kulturális és politikai ingerültség mögé.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/46. számában jelent meg november 11-én.
