A hajtóvadászat, amelyet a pártállam Magyar Péter ellen folytat, azért hatástalan, mert a választókat nem Magyar Péter személye vonzza a Tisza Párthoz, hanem az Orbán-rendszer elmúlt tizennégy éve taszítja őket oda. Magyar Péter mint politikai entitás nem Magyar Péter személyével, hanem az illiberális Magyarország iránt táplált protestidentitás szellemi és érzelmi kifejeződésével azonos – s mint ilyen, nem az őt illető emberismeret minőségére és nem is vágyvezérelt ábrándokra, hanem az orbáni Magyarország elutasítására épül. Rogán Antal és Vogel Evelin lejáratókampánya esetleg akkor lehetne sikeres, ha Magyar Péternek a büdös szájú magyarokra meg a nyugdíjaskommandóra vonatozó megjegyzései összemérhetők lennének az ország elmúlt tizennégy évben lezajlott kifosztásával és elsorvasztásával, a magyarság felzárkózását illető történelmi esély eltékozlásával, amelynek Mészáros Lőrinc fényűző jachtja éppen hogy nem a cáfolata, hanem a jelképe.
Ha Magyar Péter azt mondta, hogy büdösek a szavazói, vagy hogy agyhalottak a képviselői, akkor mégis inkább maradjon Orbán Viktor Magyarország teljhatalmú ura, vagy akkor mégis inkább Dobrev Klára váltsa le? Nos, ez ugyanolyan nevetségesen hangzik, mint az, hogy a kinyomott fogkrém elszégyelli magát meztelenül, és szemérmesen visszamászik a tubusba, a Magyar Péter mögött tornyosuló protestindulat érzelmi erejét ugyanis az Orbán-rendszer másfél évtizede, és nem Magyar Péter úriemberségének törékeny illúziója képezi. Orbán Viktor és Rogán Antal jól tudja, hogy ami 2006 volt az MSZP-nek, az 2024 a Fidesznek, az viszont egyáltalán nem mindegy nekik, hogy a bukás, mely 2010-ben eljött a balliberális szekértáborért, az illiberális kurzust vajon 2026-ban vagy 2030-ban éri-e majd. Aki időt nyer, életet nyer, további négy év az ország élén pedig ezernégyszázhatvan olyan napot jelent Orbánnnak és Rogánnak, amelyek valamelyike megoldhatja a gondjaikat.
Menczer-Magyar csörte: médiatörténeti vagy politikai jelentőség?
Az ilyen megmozdulások után a Fidesz által Magyar Péter ellen felépíteni kívánt „erőszakos és agresszív” márkakép könnyen visszahullhat a kormánypártra.
A Magyar Péter által vállalt kihívás az ellenzékváltás, a kormányváltás és a rendszerváltás munkafázisaira oszlik, amelyek közül az első már jóformán lezajlott, és ezen Orbán Viktor a bejutási küszöb leszállításával sem csorbíthat sokat. Ahogy az ellenzékváltás egy nagyobb történelmi cél előfokán áll, úgy az ezt követő kormányváltás sem pusztán egy kabinet elmozdítását jelentené, hanem a még nagyobb történelmi küldetés, a rendszerváltás előkészítését, ezért az esetleges kormányváltás csak az azt követő rendszerváltás viszonylatában értelmezhető. Egy demokratikus államrendben a kormányváltás dilemmája természetesen szólhat arról, hogy a választók kire váltanak le egy miniszterelnököt: a szavazás előtt érdemes mérlegelni az érveket és az ellenérveket, mert a puszta változás ajánlata még a kormányzattal való elégedetlenség esetén sem feltétlenül elég. Csakhogy akik a Tisza Pártra szándékoznak szavazni a 2026-os országgyűlési választáson, azok nem egy kormány, hanem egy rendszer sorsára vonatkozóan fejezik majd ki döntésüket. Számukra nem az a tét, hogy magyar állampolgárokként jobban vagy rosszabbul járjanak-e a következő négy évben, hanem hogy a hazájuk kiszoruljon-e az európai meg az észak-atlanti szövetségi rendszerből, és hogy a teljes további életüket egyetlen monolit rezsim fogságában kelljen-e leélniük. Aki nem érti, hogy miért nem önmagában vett érték egy kormánynak, és miért az egy rendszer leváltása, esetleg játsszon el a gondolattal, miként vette volna ki magát, ha Kádár János vagy Grósz Károly a nyolcvanas évek végén azzal érvelt volna az MSZMP teljhatalma mellett, hogy ez vagy az az ellenzéki csúnyán beszélt a feleségével, ne adj’ isten, túrta az orrát vagy nem mosott kezet vécé után. Fenntartva, hogy a házastársnak tisztelet jár, hogy az orrpiszkálás neveletlenség, és hogy mindig fontos a higiénia, nem nehéz belátni, hogy 1990 tavaszán ennél több forgott kockán, és ez 2026-ban sem lesz másképp.
Orbán Viktor és Rogán Antal természetesen tisztában van a fentiekkel, úgyhogy a közpénzből intézett propaganda elsősorban nem azért mocskolja Magyar Pétert, hogy elhiteltelenítse a Tisza Párt szimpatizánsainak körében, hanem hogy Magyar Péter pszichéjét megborítsa, amelynek nyomán az végre forduljon ki magából, és kezdjen ahhoz hasonló kommunikációs ámokfutásba, amilyet Márki-Zay Péter 2022 tavaszán előadott. Nem a rendszerellenzéki magyarok elbizonytalanítása a karaktergyilkosság-sorozat tényleges célja, hanem legalább a kihívást elhárító cselekvés élményének a biztosítása, és ezzel a saját tábor érzelmi megerősítése, legfeljebb pedig Magyar Péter lelki megtörése, mert az a szűk másfél év, ami a sorsdöntő választásig hátra van, pokolian hosszú idő ahhoz, hogy egy friss közszereplő az illiberális rendszer teljes kommunikációs arzenáljának nyomása alatt töltse.
Orbán Viktor a konszenzus következetes elutasításával vívta ki, hogy ne számítson, ki váltja le: a nemzeti radikális kurzus hatalmi, gazdasági és szellemi országfoglalása mára odáig fajult, hogy a 2026-os választás ne Magyar Péter, hanem egyedül Orbán Viktor személyét illesse. A kérdés nem úgy vetődik fel, hogy Orbán Viktor vagy Magyar Péter álljon-e Magyarország élén, hanem úgy, hogy Orbán Viktor vagy ne Orbán Viktor álljon-e. Ennek megfelelően Rogán Antal hiába járatja le ország-világ előtt Magyar Pétert: ahhoz, hogy az illiberális rendszert veszélyeztető társadalmi folyamatokat meg tudja fordítani, a „nem Orbán Viktor” választásának lehetőségét kell utálatossá vagy félelmetessé tennie, esetleg „Orbán Viktor” választásának vonzerejét kell helyreállítania a Tisza Párt szavazói szemében – csakhogy egyik nehezebb feladvány, mint a másik.
Az ukrán háború már két és fél éve tart, és a fegyveres harc még csak Doneck és Luhanszk megye határain túlra sem eszkalálódott, nemhogy a régió más államaira – hogy fogja hát háborúba sodorni az országot Magyar Péter, ha hatalomra jut? Erre a kérdésre egyelőre Rogán Antal sem tudja a választ. Az Orbán Viktor iránt megrendült tisztelet helyreállítása, ha lehet, még ennél is nehezebb feladat. Egy másfél évtizedes folyamat megfordítása másfél év alatt nemcsak azért rendkívüli kihívás, mert az erős vezetőnek az a rögeszméje, hogy nem mutathat gyengeséget, ami behatárolja a korrekció lehetőségeit, de az is nehezíti az állampárt helyzetét, hogy a konjunktúra évei lejártak, az azokhoz tartozó mozgástér mára beszűkült, Orbán Viktor pedig akkora ideológiai nyomást gyakorolt önkényuralmának négy és fél ciklusa során, hogy a pályamódosításnak sem a külső politikai, sem a belső mentális-pszichés feltételei nem adottak többé. Orbánnak és Rogánnak két eszköze maradt: még több forgókés és azok még nagyobb fordulatszáma a minél véresebb leszámolás érdekében. Csak a vak nem látja a kegyetlen vérontás mögött a megrendelő kétségbeesését és az uralmának megdőlésétől való rettegését, mert aki olyan erővel kapaszkodik a hatalomba, mint Orbán Viktor, az halálként gondol arra, hogy valaha is elveszítheti.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/48. számában jelent meg november 29-én.
