A szegény polgármester panaszai

A szegény polgármester panaszai

Pokorni Zoltán XII. kerületi polgármester beszédet mond a Hegyvidéki Kulturális Szalon új épületének avatásán 2018. szeptember 19-én (Fotó: MTI/Kovács Tamás)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Mindig is próbáltam távol tartani magam a szoborállításoktól és szobordöntésektől, a szimbólumok mentén zajló politizálástól, mert ez a tevékenység Magyarországon a két politikai törzs két párhuzamos emlékezetét, ezáltal pedig a hideg polgárháború fenntartását szolgálja. Nagyon unom már azt a nemtelen játékot, amit a két kurzus folytat, amelynek keretében a másik oldal hőseit és mártírjait gazembereknek állítja be. A XX. század rettenetes történelmi korszak volt démoni eszmékkel, elaljasított, megnyomorított és legyilkolt emberek millióival. A magyarok hősei is ilyenek: mocskosak, sikertelenek, tragikus tévedésekkel és szégyenletes bűnökkel terheltek – s ilyenek a mai magyarok is, akik kétségbeesetten próbálják eltussolni a múlt bűneit, és nem akarják látni a jó szándékot a félresiklott tettek mögött: semmit nem tanultak az őseik meg az elődjeik bűneiből, inkább az ellenséges törzs egykori tolvajlásaiból és gyilkosságaiból faragnak fegyvert azok leszármazottjai és utódjai ellen. Legyen magyar a magyarnak egyszer s mindenkorra a legfőbb ellensége, s a két szekértábor mindörökre leválthatatlan marad – erre szolgál a törzsek egyetlen közös ügye: a kultúrharc.

A hegyvidéki turulemlékmű kapcsán mégsem tartom magam ehhez a magatartáshoz, a turul ugyanis olyan nemzeti jelkép, mint a csodaszarvas, a Szent Korona vagy Lehel kürtje, amely körül sokáig konszenzus uralkodott, s amelyet most mégis a magyar és magyar közt feszülő közgyűlölet felkorbácsolására használ a hazai szélsőjobb – ahogy tették ezt egykor a hungarista Nyilaskeresztes Párt és a megszállottan antiszemita Turul Szövetség tagjai. Állást kell foglalnom ezzel az emlékművel szemben, ezt követeli meg tőlem azon magyarok iránti kegyelet, akiket zsidó származásuk miatt nyilas pribékek a hegyvidéki turulszobor pár száz méteres környezetében fosztottak ki, vertek össze, erőszakoltak meg és mészároltak le.

A hely, ahol a turul szobrát 2005-ben engedély nélkül felállították, a magyarországi holokauszt ikonikus színhelye. Tömeggyilkosságok zajlottak azon a véráztatta helyen, ahol ma a nyilasok egyik legtiszteltebb jelképe, a turul áll. A hegyvidéki turulemlékmű ma e gyilkosok szellemi és mozgalmi örököseinek kegyhelye.

A történet sok szempontból emlékeztet a román szélsőjobboldal úzvölgyi katonai temetőben rendezett magyarellenes provokációjára. Mint ismert, az első világháború magyar honvédjeinek sírjain 2019 áprilisában román nacionalisták – szintén törvénytelenül – ötvenegy betonkeresztet emeltek ismeretlen román katonák emlékére. Akkor Magyarországon valahogy mindenki értette, hogy a magyaroknak nem a keresztekkel mint ősi és szent jelképekkel van bajuk, hanem a szemérmetlen provokációval, azzal a szimbolikus térfoglalással, amely megtapossa az elesettek emlékét, s amely az ott nyugvó, szerencsétlen sorsú, fiatalon elhunyt katonáknak még holtukban sem adja meg a kegyeletet. Vagy lehet, hogy én értettem félre a magyar jobboldal álláspontját? Lehet, hogy a keresztet mint szimbólumot gyűlölik, és úgy vélik, hogy a románoknak nincs joguk a halott katonáikra emlékezni? Persze értem én, hogy a Hegyvidék nem temető – mindössze mészárszék és meszesgödör. Ha valaki ennek ismeretében továbbra is úgy véli, hogy az a turulszobor jó helyen áll a kisipari holokausztnak otthont adó egykori nyilas pártház előtt, ellentétben az úzvölgyi betonkeresztekkel, amelyeket viszont el kell bontani, azzal nem vitatkozom. Lelke rajta.

Pokorni Zoltán viszont pontosan érti, mi történik. Feleennyire nem vonódom be ebbe a történetbe, ha nem ő adja az arcát a turulszobor megvédéséhez. Talán különös, de jobban undorít a Pokorni Zoltán által alakított emberarcú Fidesz-politikus médiahazugsága, mint akár a Bayer Zsoltot jellemző vérszomjas uszítás, akár a Németh Szilárd képezte bumfordi magyarságparódia, akár az Orbán Viktor által nap mint nap előadott cinikus trollpofa. Orbán Viktor legalább az, ami: valami, amihez viszonyulni lehet – nem a jobboldal Karácsony Gergelye, nem egy gerinctelen, nyálkás éticsiga. Orbán Viktornak eszébe nem jutna azt mondani: bárcsak egy nap arra ébredne, hogy eltűnt Mészáros Lőrinc vagy az egykulcsos adórendszer. A Hegyvidék polgármestere ezzel szemben azzal udvarol a balliberális sajtónak, hogy milyen jó lenne, ha egy reggel arra kelne, hogy már nincs ott a turulszobor. Pokorni Zoltán mindössze azt felejti el, hogy ez a szerep már foglalt: ez a szerep a túlélőké, azok leszármazottjaié s mindazoké a magyaroké, akik tehetetlenül szemlélik, amint a nemzeti radikális kurzus a történelem ütötte sebekbe savat csepegtet. Ők ábrándoznak arról, hogy egy nap arra ébrednek: már nincs ott a turul. Ábrándoznak, mert mást nem tehetnek.

A közhatalmat ugyanis a Hegyvidéken Pokorni Zoltán polgármester, Magyarországon pedig pártja, a Fidesz gyakorolja. Azért kértek és kaptak hatalmat, hogy ne csak ábrándozhassanak, hanem cselekedhessenek. Pokorni Zoltán az egyetlen, aki tehetne valamit – mindenki másnak marad a vágyakozás. Ő az, aki jóvátételt szolgáltathatna, aki lezárhatná ezt az aljas provokációt, csakhogy nem meri. A nemzeti radikális Magyarországon egy turulszobrot nem lehet csak úgy elbontani – Pokorni Zoltán jól tudja, hogy ennek a politikai árát Orbán Viktor vele fizettetné meg. Túl nagy a tét: a polgármesteri szék, az elegáns fogadások, az iskolaigazgatók kinevezése, az alattvalók hajlongása s még megannyi kicsiny uralmi aktus – az egykori kultuszminiszter és Fidesz-elnök régvolt hatalmának megmaradt roncsai. Ezekről már nem mond le.

Pokorni Zoltán inkább magára ölti az áldozati pózt, a szegény, üldözött nyilas kisunoka álságos szerepét, mintha bárki is azért támadná, mert a nagyapja tömeggyilkos volt, vagy mert ő, a hegyvidéki polgármester a nyilasok elveit vallaná. Ugyan ki mással kéne ebben az ügyben együttérezni, mint a szegény polgármester úrral, aki csak a hivatalát akarja megőrizni, ha pedig ennek holokausztáldozatok kegyeletének megsértése az ára, akkor le kell nyelni a békát, és ezt az árat meg kell fizetni – mindenki elhiheti, hogy a polgármester úrnak a legnehezebb!

Továbbra sem esik nehezemre úgy gondolni, hogy Pokorni Zoltán egy művelt, szabadelvű értelmiségi. Egyik közeli barátomat tanította egykor, ő pedig rajongott érte. Azt meséli, hogy nála nyitottabb és európaibb figurával azóta sem találkozott. Legszívesebben el is hinném, hogy Pokorni Zoltánt tényleg zavarja a turulemlékmű. Vajon belegondol abba, hogy mennyire zavarja a túlélőket?

Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!

A véleményrovatban megjelenő cikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2021/8. számában jelent meg, február 19-én.

Szent reformátor volt

Szent reformátor volt

Sopronkőhidán 75 évvel ezelőtt végezték ki Kiss Szaléz ferences szerzetest. A koholt vádak szerint szovjetellenes terrorcsapatot irányított Gyöngyösön, és összeesküdött Habsburg Ottó trónra juttatásáért.

Karácsonyi akció!

Friss lapszámunk

Támogasson minket!

Keresés

Árnyék podcast – Áchtung Baby