Az ellenzék jó szereplésének számos faktora volt a 2019-es önkormányzati választáson. Kellett hozzá az előválasztás innovációja, a teljes körű összefogás élménye, a rendszer alapját képező korrupcióval, az Orbán-rezsim identitáshazugságával és émelyítő romlottságával szemben érzett általános ellenzéki viszolygás, amely a Borkai-botrányban aztán félreérthetetlen igazolást nyert – mindez mégsem lett volna elég, ha az internetes portálok élén és a közösségi médiában nincsenek erős ellenzéki pozíciók, amelyek képesek voltak a kormánykritikus üzeneteket célba juttatni, és az ellenzéki választókat megszervezni.
A viszonylagos kudarc után a Fidesz döntéshozói hozzáláttak az online tér enyhe balliberális fölényének felszámolásához. Ez nem tűnt egyszerű feladatnak, a kormánykritikus portálok ugyanis hiába működnek sokkal kevesebb pénzből, mégis hasonló forgalmat produkálnak, mint a fideszes propagandagépezet nagyságrendekkel jobban finanszírozott internetes orgánumai, hisz kreativitás és szerzői szabadság nélkül nem könnyű érdekes médiatartalmat gyártani. Ezért olyan ócskák a kormánypárti sajtó felületei: a segédmunkásként és verőemberként tartott szerzőik ennyire képesek.
Ez az oka annak is, hogy kénytelenek szorosan együttműködni a szervezett bulvárral, s így vadászni olvasókra. A kormánypárt az interneten és a Tv2-n egyaránt szabadjára eresztett és csúcsra járatott bulvárélménnyel tartja pozícióit az ellenzéki orgánumokkal szemben – így képes döntetlen közeli állapot kivívására, míg a közösségi médiában már a balliberális erőtér tűnik erősebbnek: a hagyományos orgánumokból kiszorított ellenzékiek Facebook-platformok, YouTube-csatornák és Instagram-oldalak építésébe kezdtek, s e térbe a kormánypárt már csak csekély erőkkel követte az ellenzéket.
A 2019-es önkormányzati választás eredménye aztán fordulatot hozott. A rendszer átvette az Indexet, de nem követte el azt a hibát, amelyet korábban az Origóval: a hírportált hangvételében középre igyekszik pozicionálni, így az Index továbbra is piacvezető – az egykori szerkesztőség által gyártott Telex hiába produkál nagyszerű számokat, forgalmával nem veszi fel a versenyt.
A közösségi médiában is elindult az állampárt pozíciószerzése: Rogán Antal hadrendbe állította a negyvenhétmilliós Mercedes terepjárót hajtó Rákay Fülöpöt, a Porschéjával verető, dobtáras gépfegyverrel pózoló Kötter Tamást és a Kopasz névre hallgató abszurd alakot, aki A kopasz oszt címszóval adja elő magát, s aki virsli és Piros Arany nélkül is megbízhatóan szállítja a panelproli-életérzést.
A Fidesz máris milliókat fizet a Facebooknak, s ezzel az anyagi háttérrel máris jelentős eléréseket hajt fel marginális szereplőinek – nem kell jóstehetség a prognózishoz: mire elérkezik a 2022-es kampányidőszak, ezek a nagyon rossz minőségű felületek mennyiségük és forgalmuk tekintetében is az ellenzéki platformok fölé nőnek majd.
A választás százszorosan meg van bundázva, a Fidesz pénzügyi lehetőségei pedig felmérhetetlenek – ennek ismeretében döbbenetes az a mohóság és cinizmus, amellyel a webes kormányzati propagandát koordináló és finanszírozó Megafon Központ nagyszabású tarhálásba kezdett. Miközben milliárdokat égetnek el propagandára, s miközben a fideszes elit Dubajban és Balin csapatja, azzal hülyíti a szerencsétlen, farhátat ropogtató, Orbán-rajongó nyugdíjasokat, hogy kifejezetten az ő összekuporgatott kis forintjaikra van szüksége a hazának meg a Kopasznak, aki oszt. Ali baba és bandája jobb kézzel fosztogat, bal kézzel alamizsnát koldul.
A következő választás döntő csatája minden kétséget kizáróan az interneten zajlik majd, és nagy biztonsággal kijelenthető, hogy az az ellenzéki teljesítmény, amely eddig sem volt elég semmire, ezúttal garantáltan kevés lesz. A politikusok jól bevilágított és szépen komponált fényképei, a kétmondatos ígéretek vonzó hazugságai, a kreatív ügynökségek által megkonstruált imázs-marketinganyagok csak újabb négyévnyi Orbán-uralomhoz vezethetnek: minőségi médiatartalmak nélkül az ellenzéknek nincs esélye. Az Átlátszó, a Magyar Hang, a Telex és a 444 YouTube-csatornája szállítja azt a referenciát, amely a 2022-es ellenzéki győzelem elemi esélyét képezi. Ahhoz pedig az ellenzéki politikusok belátására és önmérsékletére volna szükség, hogy a korlátozott felületeken érdemleges kommunikáció folyhasson. Persze valamiféle program és némi igazmondás sem ártana.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/19. számában jelent meg, május 7-én.
