Szuper nemzeti konzultáción vagyunk túl. Még a legmegosztóbb kérdésben is (Egyetért-e Ön azzal, hogy a legalább három gyermeket vállaló édesanyáknak kiemelt támogatást kell adni?) 93 százalékkal győztek az igenek, és ez az elsöprő egyetértés uralta a kérdőívkitöltésben egyesülő nemzetrészt, elméletileg több mint egymillió-háromszázezer embert. Nem csoda, ha Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára örömmel jelentette be, hogy „az Orbán–kormány szerint a magyar jövő a magyar gyerekekben van, a népesedési problémákra pedig nem a migráció, nem a bevándorlók tömeges betelepítése a megoldás, hanem a gyerekes családok támogatása és a fiatalok gyerekvállalásának segítése” (1 358 861 kontra 11 242).
És akkor a valóság bekopogtatott az ablakon, úgymint Központi Statisztikai Hivatal (Egyébként ez miért nem nemzeti? Hahó!): Magyarországon 2018. január–novemberben 82 580 gyermek jött világra, 1408-cal, 1,7 százalékkal kevesebb, mint 2017 január–novemberében. A teljes termékenységi arányszám becsült értéke 1,49 volt az előző év azonos időszakára számított 1,50–hoz képest.
Bojkottáljuk a hazug konzultációt! - Orbán Viktor a semmit próbálja álcázni | Magyar Hang
A visszaküldés elegendő a rezsimnek, hogy folytathassa rossz családpolitikáját. A valódi családtámogatás kezdete, hogy a mostaninak véget vessünk.
Hálátlan nép! Vagy nem is, hanem amit Orbán Viktor miniszterelnök úr szokott volt feszt mondogatni, hogy keményfejű, makacs, kuruc banda vagyunk, s ha a szaporodás az előirányzás, azt nem tesszük, még ha belegebedünk is, mert hiszen gyereket csinálni jó, az összes dimenziójában jó, az utóhatása is jó, de nekünk ne mondja már meg senki, hogy mi az, ami nekünk jó, értve vagyunk?!
S mielőtt még a cikkolvasás okán is magyaros rebellió ütné fel a fejét: igen, tudom, hogy a népesedéspolitika nem ripsz-ropsz műfaj, csakhogy az Orbán-kormányok mindig is a családok támogatásának programját tűzték legmagasabban lengetett zászlaikra, oszt mégsem. De a lényeg, hogy vészhelyzetben konganak a vészharangok, itt és most mindannyiunknak tennünk kell. Valamit.
Én például előrehaladott kormomból kifolyólag inkább már csupán arra vállalkozom, hogy ideírok néhány valóságos nemzeti konzultációs felvetést. Például: mi legyen az üresen álló önkormányzati ingatlanok sorsa? Pangjanak továbbra is nagy magányosságban, avagy felújításukat követően családalapító fiataloknak legyenek hosszú távra, olcsón kiadva? Vagy hogy a látványsportokba öntött taopénzeket átirányítsa-e a kormány gyermektao címén ugyancsak a pályakezdő ifjú párok lakhatását támogató programokba? Vagy hogy stadion helyett épüljön-e bölcsőde és óvoda (demagóg, mi?)? Vagy hogy a négy- és hatórás munkalehetőséget biztosító cégeket, mondjuk adókedvezményekkel kompenzálja-e a kormány?
Szakadék tátong a kormánypropaganda és a valóság között | Magyar Hang
Mostanában lépünk rá a nyílegyenesen a demográfiai katasztrófához vezető útra. A kormányzat tisztában van a tényekkel – mégsem tesz semmit.
Vagy például legyen-e helyben odaítélt önkormányzati albérletdíj-kiegészítés? Vagy hogy mit kezdjünk a legelmaradottabb térségekkel, ahol ugyan az átlagot meghaladó számú gyermek születik, de egyből bele a kilátástalan közmunka-életpályamodellbe? Vagy – ha merészen ennél is nagyobb távlatokba merészkedünk – hogy nagyot fordítsunk-e az oktatás kerekén, s a jelen irányoktól távolodva abszolút korszerű ismeretekkel lássuk el ifjainkat, mert ha netalán mégsem jönne össze a népesedési bumm, akkor a csökkenő létszámú aktív magyarság amolyan európai Szilícium-völgyként a nagyobb hozzáadott értékből tartsa el önmagát és időseit?
Mennyi kérdés bevándorlás nélkül is. Furcsa, nem?
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/5. számában jelent meg, 2019. február 1-jén.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/5. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
