Babitscsal szemben aligha mondhatjuk az idei március 15-ei ünnepünkről, hogy csak a vak Megszokás, a süket Hivatal hordja koszorúit a hősök emléke előtt tisztelegve. Indulattal, harcias gesztusokkal, aktuális üzenetekkel teli a megemlékezés – legalábbis ami a központi és a pártrendezvényeket illeti –, amely lényegében már egy újabb választási kampány része. József Attila Ady emlékezete című versében teszi fel a kérdést a halott költőről: „mért ölik naponta szóval, tettel és hallgatással is?” Polgári forradalmunk emlékét, eszméjét, Petőfi, a márciusi ifjak és a reformkor nagyjainak örökségét idén leginkább harsány szóval öli a szabadságharcos jelmezt magára öltő hivatalosság.
Nem nehéz megjósolni, hogy a kormány és pártjainak fő üzenete ezúttal is a nemzeti szuverenitás védelme. Erre gondolnak, amikor szólongatják, feltüzelni próbálják a kurucos, dacos magyar néplelket: Nem engedünk a ’48-ból! Bécs, Moszkva, Brüsszel – egyenes vonalvezetés, világos logika, könnyen érthető és átélhető történet. Idegenek versus az ősi szabadságukhoz ragaszkodó magyarok. És a tovább írt történetben egyértelmű, hogy ki az, aki ma szembeszáll az országot fenyegető idegen hatalmassággal. Amely a birodalomépítő és -fenntartó Habsburgok, a kommunista internacionalisták után nem más, mint a globalizmus eszközeként működő brüsszeli bürokrácia. S ennek az erőnek ezúttal arcot is talált a politika.
Orbán tehertétellé vált Brüsszelben | Magyar Hang
Bármennyire is pökhendi stílusban reagált a pártja kizárásának lehetőségére a magyar miniszterelnök, tudnia kell, mennyit veszít, ha mégis megtörténik.
Ez a narratíva nem azért veszélyes, mert minden eleme hazugság volna – a globalizáció káros hatásai nagyon is valóságosak, az Európai Unió valóban reformra szorul –, hanem mert egyetlen politikai erő, pontosabban egyetlen kalandor politikus hatalmi játszmájának rendeli alá az ország, a nemzet sorsát, jövőjét. 1848-ban egy alkotmányos forradalom uralkodó által is szentesített vívmányainak védelmében fogott fegyvert a magyar, ma nyilvánvaló belpolitikai célokból provokálja, hergeli maga ellen a hatalom azt a szövetségi rendszert, amelyhez az ország hosszú idő óta először nem kényszer hatására, hanem önszántából, érdekeit követve csatlakozott. Százhetven éve valódi szabadságharcot vívott a nemzet, valódi hősökkel, valódi mártírokkal, valódi vérrel és szenvedéssel, valódi ellenséggel, közös célokért; a mai fakardos utódok számára a szuverenitás olykor csak az unióból érkező pénzek ellenőrizetlen „felhasználásának” szabadságát jelenti.
Szuverenitás mint politikai termék | Magyar Hang
A magyar–amerikai védelmi együttműködés nagy pofon az önrendelkezés feltétlen híveinek.
Azok a követelések, amelyeket a nemzeti önrendelkezés, a szabadság és a polgárosodás ügyének előmozdítása érdekében a márciusi ifjak megfogalmaztak, mára jórészt politikai és jogrendszerünk fundamentumát képezik. Ha azonban a sajtószabadságra, a törvény előtti egyenlőségre vagy a közös teherviselésre gondolunk, megállapíthatjuk, hogy gyakran csak írott malaszt a törvény szövege, s a demokratikus eljárások puszta díszletelemekké válnak, ha a szabadság papíron garantált rendszeréből elillan a lélek. Ma leginkább belső erők gátolják a polgárosodást, az ország felzárkózását. Nem a határainkon kívül kell keresnünk sem az ellenfelet, sem a megmentőt. A magyar szabadság és a magyar jövő ügye a mi ügyünk. Ahogy az elődeink tették, ideje nekünk is komolyan vennünk! Ezúttal csak egy kis bátorságra és józan észre lenne szükségünk, senki sem fogja a vérünket ontani.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/11. számában jelent meg, 2019. március 14-én.
Hetilapunkat megtalálja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 2019/11. Magyar Hangban? Itt megnézheti.
