Szürke zóna

Első pillantásra baklövésnek látszik a Pikó András, Józsefváros összellenzéki polgármesterjelöltje elleni, rendőrségi házkutatásig fajuló kormánypárti hajsza. Hiszen talán az is lehet, az ellenzéki kihívót áldozattá emelő hatósági fellépés teszi nyílttá a versenyt közte és az aktuális Kocsis Máté (ezúttal Sára Botond regnáló fideszes kerületvezető) közötti versenyt. A gyanú – amelyet a választási bizottság egyébként nem tartott eléggé megalapozottnak – a választók adatainak illegális kezelése. Kényes ügy, ingoványos terület.

Függetlenül a 444.hu cikkétől, amely egy választói mozgósításról szóló videó elemzéséből arra a következtetésre jutott, hogy amerikai szerveren tárolt adatbázisból dolgozik a Fidesz – a kormánypárt természetesen tagadja a törvénysértést –, számos jel utal arra, hogy létezik a Kubatov-listának nevezett, kétes eredetű választói nyilvántartás. Kerültek már elő olyan feljegyzések, hangfelvételek, amelyek alapján feltételezhető, hogy a Fidesznek egészen precíz nyilvántartása lehet a választókról, amelynek segítségével megkülönbözteti az elkötelezett híveket, az „ellenségeket” és az esetleg meggyőzhető bizonytalanokat. Az aktivisták mozgása, a legkülönfélébb ürügyekkel folytatott aláírásgyűjtések sora, a választás napján a célzott telefonhívások özöne mind ezt a gyanút táplálják.

Amikor a hatalom rohamot vezényel sajtójának – aktivistáinak – és politikusainak Pikó Andrásék ellen egy közösségi oldalon látott gyanús megosztás nyomán, nem pusztán arról lehet szó, hogy a Fidesz – jó komcsi szokás szerint – azzal vádolja ellenfelét, ami számára napi rutingyakorlat. Azért ilyen fontos ez az ügy számára, mert a monopóliumát veszélyeztetné, ha másvalaki is hasonló tudással vértezné fel magát a választók preferenciáival kapcsolatban. Az egykori baloldalnak, a nagy pártként létező MSZP-nek megvolt, csak időközben különböző okokból elsorvadt ez a tudása, képessége, a Fidesz szívós, hosszú, kitartó munkával megszerezte azt, s elemi érdeke, hogy rajta kívül most már más ne is rendelkezzék vele.

A választás mozgósítási verseny (is), amely azonban nyilvánvalóan nem a voksolás napján dől el. Csak hosszú évek szisztematikus munkája hozhatja el a sikert. Nehéz erről őszintén beszélni, mert a terepismeret megszerzése, a választóközönség nem statisztikai, hanem nagyon is empirikus alapon történő feltérképezése egyfelől elengedhetetlen és természetes része a politikai munkának; másfelől az ehhez szükséges adatok begyűjtése, különösképpen azok rendszerezése és tárolása a törvényesség kereteit feszegeti. Ez is a magyar politika szürke zónájához tartozik, ahogy a pártfinanszírozás.

2002-ben a Ron Werber által trenírozott szocialista kampánygépezet alkalmazta sikerrel a mozgósítás változatos technikáit a jogszerűség határáig vagy talán azon is túl menve, meglepve ezzel a kampányát a kormányzása eredményeire alapozni próbáló Fideszt. 2006-ban az elfuserált üzenetekkel és imázzsal visszatérni igyekvő Fidesz a mozgósítást tartotta a csodafegyverének, ám az akkor még kevésnek bizonyult. Akárhogy is történt, azóta folyamatosan csiszolgatja, tökéletesítgeti ezt a fegyvert, akár ellenzékben van, akár kormányon. Kormányzati pozícióját a jó ízlést, a demokratikus szokásokat és olykor a jogszabályokat is megsértve használja fel pártpolitikai céljaira. Nem véletlenül emlékeztet mostanra oly sok mindenben a működése az állampárti időkre. A Fidesz 2006 ősze óta dominálja az önkormányzatok világát, elsősorban a kisebb településeken pedig könnyen visszaélhet választási helyzetben befolyásával egy hivatalban lévő polgármester.

Ha a most zajló kampány legjellemzőbb vonását kellene megneveznem, megint csak a szélsőségesen egyenlőtlen versenyfeltételeket említeném. A kormányerőnek lejt a pálya: a sajtóviszonyok esetében kóros egyensúlytalanságról, fideszes dominanciáról, a közterületi megjelenés lehetőségeit illetően már-már monopóliumról beszélhetünk.

Erőforráselőnye birtokában a Fidesz kiiktatja a demokratikus versengés minden olyan hagyományos elemét, amely kockázatot hordozhat.

Ezért nincs programalkotás, nincs nyilvános vita a kulcsszereplők között immár a sokadik választás óta. Mindez persze nem jelenti azt, hogy az ellenzéknek vagy a civil jelölteknek ne lenne érdemi esélyük októberben Budapesten és a nagyobb települések jelentős részében. A Fidesz majdani leváltásához azonban a fent vázolt erőforrásfölényt is kezelnie kell a kihívónak. Ennek a nyomasztó fölénynek a része a mozgósítási képesség, amely a nehezen leleplezhető, ám számos jelből kikövetkeztethetően létező adatbázisokon keresztül már a politikai szürke zónájához kapcsolódik.

Keskeny pallón haladhat az ellenzék. A megfelelő terepismeret megszerzése roppant feladat, miközben a cinizmusban és álszentségben verhetetlen új hatalompárt az általa ellenőrzött, bár papíron független intézményeken keresztül is árgus szemekkel figyeli, nem térnek-e le eközben ellenfelei a törvényesség útjáról. Talán egyszer eljön az idő, amikor a pártok működését – beleértve a finanszírozásukat vagy a támogatóik nyilvántartását – az élethez igazított, mindenkin egyformán számon kérhető törvény szabályozza majd. A kiindulóponthoz visszakanyarodva: a józsefvárosi eset túlmutat önmagán.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/38. számában jelent meg, 2019. szeptember 20-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/38. számban? Itt megnézheti!