Hatvannégy év telt el a forradalom, harmincegy pedig azóta, hogy szabadon, méltó módon lehet emlékezni hőseinkre, hivatalos nemzeti ünnepen is fejet hajtva előttük. Különös belegondolni: lassan annyi idő telt el 1989–90, vagyis az 1956-os forradalomnak és szabadságharcnak erkölcsi elégtételt adó átalakulás óta, mint amilyen hosszú maga az ellenforradalmi Kádár-korszak volt. Adják hát magukat a kínzó, egyben költői kérdések: vajon olyan országról álmodtak a szabadságért, a haza függetlenségéért és az emberhez méltó életért vérüket ontó, menekülni kényszerülő vagy a megtorlást elviselő elődeink, mint amilyenben ma élük?
És bő harminc esztendeje ilyen demokráciát képzelt el a Nagy Imre és mártírtársai temetésén megjelent, majd a következő tavaszon a gyökeres változást ígérő erőkre szavazó sokaság? Ki-ki döntse el, mit gondol erről. Válaszok helyett csupán arra teszek kísérletet, hogy körülírjam, hogyan is áll ma a magyar szabadság ügye.
Mindenekelőtt fontos a mértéktartás: bármit is gondoljunk a jelenlegi kormányról, a miniszterelnök minden féket és ellensúlyt szisztematikusan kiiktató rendszeréről, nem lehet egy lapon említeni az idegen megszállók fegyvereire támaszkodó, a nyílt elnyomás minden eszközét alkalmazó hatalommal, amely ellen ’56 októberében felkelt a magyar nép. Ugyanakkor a mostani rendszer képviselői legfeljebb a rájuk olyannyira jellemző cinizmussal állíthatják be magukat a forradalom örököseinek; tetteikkel, gesztusaikkal, az egész társadalmat mérgező arroganciájukkal méltatlanná váltak 1956-hoz.
Amiből persze nem következik az, hogy ellenzéküket a forradalmárok utódai alkotnák. Néhányukról nehéz eldönteni, hogy a rendszer ellenfelei vagy társutasai, sokuk pedig kapott már bizalmat a szavazóktól, amelyet elvesztegetett. Ha a közéletben nemes ügyért küzdő tiszta szereplőket keresünk, jobb, ha túltekintünk a parlamenten, s, mondjuk, az egyetemük autonómiáját a hatalmi erőszaktevéstől védelmező színművészeti hallgatókra figyelünk.
Magyarország nem diktatúra, de már nem is az a demokrácia, ahol a polgárok politikai hovatartozástól függetlenül otthonosan érzik magukat. Ha folyamatos nyomás alatt is kell működnie, létezik a hatalomtól független sajtó, ugyanakkor az adóforintjainkból működtetett úgynevezett közmédia a pártatlanság látszatára sem ad; sokszor már-már úgy működik, mint egy diktatúrában. (Ennek az intézménynek a működése újra és újra felér egy hatalmas választási csalással; az biztos, hogy Hadházy Ákos jól választott ellenfelet és feladatot.)
A politika most éppen a bírói társadalmon tesz erőszakot, amikor a szakmai ellenvetéseket félresöpörve tesz meg valakit a legfőbb ítélkezési fórum elnökének. A hatalom nem tör ellenfelei életére, de változatos eszközökkel piszkálja, zaklatja, lehetetleníti el azt, akit kipécézett magának. Forma szerint a választások tiszták és szabadok, ám az ellenzéknek akadályokkal tűzdelt pályán kell futnia.
És minél kisebb egy közösség, annál kiszolgáltatottabb a hatalom helyi képviselői ellen szót emelő polgár. Fennáll a lehetőség, hogy sérelem esetén nem számíthat az állami intézmények védelmére. Ahogy a közhatalom csúcsain lévőktől sem remélhet segítséget, aki fenyegetve érzi magát a csápjait egyre messzebbre nyújtó (túl)hatalomtól. A fideszes sajtóban már azt pedzegetik, mennyire elavult, túlértékelt valami az a joguralom. A hatalom képviselői eközben a katonai vezénylés nyelvén intézkednek, folyamatos a térfoglalás a gazdaságtól a médián át a szellemi életig.
Idén a járvány miatt elmaradnak a nyilvános politikai tömegrendezvények, bár ettől még nem lesz zajszennyezéstől mentes az ünnep. Nem baj. 1956 kibírta, hogy évtizedekig gyalázták, hazudtak róla. Kibírja azt is, ha hamis pátosszal hízelegnek neki, arra méltatlanok mérik magukat hozzá. Mit is írt másik forradalmunk költője, Petőfi Sándor? „Az idő igaz, S eldönti, ami nem az.”
Olvasna még Szerető Szabolcstól? Kattintson!
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/43. számában jelent meg október 22-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/43. számban? Itt megnézheti!
