Orbán Viktor távollétében is illusztris társaság gyűlt össze Donald Trump második elnöki beiktatásán: az Amazontól a Google-ön át a Facebookig valamennyi technológiai nagyvállalat vezetője megjelent. Tim Cook Apple-vezér egyenesen az ifjabb Donald Trump mellett ülve élvezte édesapa beiktatási bálját. Mark Zuckerberg ennél is tovább ment: kapásból egymillió dollárt adományozott Trump beiktatási alapjának, korábban pedig meglátogatta a megválasztott elnököt annak floridai birtokán, ahol kedélyes eszmecserét folytattak. Hosszú út vezetett idáig: miután Donald Trump választást vesztett Joe Biden ellen, Zuckerberg még személyesen jelentette be, hogy a bukott elnöknek törli a Facebook-profilját, mert az ott folytatott tevékenységét közveszélyesnek ítéli. Trump 2024-es kampánya során a nép ellenségének bélyegezte a Facebookot, és minden jel arra utalt, hogy megválasztása után a Meta részvényesei nem sok jóra számíthatnak.
Ismét és végképp kiderült, hogy Elon Musk jár élen a cégvezérek politikai helyezkedésének terén, az összes többi nagytőkés egymás sarkát tapossa mögötte. A technológiai multicégek vezetőinek politikai félfordulatát látva leginkább azok nem számíthatnak semmi jóra, akik hinni bírtak abban az ostoba mítoszban, hogy az IT-szektor Kaliforniában székelő óriásvállalatai a progresszió és a társadalmi igazságosság élharcosai, amelyek őszinte meggyőződésből, és véletlenül sem a maguk üzleti-hatalmi haszonszerzése érdekében igazodtak a woke-ideológiához, és diktáltak politikai korrektséget felhasználóiknak. Azokat, akik elhitték, hogy a Coca-Cola valóban elkötelezett az LMBTQ-közösség jogai iránt, és abban sem kételkedtek, hogy szivárványos kólásdobozból nem probléma sokkal többet forgalmazni Kanadában, mint Katarban, most a hideg zuhany kijózanító erejével éri a látvány, amint egykori hőseik Donald Trumpot körbeugrálva jelentik be, hogy véget vetnek a vállalati sokszínűségre és inkluzivitásra vonatkozó programjaiknak, amelyeket korántsem csak a technológiai multicégek számolnak fel, hanem olyan nagyvállalatok is, mint a Walmart és a McDonald’s. A Facebook meg az Instagram anyavállalata, a Meta cinikus közleményben tudatta felhasználóival, hogy bár véget vet annak a gyakorlatnak, hogy dolgozói kiválasztása során minden esetben előnyben részesíti a kisebbségi csoportok tagjait, azért továbbra is sokszínű munkatársakat keres. A McDonald’s, amely nemrég még a beszállítóitól is elvárta a sokszínűség kulturális diktátuma iránti elkötelezettséget, nemcsak ezt az elvárást vonta vissza, hanem azt a célkitűzését is, hogy 2025 végére amerikai éttermeinek harmincöt százalékát valamelyik hátrányos helyzetű csoport tagja vezesse.
A konszenzus vége
A következő négy évben az amerikaiság még létező jelentésének végső felszámolása zajlik majd. Az Egyesült Államok lakói az első Trump-ciklus közösségi őrjöngését meghaladó kulturális elfajzásra számíthatnak.
Vajon Amerika óriásvállalatainak vezetői egyszerre ismerték fel, hogy Donald Trump szelleme közelebb áll hozzájuk, mint a balliberális progresszió? Nos, aligha. A jelenség mögött nem a régi-új elnökkel szövődő gyönyörű barátságok kezdete körvonalazódik, hanem kétségbeesett cégvezérek küzdelme legalább azért, hogy átvészeljék Trump második ciklusát, legfeljebb pedig azért, hogy az amerikai politika tartós szélsőjobboldali irányváltására berendezkedjenek. A maga valóságdeficitjét valamiféle erkölcsi aranytartalékként őrizgető progresszív szavazótábor most mégis megdöbbent és felháborodott, mintha ép ésszel elvárható lett volna hőseiktől, a kapzsi és mohó piaci óriások vezetőitől, hogy a profit rovására a progresszió mellett köteleződjenek el. Különös a kulturális baloldal híveinek megrendültsége: talán nem most hallanak először arról, hogy egy vállalat menedzsmentje – ellentétben egy politikussal – nem a társadalomnak, de még csak nem is egy választói vagy fogyasztói csoportnak tartozik felelősséggel, hanem mindig és csakis a cég részvényeseinek. Márpedig egy részvénytársaságot nem befolyásol a társadalmi igazságosság, csakis a befektetések nyomán realizálható haszon. Ha ehhez progresszív kultúrmázzal kell leönteniük a termékeiket, úgy is jó, de ha az altright ragacsos, soviniszta szószával, nekik az sem probléma.
A tőke nem hazudtolja meg magát: a multinacionális részvénytársaságok menedzsmentjei autentikusabb pozíciót foglalnak el Donald Trump oldalán, mint Joe Biden szövetségeseként – logikus, hogy egy ízig-vérig piacpárti, republikánus politikus mellett van a méltó helyük, és nem szociológiai tanszékek által tömeggyártott, felforgató baloldali eszmék oldalán. Az a tény, hogy Zuckerberg vagy Bezos eddig a woke culture értékvilága mellett állt ki, nagyjából annyira volt észszerű, mint ha a római katolikus egyház Kelemen Annával próbálná népszerűsíteni a szexuális önmegtartóztatást. Ezek a multicégek a sokszínűség, az egyenlőség és a befogadás hármas jelszavát George Floyd halála után, a Black Lives Matter mozgalom politikaformáló erővé emelkedését követően tűzték a zászlajukra. Most, hogy a BLM egykori szédületes lendülete kifulladt, és bekövetkezett az amerikai politika radikális jobboldali fordulata, úgy hull le róluk a sokszínűség, az inkluzivitás és a progresszió álöltözete, mint ruha másról a boldog szerelemben. Tévesek voltak az összeesküvés-elméletek: nem a nagytőke irányítja a politikát, csak alkalmazkodik hozzá.
Trump aranykora
A techmilliárdosok eddig „csak” választásokat dönthettek el a megbuherált algoritmusaikkal, most viszont megkaphatják mellé a teljes hatalmat az államigazgatással, a hadsereggel, a titkosszolgálatokkal.
Persze bizonyára akadnak a Google, az Amazon vagy a McDonald’s részvényesei közt olyanok, akik szabadidejükben valóban a társadalmi igazságosság élharcosai – rájuk álmatlan éjszakák várnak, míg megválaszolják a kérdést: fontos-e nekik annyira kulturális baloldaliságuk, hogy megváljanak a jól jövedelmező befektetéseiktől? Kíváncsian várom, hogyan döntenek, miközben van egy megérzésem efelől. Ennél is nagyobb érdeklődéssel várom, hogy a magyarországi illiberális hatalommal szoros viszonyban álló, de Mészáros Lőrinccel és Tiborcz Istvánnal ellentétben tényleges piaci környezetben is életképes cégek vezérei, mint Hernádi Zsolt vagy Csányi Sándor mennyire maradnak hűségesek Orbán Viktorhoz egy 2026-os Tisza-győzelem után. Az biztos, hogy Donald Trump beiktatási ünnepségét elnézve van ok az aggodalomra a karmelita kolostorban – na, nem azért, mert Orbán Viktor nem volt jelen az eseményen, hanem mert azoknak a cégvezetőknek a példája, akik vele ellentétben ott voltak, nem sok jót ígér zuhanórepülésben lévő rendszerének sorsára nézve.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/5. számában jelent meg január 31-én.
