Európának nehéz évekkel kell szembenéznie, ha Oroszország leállítja a gázszállítást – s a kontinens egyetlen államára sem várnak olyan kemény telek, mint Oroszország legfőbb gazdasági partnereire, Németországra és Magyarországra. Az oroszok minden jel szerint bosszút készülnek állni a szankciókért az észak-atlanti katonai szövetséghez a saját nagyvállalatainál nagyobb lojalitást tanúsító germán eliten, és bizonyára azok a német gyártású fegyverek is nyomós érvet képeznek emellett, amelyekkel a honvédő ukránok az orosz katonákat ölik. A Vlagyimir Putyin előtt álló mérleg másik serpenyőjében ugyanakkor még mindig ott van a középtávú birodalmi érdek, a földgáz nagyobb részét ugyanis Oroszország szállítási lehetőség híján egyedül Európa államainak tudja eladni, melyek ha néhány kemény tél árán függetlenítik magukat ettől a beszerzési útvonaltól, akkor Oroszország beláthatatlan mértékű gazdasági és stratégiai kudarcot vall.
Magyarország kapcsán a képlet egyszerűbb: utolsó csatlós státuszáért, identitásának felszámolásáért, az orosz birodalmi érdek elvtelen kiszolgálásáért, Európa elárulásáért az lesz Orbán Viktor fizetsége, hogy az oroszok a Magyarországot ellátó gázcsapot zárják majd el utoljára, amikor egy nap valóban elzárják. Addig a magyarok fizethetik a világpiaci árat, mert a hitszegők jussa egyedül a szégyen. Elérkezett Magyarország ezeréves történelmének első és egyetlen olyan pillanata, amikor Kelet és Nyugat dilemmájában az állam elitje úgy választja a Keletet, hogy az ország nem áll katonai megszállás alatt. Amikor Orbán Viktor ezért járó jutalmát a világpiaci áron számított földgáz képében elnyeri, ugyanazt tapasztalja, amit a peloponnészoszi háborúban Athént és Spártát egyaránt eláruló Alkibiadész: a köpönyegforgatók becsülete nem ér többet egy megtöltésre váró gázpalacknál.
A magyar közvélemény cinizmusa és tanult szolgasága egyedülálló. Fásy Ádám népének eszébe nem jut a válságért annak okozóit – akár Putyint az általa kirobbantott háborúért, akár Orbánt Magyarország kiszolgáltatásáért – hibáztatni, ugyanakkor hisztérikus rohamok kíséretében reagál az energiakrízisre: a válság kezdetén a németekkel szemben tanúsított fölényeskedés mögül szempillantás alatt tört fel a siránkozás és a panaszkodás, mintha az önérzetesen érdekalapú magyar külpolitikának meg a négyévenként kétharmaddal megerősített rezsicsökkentésnek a magyarok kiszolgáltatott helyzetéhez nem is lenne semmi köze. A magyarok kigúnyolták és a szőnyeg szélére állították azokat, akik több Európát, megújuló energiát, nagyobb energiatakarékosságot és mérsékeltebb keleti nyitást sürgettek és ajánlottak, most meg mindennaposak az apokaliptikus jóslatok, a kormányzat és a társadalom pedig hisztérikusan tagadja a maga felelősségét. A koronavírus-járvány kirobbanásának napjai rémlenek vissza, amikor a nyilvánvaló, ugyanakkor jól felmérhető fenyegetésre a tömegek és az elitek csakis mérhetetlen hisztériával bírtak reagálni.
Érdemes csak egy pillanatra gyakorolni a realizmust: ez még nem az apokalipszis – de ha így megy tovább, az lesz belőle. Ha Oroszország Ukrajna legyőzése után lerohanná a Baltikumot, az apokalipszis volna. Ha két és fél fokkal emelkedik majd az átlaghőmérséklet a bolygón, az apokalipszis lesz, mert nem lesz élelem, mert alig lesz víz, és mert minden talpalatnyi földért háború dúl majd. A földgáz hiányával nagyon nehéz lesz megbirkózni – Európa népeinek áldozatokat kell hozniuk az életmódjuk tekintetében: a jövőben a nyugati társadalmaknak kevesebb kapitalizmussal és sokkal több szolidaritással meg ökotudatossággal kell élniük. Kemény helyzet, de határozottan kezelhető probléma – miközben a magyarok önmagukon, dörzsölt, de jellemtelen vezetőjükön meg a nagy és baráti Oroszországon kívül mindenkit hibásnak bélyegeznek, nem ártana, ha inkább köszönetet mondanának Nagyasszonyuknak, Szűz Máriának, amiért a Bucsában mészárló orosz katonák helyett mindössze a földgáz világpiaci árával kell szembenézniük.
A fennálló helyzet egyszerre mutat rá a keleti ösvényen tévelygő, történelmi hagyományait megtagadó Kárpát-medencei feudalizmus sérülékenységére, az olajalapú globális kapitalizmus korlátaira és az atomenergia-ellenesség sötétzöld debilitására. Ez a pofon talán még jókor csattan az identitását rohamosan felélő plázaemberiség élményéhes pofáján, hogy végre felfogja: fogyasztói komfortja többé nem tartható. A nyugati társadalmaknak sürgősen meg kell oldaniuk ezt a válságot meg az ezt követő válságok hosszú sorát, vagy a világvégét illető jóslatok menthetetlenül beteljesülnek.
Európa társadalmainak le kell vonniuk azt a kellemetlen tanulságot, hogy a piac láthatatlan keze több problémát okoz, mint ahányat megold, szembe kell nézniük azzal, hogy a globális kapitalizmus mértéktelen profitmaximalizálása és instabilitást ostromló hatékonysága mára nem pusztán az emberi pszichének meg a bolygó ökoszisztémájának korlátait feszegeti, de képtelen rugalmasan reagálni bármiféle krízisre, miközben az emberiséget soha nem látott válsággal épp az általa diktált szellem fenyegeti. A tarvágások Magyarországának és az éber kómában szunnyadó Európának változnia és változtatnia kell, vagy pusztulása elkerülhetetlen, és senki nem akad majd a Föld színén, akit joga lesz hibáztatni ezért.
Olvasna még Puzsér Róberttől? Kattintson!
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/33. számában jelent meg augusztus 12-én.
