Az Orbán-rendszer intézményes és önjelölt védelmezői újabb meg újabb remekműveket alkotnak a fideszes propaganda torz tükrében, hogy egymással versengve a legfőbb hűbérúr kedvében járjanak: a karaktergyilkos indulatot sugárzó szövegek szerzői sorról sorra próbálnak cementet fecskendezni az illiberális uralom morálisan rothadó talapzatába, miközben hisztérikusan démonizálják Magyar Pétert, aki először jelent meg a nemzeti radikális rezsim potens kihívójaként a 2010 óta fennálló önkényuralom története során. Magyar közéleti jelenléte azért zavarja a Fidesz vezérkarát és vélemény-elöljáróit, mert ő és szervezete, a Tisza Párt kategorikusan elutasítja Orbán Viktor uralmának keretrendszerét, és nem hajlandó belesimulni annak díszleteibe, ahogy a rendszer roncsellenzéke tette másfél évtizeden át. Az illiberális uralmat védelmező írástudók nem győznek rámutatni Magyar Péter árulására és bosszúszomjára, de még az azon való gondolkodás imitálására sem hajlandóak, hogy miért lett Magyar Péter karaktere ennyire sikeres az ellenzéki térfélen. A szerzők tucatjainak valamennyi sora mögött ott szűköl a rendszer félelme: mi lesz, ha a magyarok felismerik, hogy nemcsak a Fidesz és annak megélhetést remélő, önmagát eleve vereségre szánó bábellenzéke választható?
Az Orbán-rendszer nemcsak önmaga hatalmáért, hanem elsorvadt állapotú ellenzékének fenntartásáért is felelős – a tavalyi évig legalábbis nagyon sikeres volt e téren. A Fidesz az elmúlt másfél évtizedben gondoskodott arról, hogy az ellenzéki pártok ne róla, hanem egymásról szalámizzanak le szavazókat. Gyurcsány Ferenc kényszeres szerepeltetése a közéletben meg a köznyilvánosság felületein, és személye mentén a balliberális kurzus megosztottságának fenntartása olyan stratégiai cél volt, amely 2024-ig maradéktalanul megvalósult, ez pedig rendkívüli stabilitást kölcsönzött a rendszernek, és hallatlan biztonságot a haszonélvezőinek. Az olyan politikai alakulatok, mint a Fekete-Győr András-féle Momentum, a Jakab Péter-féle Jobbik vagy a Kunhalmi Ágnes-féle MSZP nem pusztán kudarcot vallottak újra meg újra, hanem az illiberális rendszer alá idomulva, annak számítása szerint, a maguk megélhetését féltve védelmezték bárki mástól is a lehetőséget Orbán Viktor uralmának leváltására. A Tisza Párt megjelenése ezt a működést számolja fel. Magyar Péter visszautasítja a részvételt a nemzeti radikális rezsim ellenzékének szánt roncsderbin: nem hajlandó Gyurcsány Ferenchez igazodva létezni és kommunikálni, mert nem hajlandó elfogadni, hogy az ellenzékiség kizárólag a 2010 előtti uralom kulturális jegyeit hordozó, inkompetens szereplők színjátéka lehet. Magyar Péter 2024-ben a semmiből támadva leváltotta Orbán Viktor féltve őrizgetett háztáji ellenzékét, és olyan kihívói pozícióba lépett, amilyennel a rezsim mérnökei soha nem számoltak – ez az, amit az Orbán-rendszert őrző-védő publicisták nem bírnak elviselni.
Menczerhiba
Menczer Tamás célt tévesztett akciója egy félreérthetetlen tényt mindenesetre kifejezésre juttatott a hazai nyilvánosságban: Magyarországon egy kicsi valóban reszket, és ő nem Magyar Péter.
A Magyar Péterrel való szervezett leszámolást végző véleményemberek előadásában nem lelhető fel érdemi vita vagy közéleti elemzés, mindössze a karaktergyilkosság sablonjai ismétlődnek: a „vamzer”, az „áruló” és a „nagyképű csinovnyik” fogalmai a „slim fit messiás” és a „selyemmajom” politikai érvelést nélkülöző megnevezéseivel egészülnek ki, és mert a szóban forgó közvélemény-formálóknak semmilyen személyes sérelmük nem lehet Magyar Péterrel szemben, őrjöngő dühükben nem nehéz a rezsim indulatát meglátni. A kicsinyes és erőszakos retorika mögött rendszerszintű bizonytalanság feszül: mi lesz, ha a megélhetési válság végleg felégeti az illiberális rendszer társadalmi fedezetét, és ennek nyomán tétet nyer az a felismerés, hogy a Fidesz által kreált politikai színdarabban ugyanazok a csekély hitelességű szereplők és ugyanazok a lejárt szavatosságú konfliktusok törvényszerűen ugyanazt a végkifejletet eredményezik? A legfontosabb, amit a rendszerpárti publicisták nem értenek, hogy 2024 politikai fordulata nem Magyar Péterről, hanem az ellenzéki érzelmű választókról szól – ezért nem elég a folyamat kisiklatásához a Tisza Párt elnökével leszámolniuk. Az illiberális rendszerrel elégedetlen magyarok nem Magyar Pétertől várják a megváltást, hanem attól a rendszeren kívüli nézőponttól, amelyet képvisel, mert belefáradtak a Fidesz álságos politikai színjátékába, amelyben Orbán és Gyurcsány egymás nélkül nem létezik. A Tisza Párt nem egyszerűen új szereplő a politikai színen, hanem Orbán Viktor 2010-es országfoglalása óta először új ellenzéki narratíva, új ellenzéki beszédmód, új ellenzéki kultúra és új ellenzéki szellemiség. Olyan narratíva, beszédmód, kultúra és szellemiség, amelyik nem fogadja el Orbán Viktor játékszabályait, amelyik feddhetetlen és fertőzetlen a 2010-et megelőző nyolc év gyalázatával kapcsolatban, amelyik ennek nyomán nem hajlandó beállni a kisebbik rossz szerepébe, amelyik nem elégszik meg a balliberális kemény mag ATV-ben idomított tagjainak szeretetével, és amelyik nem éri be azzal, hogy méltó válasz gyanánt Rogán Antal gyűlöletkommunikációjának a mínusz egyes szorzatát adja elő, akár a valóságtagadás árán is. A ragadozó hajlamú illiberalizmussal elégedetlen magyarok fellázadtak a háztáji ellenzék meg az azt kitartó rezsim ellen, és minden jel szerint a Tisza Párt az, amit a húszas évek derekától a Fidesz kihívójának szerepében látni akarnak, mert már csak ebből bírják kinézni Orbán Viktor leváltását.
Az ellenzéki Magyarország ma nem pusztán kormányváltásra, hanem rendszerváltásra vár. Orbán Viktor uralma nem egyszerűen egy párt hatalmának kiterjesztése, hanem átfogó politikai, gazdasági és kulturális monopolizáció, ezért ebben a rezsimben nem lehet úgy játszani, hogy ne az orbáni elit nyerjen. A Tisza Párt és Magyar Péter politizálása azért tér el 2010 óta minden ellenzékiségtől, mert nem az illiberális rendszer logikájában gondolkodik. Magyar Péter nem egy újabb, jobban működő Márki-Zay Péter, ahogy azt a vágyvezérelt rendszerpárti publicisták sulykolják, hanem legalábbis Orbán Viktor ellenszérumának félreérthetetlenül körvonalazódó lehetősége – és ez nem azért van így, mert én így gondolom, hanem mert az ellenzéki magyarok így gondolják. A kérdés ma már nem az, hogy Magyar Péter alkalmasabb-e, mint Márki-Zay Péter, hiszen amíg Márki-Zay összefogott a roncsellenzékkel, addig Magyar leváltotta azt. Ma már az a kérdés: a hazai ellenzékiség képes lesz-e végleg kiszabadulni az Orbán-rendszer által rá szabott politikai keretek közül? A fideszes elit nem azért fél Magyar Pétertől, mert ő az új ellenzék vezére, hanem mert a Tisza Párt sikere arra utal, hogy van élet az illiberális uralmon kívül. Az állampárt hatalmát védelmező publicisták írásai ebben a kontextusban a rendszer kétségbeesett próbálkozásai arra, hogy tovább éljen az ábránd: az Orbán-rendszer az egyetlen valóság, amelyen kívül nincs politika. Csakhogy Magyar Péter előretörése azt üzeni, hogy ez az illúzió szétfoszlóban van. A legfőbb kérdés: meddig tartanak ki a Brüsszel felé megácsolt csatornák ahhoz, hogy a Kárpát-medencében sűrűsödő protestdühöt elvezessék? Nem Magyar Péter személye, hanem a benne hordozott politikai és kulturális minta képezi a tényleges kihívást az illiberális uralommal szemben: ha Magyar Péter egy nap elbukik, az általa felállított mémnek kell újra megszemélyesülnie.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/1. számában jelent meg január 3-án.
