„Az én hősöm”

„Az én hősöm”

Matteo Salvini olasz belügyminiszter (b) fogadja Orbán Viktor miniszterelnököt a milánói városházán 2018. augusztus 28-án (MTI Fotó: Koszticsák Szilárd)

Támogassa a Magyar Hangot!

Legyen Ön is előfizetőnk, rendelje házhoz a Magyar Hangot! Ha más módon támogatná a lapot ebben a nehéz helyzetben, azt is megteheti (PayPal és bankkártya is)! Köszönjük! ELŐFIZETEK

Ki használ kit? – így foglalható össze a legtömörebben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Matteo Salvini olasz belügyminiszter múlt heti találkozója, amely az egész európai sajtót megmozgatta. Két olyan politikus találkozott ugyanis, aki élesen ellenzi a migránsok Európába áramlását, ám a részletekről aligha van köztük egyetértés.

Mindez a két ország fekvéséből következik: míg hazánk abban érdekelt, hogy ne legyenek kötelező betelepítési kvóták, addig Salvini és pártja, a Liga folyamatosan érvel amellett, hogy az uniós tagországoknak szolidárisnak kell lenniük, a menekülteket el kell osztani. Nem tartható szerintük ugyanis, hogy a migránskérdést egyedül azok az államok oldják meg, ahol az emberek partra szállnak – márpedig Olaszország ilyen ország

Ennek a nézeteltérésnek azonban mintha most nyoma sem látszott volna. Olyannyira nem, hogy Orbán az őt kérdező olasz újságíróknak Salviniról elmondta: „Ő az én hősöm, sorstársam is, (...) és van néhány tapasztalatom, amit meg tudok vele osztani”. Majd hozzátette: Salvini küldetése, hogy bebizonyítsa, nemcsak szárazföldön, a tengeren is meg lehet állítani a bevándorlókat. Ebben Magyarország támogatja, és azt fogja javasolni az olasz belügyminiszternek, hogy tartson ki, mert gyalázzák az embert, és borzalmas dolgokat mondanak róla, de ha kitart, akkor be lehet bizonyítani, hogy meg lehet védeni a határokat.

És hogy a kötelező kvóták kérdését elkerüljék, a miniszterelnök kifejtette: a már Európában lévő migránsokkal nem az a feladat, hogy szétosszák, hanem az, hogy hazavigyék őket. Ez a megoldás pedig minden bizonnyal az olasz belügyér tetszését is elnyerné, aki többször nem engedte kikötni a migránsokkal teli hajókat az ország partjainál.

Hiba lenne azonban azt hinni, hogy egyfajta „migránsellenes front” formálódna most Olaszország bevonásával. Az igazsághoz valószínűleg sokkal közelebb kerülünk, ha figyelembe vesszük az Európai Parlament pillanatnyi erőviszonyait. Miközben az Európai Néppárt több politikusa is kinyilvánította, hogy nem szívesen látják a Fideszt a pártszövetségben, Orbán Viktor sem ült ölbe tett kézzel. Nemrég Schöpflin György fideszes EP-képviselő nevezte elképzelhetőnek, hogy kizárják a Fideszt a néppárti frakcióból, ugyanakkor jelezte, hogy annak súlyos következményei lehetnek. „Minden cseppfolyós. Lehet, hogy eljutunk odáig” – mondta a politikus, majd hozzátette: a Fidesz felkészült erre a lehetőségre is, ebben az esetben az euroszkeptikus mozgalmakhoz csatlakoznának.

Így Orbán a Salvinival való találkozóval tulajdonképpen most kimondatlanul is megüzente a Néppártnak, hogy van élet a pártcsaládon kívül. Ráadásul nem is akárhol: Salvini már régóta gondolkodik egy új európai párt megalapításán, ami a Ligák Ligája nevet viselné. És bár egyelőre nem tudni, tulajdonképpen kik is lennének ennek a tagjai, a néppárti politikusoknak komoly fejfájást okozhat még egy új európai parlamenti frakció. A mostani lépés végső soron megerősítette Orbán Viktor pozícióját a jobbközép európai pártcsaládban, amelyet úgy látszik, eszében sincs elhagyni, hiszen nem kívánja feladni azokat az előnyöket, amelyek a legnagyobb tömörüléshez való tartozással járnak. De Salvini is ügyesen használhatta a javára az Orbánnal való találkozót. Túl azon, hogy ezúttal demonstrálta a szavazóknak, hogy igenis vannak szövetségesei Európában, azért az általa áhított új pártcsalád ötletét is ébren tarthatja.

És akkor mi lesz a kötelező kvótákkal? Amikor egy olasz újságíró emlékeztette a magyar kormányfőt arra, hogy az olasz kormány épp a menekültek elosztását kéri az európai partnerektől, Orbán Viktor ennyit válaszolt: „Olaszország egy nagy nép. A történelemben mindig tudtunk együttműködni. Ismerem az olasz kormányon belüli vitákat, de ez nem tartozik rám”. És valóban, Európában most sokkal fontosabb események következnek.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 16. számában jelent meg, 2018. augusztus 31-én.

Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy miről olvashat még a 16. Magyar Hangban? Itt megnézheti.