A ránk szabadult járvány a fantasztikus emberi helytállások mellett az irányítási és intézményi gyengeségeinkre is rávilágított. A közbeszédben központi témává válik a biztonság és a védekezés. A fertőzés megelőzésének és a betegek gyógyításának szervezeti és szakmai kérdései között központi szerepet tölt be, hogy mi történik az iskolákban. Az azonnal megoldandó feladatok talán arra is fogékonyabbá teszik a közvéleményt, hogy azon is elgondolkozzunk, hogy hosszabb távon hogyan alakítsuk az oktatást.
Az oktatás minősége meghatározza az ország társadalmi, gazdasági és kulturális fejlődését, nyelvünk, kultúránk, nemzeti identitásunk jövőjét. E kitüntetett szerephez képest a magyar közoktatás fejlesztése az utóbbi néhány évtizedben kevés figyelmet, pénzügyi, társadalmi és szakpolitikai támogatást kapott. Hazai és nemzetközi vizsgálatok eredményei szerint teljesítménye folyamatosan romlik. Számos mutató tanúsítja, hogy az európai mezőny végére, tágabb nemzetközi összehasonlításban a fejlett és fejletlen világ határára süllyedtünk.
A gyenge átlagos teljesítmény mögött óriási tudásbeli különbségek vannak, amit elsősorban a gyermekek családi-társadalmi háttere határoz meg. Az iskola keveset tesz hozzá az otthonról hozott tudáshoz, a nehéz helyzetű fiataloknak alig van esélyük a hazulról örökölt hátrányok leküzdésére, a képességeiknek megfelelő iskolai végzettség megszerzésére.
A közoktatás fejlődését erőteljesen befolyásolják a történelmi és gazdasági viszonyok, a társadalmi elvárások és a hagyományok, de az elmúlt fél évszázadban néhány ország példája megmutatta azt is, hogy egy-két évtizedes következetes munkával a világ élvonalába lehet kerülni. Előttünk is nyitva áll a lehetőség, hogy elkötelezetten, következetesen és tudományosan megalapozottan lássunk hozzá oktatásunk új fejlődési pályára állításához. Annál is inkább, mert múltunk is erre kötelez. Eötvös József és Trefort Ágoston, Klebelsberg Kuno és Hóman Bálint reformjai a maguk idejében a világ élvonalába emelték iskoláinkat.
Az oktatáspolitika értékválasztási, gazdasági, szervezési-irányítási és nem utolsósorban tudományos kérdés. A tudományos kérdésekben nemzetközi és hazai műhelyek eredményeire egyaránt támaszkodhatunk. A gazdasági kérdésekben, azaz hogy mennyit és hogyan fordítsunk oktatásra, széles társadalmi közmegegyezést szükséges kialakítani, hiszen az érdemi javítás sokba fog kerülni, és bizonyosan meg fog térülni – de eredményei nem az adott kormányzati ciklusban lesznek szembeötlőek. Szervezési-irányítási kérdésekben is fontos a stabilitás, hiszen az adminisztratív változásokkal való foglalkozás éppen a tanítástól, neveléstől vonja el a pedagógusok energiáit. Még inkább így van ez az értékválasztással. Méltányos, össztársadalmi párbeszédben kiforrott, stabil konszenzus szükséges ahhoz, hogy a tudományosan megalapozott, megfelelően finanszírozott és szervezett oktatás a legjobban szolgálja az egyéni és közösségi célokat.
Értékválasztás az oktatásban
Az értékválasztás legáltalánosabb kérdése, hogy mi az oktatás célja és feladata. Az én értékválasztásom szerint felkészítés az életben való eligazodásra és helytállásra, az egyéni élet, a harmonikus személyiség kiteljesítésére és a társadalomba való beilleszkedésre. A műveltség és a tudás önmagában is érték. A személyiség azonban közösségben teljesedhet ki igazán. Az emberiség egész tudásának már nagyon régen csupán kicsi részét képes egy ember birtokolni. Ezért nem is a „teljes tudás” átadása a reális cél, hanem a diákok olyan széleskörű műveltséghez és alapvető kompetenciákhoz juttatása, amelyek segítségével egész életükben képesek lesznek új ismereteket befogadni, értelmes, alkotó életet élni, munkát találni.
Az erkölcsi és kulturális értékek átadása révén az oktatás úgy segíti legjobban az identitás kialakítását, ha az iskola sokszínű, szabad szellemi műhelyként működik, és kritikus gondolkodásra nevel. A pedagógus a nemzet „programozója”, nem pedig a nemzet napszámosa, mivel az ő legfőbb feladata átadni a következő nemzedéknek a tudást, a viselkedésmód, a nemzeti kultúra és identitás alapjait.
Ebben is meghatározó az értékválasztás. Vajon erkölcsi tartással rendelkező, nyitottan gondolkodó, egymás iránt bizalommal és szolidaritással viselkedő autonóm személyiségek közösségét építjük, amelyben az érdemeket és a tisztességes verseny eredményeit mindenki elismeri, vagy új gondolatot befogadni képtelen, gyűlölködő csoportok felett cinikusan uralkodók rendszerét teremtjük meg már az iskolában is? Az én értékválasztásom az előbbi, és ehhez a modern pedagógia differenciált, személyre szóló módszereit kell alkalmazni, hogy a nehéz sorsú, átlagos vagy jó anyagi feltételek között élő, a nehezebben tanuló vagy kiemelkedő képességű gyermekek azonos eséllyel válhassanak az ország megbecsült polgáraivá.
Az oktatás mint gazdasági, finanszírozási kérdés
Hosszú távon az oktatás a nemzetet leghatékonyabban építő, a leginkább megtérülő befektetés. Minden egyéb beruházás megtérülése is a működtetők erkölcsi hozzáállásán és szakmai felkészültségén múlik. Ezért az oktatás az egyéni és közösségi befektetések legfontosabb területe még akkor is, ha ezt sokan nem akarják tudomásul venni.
A közoktatás társadalmi fundamentuma a gyermekszám. Az alábbi táblázat mutatja ennek alakulását a rendszerváltozás óta – és mivel ez hat évre előre tudható, bepillantást enged a jövőbe is. (A gyermeklétszámot ezer főben adjuk meg.)
| Év | 6–14 évesek száma | 15–18 évesek száma |
| 1990 | 1 392 | 623 |
| 2010 | 892 | 476 |
| 2019 | 863 | 389 |
| 2024 | 815 | 394 |
Látható, hogy a csökkenő lélekszám, a nemzeti zsugorodás első számú megszenvedője az iskola, a közoktatás. Ezért ki kell lépnünk a „fejkvóta” bűvölétéből. Az oktatás finanszírozásának két nagy kérdése a pedagógusok megfelelő bérezése és a tárgyi feltételek biztosítása.
Legalább annyit célszerű az oktatásra költeni, amennyit Európa legjobb iskolarendszereire költenek a fenntartó országok, azaz néhány év alatt a nemzeti össztermék (GDP) arányában mérve a ráfordítás emelkedjék az EU élvonalába.
A kezdő pedagógusok bérét 3 év alatt a nem pedagógus diplomások átlagbéréhez kell igazítani, és gondoskodni kell a hosszú távú szinten tartásról. Változtatnunk kell a bérezés rendszerén is. A fiatal, gyermekeket nevelő családok kiadásai sokkal nagyobbak, mint az idősebb, gyermekeiket már felnevelt családokéi. A pálya vonzereje és a családok biztonsága akkor a legnagyobb, ha egy a pályán maradó pedagógus – és ez igaz más foglalkozásokra is – 35–40 éves korára megközelíti az adott pálya jövedelemmaximumát. A pályafutásuk későbbi szakaszába érő eredményes pedagógusok iránti megbecsülést más módon lehet kifejezni, például idejük egy részét fordíthatják tapasztalataik átadására, kutató-fejlesztő munkára.
A bérezés kérdését persze nem egyszerűsíthetjük le az életkor szerinti szempontra. Ki kell dolgozni a nehezebb feltételek között vagy az átlagosnál eredményesebben dolgozó pedagógusok differenciált anyagi elismerésének rendszerét is.
A tárgyi feltételek kérdését a személyi igényekkel harmonikus egységben érdemes szemlélni. Sokszorosan igazolódott tény, hogy a túl kicsi iskolák nem képesek megfelelően teljesíteni a személyiségfejlesztő feladataikat. A fentebb adatokkal is bemutatott létszámfogyatkozás szükségszerű következménye, hogy éppen a gyermekek érdekében olyan modern körzeti iskolákat kell kialakítani, amelyek a színvonalas oktatás-nevelés társas feltételeit is nyújtani képesek. Ehhez létre kell hozni a megfelelő iskolabusz-hálózatot, hogy minden gyermek teljes biztonságban, legfeljebb fél óra alatt eljusson a megfelelő színvonalú iskolába.
A koronavírus-járvány sajnos fájdalmasan megmutatta, hogy a sok szép szó ellenére a magyar iskolák és diákok digitális eszközökkel és hozzáféréssel való ellátottsága nagyon alacsony színvonalú. Ráadásul a különböző anyagi helyzetű családok digitális eszközökkel és hozzáféréssel (internetkapcsolattal) való ellátottsága között olyan óriási a különbség, hogy lényegében lehetetlen az általános digitális oktatás. Korunk parancsa, hogy rövid időn belül minden diáknak és tanárnak saját informatikai eszközöket és digitális hozzáférést kell biztosítani, ki kell alakítani a korszerű digitális tananyagokat. A tanárok képzésének, továbbképzésének állandó eleme kell legyen a naprakész informatikai tudás és a szükséges eszközök ismertetése, illetve azokat mint elengedhetetlen munkaeszközöket minden pedagógus részére biztosítania kell az oktatásirányításnak.
Az oktatási rendszer szerkezete, szervezése és irányítása
A magyar közoktatás szervezésében a tankerületi rendszer kialakítása az állami fenntartású iskolák fenntartási és irányítási rendszerét alapvetően átalakította. Az egyházi, a magán- és az alapítványi iskolák az iskolarendszer fontos intézményei, ezek szervezési és irányítási feladatait a fenntartó ellátja. Az oktatásszervezés és -irányítás kérdései között az állami fenntartású iskolák esetében a tankerületi rendszer megtartása mellett meg kell teremteni az intézményi autonómiát, a döntéshozatalt a megfelelő szintre kell telepíteni. Az igazgatóknak meg kell kapniuk minden olyan feladat- és hatáskört, amely az intézményük autonóm és szakszerű működéséhez szükséges. Az iskolák igazgatóinak kinevezése – pályázat alapján – a fenntartó feladata. Ugyanakkor világos követelményrendszert (pályázati feltételeket) és autonóm szakmai testületek javaslatán alapuló, átlátható kinevezési eljárásrendet kell kialakítani.
Fontos kérdés az iskolarendszer szerkezete és annak stabilitása. A tankötelezettség felső határának 16 évre való leszállítása ellentétes az össztársadalmi érdekkel, amely a tudástársadalom kiépítése. A 18 éves korhatár visszaállítása fontos és szimbolikus üzenet is. A munkakörök átalakulását pontosan aligha tudja bárki is megjósolni, az azonban nagy biztonsággal állítható, hogy a követelmények a több tudás, a tanulási képességek és a kulcskompetenciák fejlesztését követelik meg. Az iskolarendszert az alkalmazkodóképességének figyelembe vételével ezért a 12 évnyi általános képzés és az azt követő szakképzés-felsőoktatás irányába kell fejleszteni.
Az oktatás tudományos vonatkozásai
Az oktatás értékválasztási, gazdasági és szervezési-irányítási kérdései nagyobbrészt közösségi, politikai döntések. Az alábbiakban tárgyalandó kérdéseknek is vannak értékválasztási és gazdasági vetületei, de ezekben a kérdésekben az oktatás-kutatás tudományos eredményei dominálnak. A hosszú távú fejlesztési stratégia kidolgozásához ugyanis meg kell honosítani a döntések tudományosan megalapozott előkészítését, a tényekre alapozott oktatáspolitikát, az adatokra alapozott folyamatos fejlesztés gyakorlatát.
Az oktatás tartalmának korszerűsítése minden országban központi kérdés, és eszközei változatosak. A Magyarországon használatos, Nemzeti alaptantervre (Nat) alapozó tartalom-meghatározást egyre kevésbé alkalmazzák a jó oktatási teljesítményt felmutató országok. A Natnak – általános célkitűzéseit megőrizve – csupán tartalmi kereteket kellene meghatároznia. Az átadott tudás jelentős hányada egyébként is csupán eszköz a kulcskompetenciák, és az utóbbi időben a fejlesztés középpontjába került „21. századi készségek” elsajátításához.
Az oktatásban jól teljesítő országok a metodika korszerűsítésében, a mérési-értékelési rendszerek fejlesztésében, különösképpen a közvetlen visszacsatolást nyújtó segítő-formáló és diagnosztikus értékelés alkalmazásában és a digitális oktatásra való átállásban járnak élen. Ez elősegíti a személyre szabott oktatás szélesebb körű alkalmazását is. Meg kell teremteni a kutatás, fejlesztés és képzés hatékony kapcsolatrendszerét, a világban rendelkezésre álló tudáshoz való gyorsabb hozzáférést, továbbá hazai gyarapításának személyi, anyagi és infrastrukturális kereteit. Csak a teljes körű és következetes mérési-értékelési rendszer alkalmazása teszi lehetővé az egyes oktatáspolitikai intézkedések reális hatásvizsgálatát, szemben a politikai célból önkényesen kiragadott némely indikátorok hangsúlyozásával.
Az oktatás minősége a jövőnket, a tanárok képzettsége, új iránti nyitottsága, elkötelezettsége, motiváló és inspiráló képessége pedig az iskola minőségét határozza meg. A pedagógushiány már ma is az egyik nagy akadálya a minőségi oktatásnak. Ijesztő jövőképet fest az elöregedettség, kivált a reáltárgyakat oktatóké. Ma nem ritka a hetvenéves fizika-, kémia- vagy biológiatanár. A pálya vonzóvá tételének legfontosabb eleme a megfelelő bérezés. A képzés és továbbképzés minősége a pedagógusképzés jelentős koncentrálását követeli meg. Amikor egy-egy tanári szakon egy intézményben évfolyamonként néhány tanárt képeznek, a képzés színvonala alacsony, ráadásul rendkívül költséges. Ahogyan a tanárképzést és -továbbképzést, úgy az oktatásmódszertannal, méréssel-értékeléssel, általában az oktatással kapcsolatos kutatásokat is jelentős mértékben koncentrálni kellene, hogy kialakulhasson a hatékony és színvonalas munkához szükséges kritikus tömeg.
A szerző volt miniszter, az MTA korábbi elnöke
