Az ósdi hős

A televíziózás és a popszakma agyonkényeztetett hőse, Majoros Péter, az ország ünnepelt Majkája évtizedes viszonylatban bizonyítja újra meg újra, hogy amennyire hisztérikusan önimádó, épp annyira képtelen felismerni a helyét a teremtésben. Ezúttal az a gyalázat esett meg vele, hogy a Fonogram zsűrije nem neki ítélte az év hiphopfelvételének díját, ő pedig válaszul úgy hisztizik, mint egy hatvanas díva, aki nem játszhatja el Shakespeare Júliáját. Az ózdi lumpenproliból lett budapesti nagyvállalkozó képtelen feldolgozni, hogy a filléres és hazug pózoktól hemzsegő slágerét nem értékelte eléggé a zsűri – helyette az a Krúbi vitte haza a díjat, aki egyrészt csodagyerek, másrészt a hazai underground egyik leghitelesebb arca.

A bulvárhírnévbe a panel tövében belehaló Majka szájából csak úgy ömlik a rendszerkritika: „Egy olyan országban élek, ahol a teljesítmény totális ignorálása alap, ha nincs mellé megfelelő szimpátia, bratyizás vagy oltári nagy seggnyalás”. Ezekben a szavakban sok lehet a személyes tapasztalat, hisz VV Majkánál kevesen tudják jobban, hogyan kell ebben az országban karriert csinálni, a megfelelő seggeket felderíteni és betájolni, bratyizni és haverkodni: sikeres lett popsztárként, megcsinálta magát bulvárhősként, érvényesült televíziós pojácaként, étterem-tulajdonosként és Andy Vajna kártyapartnereként egyaránt. A huszonnégy éves Krúbi bizonyára nagyobb seggnyaló nála, és a következő évtizedben minden téren lekörözi majd Majkát: kétszer annyi bulvárcikk, kétszer annyit fizető TV2-szerződés, kétszer annyi playmate-feleség, kétszer akkora YouTube-nézettség, kétszer akkora étteremlánc, kétszer akkora arc.

Majka előbb elhordja mindenféle szakmailag alkalmatlan gittegyletnek az ötfős zsűrit, aztán arra panaszkodik, hogy őt nem értékeli a szakma. Természetesen e két vélemény bármelyike lehet korrekt – azaz lehet, hogy a zsűri nem állt szakmailag a helyzet magaslatán, továbbá lehet, hogy a szakma, vagyis az a sok ezer zenész, akiket a zsűri képvisel, tényleg féltékeny Majkára – e kettő közül azonban tudni kéne választani: vagy szakmai tény, hogy Majka a király, és ezt a zsűri nem érvényesítette, vagy a szakma féltékeny tévedése az, hogy nem Majka a király, és a zsűri ezt híven képviselte. De ugyan miért is akarna választani Majka, aki a kültelki aluljáró meg az Ezek megőrültek! stúdiója közt sem akar. Amikor hősünk YouTube-nézettségével igyekszik igazolni önmaga minőségét, intellektuális értelemben nevetségessé teszi magát. A milliárdos proli megszakérti a kultúrát: akit és amit sokan szeretnek, az jó. Tom Cruise jobb színész, mint Daniel Day-Lewis – százezer légy nem tévedhet.

Íme egy minden téren sikeres ember, aki annyira önhitt és kisstílű, hogy képtelen megemészteni, ha nem ő kap egy díjat. Vagy lehet, hogy inkább arról szól ez a médiakampány, hogy Majka, akit a magyar nép a pénzében és a szeretetében fürdet, s aki mindig is mindent magának akart, ezúttal a meg nem értett, elnyomott, kallódó géniusz szerepére jelentkezik be? A reality műfajának legsikeresebb hazai sztárja, aki egy személyben popsztár és házmester, önnön hitelességébe belehaló rapper és önnön sikerességétől megmámorosodó étteremlánc-tulajdonos. Egy autonóm művész, aki a legigénytelenebb kereskedelmi tévéműsorok porondmestere: ellenállhatatlan gesztusokkal hal bele a reggeli töménybe, és már indul is a katalógusból választott csajához a penthouse apartmanjába. Számkivetett zseni és első vonalas médiaceleb a nemzeti együttműködés televíziójában.

Az illúziókat, amelyek az ózdi hős kapcsán sosem léteztek, egykori társa, Curtis azonban épp darabokra töri. Amikor Majka nyilvánosan mószerolta be „barátját” azzal, hogy az drogozik, a hányingerlő médiapillanat áldozatának egy lakótelepi kölyök látszott, akire túl gyorsan szakadt rá a siker, a pénz, a nők és a kokain, s ahogy az lenni szokott, az utóbbi volt a legerősebb – klasszikus rock and roll sors. Most azonban amint kiebrudalt kutyaként visszatér Majka papa lábához, s mintha az soha fel sem jelentette volna, versenyt panaszkodik vele, Curtis már nem tűnik többnek, mint egy nyomorult drogfüggőnek, aki bármikor odadobja az önbecsülését egy újabb adagért. Ez nem rock and roll – ez az emberi tartás hiánya.

Gratulálok Krúbinak – valóban ritka pillanat Magyarországon, amikor a teljesítményt értékelik. Majkának pedig azt ajánlom: ne tetszelegjen abban a szerepben, hogy ő egy hiphop-előadó! A hazug nyavalygása, az igénytelen strófái, a szirupos közhelyei, a soha nem volt világ, amelynek az ócska pózait felölti, legfeljebb formailag emlékeztetnek hiphop-produkcióra – amit gyárt, az nem több mint habkönnyű és velejéig hamis érvénytelenség: operett a huszonegyedik században született kölyköknek. Kálmán Imrét épp akkora tévedés összetéveszteni Mozarttal vagy Verdivel, mint Majkát Funktasztikussal vagy NB-vel. Legjobb lenne, ha Majka végre beérné a pénzzel, a pillanattal meg az ország imádatával, mert hiába toporzékol, a halhatatlanság nem az a filléres szerető, amihez hozzászokott.

A Publicisztika rovatban megjelent írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/15. számában jelent meg, 2019. április 12-én.

Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/15. számban? Itt megnézheti!