Az állampárt friss törvényjavaslata, amellyel az internetes erőszak visszaszorításának szándékát egyéves börtönbüntetés kilátásba helyezésével demonstrálja, a társadalmi kiszolgáltatottság és megfélemlítettség légkörének megteremtésére szolgál. Az intézkedés célja látszólag a gyűlölködő és fizikai agressziót kilátásba helyező kommentelők megfékezése, de senkinek nem kellenek röntgenszemek ahhoz, hogy az erőszakellenes retorika álságos díszlete mögé lásson. Az elv, amely szerint ne lehessen halált vagy kínzást az online térben kilátásba helyezni, természetesen helyénvaló – csakhogy legalábbis indokolt a kérdés: Bayer Zsolt, a kormánypárti médiagépezet vezéruszítója, Magyarország legmegátalkodottabb gyűlöletkommentelője mostantól majd megválogatja a szavait? Tényleg azt kéne az itt élőknek elképzelniük, hogy az illiberális Magyarországon Bayer Zsoltnak nem lesz szabad erőszakkal fenyegetőznie?
Bayer Zsolt komplett újságírói pályája egyetlen összefüggő hadjárat a társadalmi béke felforgatására és a közgyűlölet felszítására. Írásainak nyelvi eszközei szinte kizárólag ellenségek legyártását és azok emberi méltóságának sárba tiprását szolgálják. Annak, amit Bayer Zsolt szóban és írásban tesz, nincs semmi köze a kritikai attitűdhöz, mert az legfeljebb indulatos szolgaság, de a véleményhez sincs köze, mert az a hatalom védelméből gyakorolt elrettentés, és az újságíráshoz sincs köze, mert az maga a legalávalóbb trollkommentelés. Ha a Fidesz a köznyilvános gyűlöletkommunikációt valóban büntetni óhajtja, azt a saját ötös számú párttagkönyve birtokosán kellene elkezdenie, mert a rendszerváltás óta senki nem tett annyit azért, hogy magyarnak magyar legyen az ellensége, mint Bayer Zsolt.
Csakhogy Bayer Zsolt a koleszszoba védelmét élvezve teljes biztonságban érezheti magát, hisz a közhatalom a benyújtott törvényt nem az állampártot védelmező sajtómunkásokra, hanem az azt bíráló kommentelőkre szabta. Célja, hogy sűrűbbé és intenzívebbé tegye a fenyegetettség fojtó légkörét egy olyan közéletben, ahol a hatalmi elit fölényesen szárnyal a törvények felett. Miközben az illiberális kurzus Bayer írásait a politikai kommunikáció egyik legfőbb ütőkártyájának tekinti, döntéshozói farizeus gesztusokkal néznek körül a Kárpát-medencében, és így sopánkodnak: „hová fajult ez az ország?!” Nos, csakis oda, ahová a Fidesz tizennégy év teljhatalom birtokában lezüllesztette. A törvényjavaslat, amely látszólag az emberi méltóságot hivatott védeni, a politikai bírálat mélyrétegének elhallgattatására szolgál – az állampárt a jogrendet sokadszor is aláveti a hatalmi érdeknek, amellyel a kommentfalak feletti dominanciájának elvesztésére válaszol. Míg Bayer mélyproli uszításának és infernális gyűlölethergelésének a tőkeerős kormányzati média ad szárnyakat, addig az egyszeri kommentelő a rendelkezésére álló felületen börtöntől fenyegetve válogathat a szavai közt.
A verés ideológiája – válasz Bayer Zsoltnak
Nos, Bayer Zsoltnak hozzá kell szoknia, hogy engem nem félemlít meg. Az ajánlása ellenére nem kussolok el.
Az Orbán-rendszer döntéshozói úgy gondolnak a magyarokra, mint leigázott szolganépre, amelyet ha már nem bírnak megvásárolni, még mindig megfélemlíthetnek, mert a jóravaló magyar ember bármikor behúzza fülét-farkát, és szövetségre lép a gyűlölt hatalommal, ahogy 1957. május 1-jén tette – ha újra jut az asztalára krumplileves. A kommentfenyegetés célja az, hogy minden ellenzéki érzelmű magyar ijedjen meg a cella árnyékától, amikor hangot ad a véleményének, és hogy a Fidesz az év társadalmi folyamatait megfordítva újra birtokba vegye az online tereket, amelyek felett kontrollt vesztett a kegyelmi ügy kirobbanása nyomán. Az interneten hangot kap a társadalmi frusztráció és a hatalommal való elégedetlenség, az online légkörből pedig könnyen válik országos közhangulat. A pártállamnak nem áll módjában felszámolni a nyílt vita és kritika webes színtereit – nem tehet mást: a törvény betűjének és az igazságszolgáltatás intézményeinek támogatásával jogi hadjáratot indít a kommentfalak feletti uralmának visszaszerzésére.
A magyarok körében a jól felfogott érdek ösvényének megalkuvásokkal kikövezett kultusza van, amelynek ismeretében Orbán Viktor és Rogán Antal elérhető kihívásnak érzi, hogy az ország lakói inkább fogják be a szájukat, mint hogy kimondják azt, ami a szívüket nyomja. A koncepció az, hogy mivel a társadalom tagjai nem jogászok, a XX. század viszont minden okot megadott nekik arra, hogy féljenek a törvény öklétől, azt sem merik majd leírni, amihez még joguk volna – és a terv máris teljesül. Az illiberális rendszer mindenki tudtára hozza, hogy ebben az országban Orbán és Rogán dönti el, mi elfogadható, és mi gyűlöletkeltő megnyilvánulás. Bayer Zsoltnak nyilván nincs félnivalója, hiszen a gyűlöletkeltés a Kárpát-medencében a hatalom bírálatát jelenti – amit viszont Bayer tesz, az a hatalom érvényesítése, ez pedig bármekkora uszítás is lehet, továbbra sem több, mint politikai tárgyú vélemény.
Az állampárti elit már csak fenyegetéssel és megfélemlítéssel bírja a hatalmát megőrizni. A szabad kommentelés lehetősége eddig azt a teret biztosította, ahol a közvélemény a hatalmat szembesíteni tudta a saját tetteivel – a Fidesz most ennek a felületeit akarja visszaszerezni. Nem a társadalom méltóságáért vagy a közélet tisztaságáért, hanem hogy végleg elnémítsa a kritikát, hogy megfossza a magyarokat a véleménynyilvánítás képességétől. Ez a törvényjavaslat a századik igazolása annak, hogy a Fidesz számára a jogbiztonság nem érték, hanem ugyanolyan eszköz, mint Bayer Zsolt gyűlöletkeltő képessége. A kettős mérce legújabb példája azt igazolja, hogy Magyarországon a hatalomnak kedves álláspontok mentelmi jogot élveznek, míg az ellenvéleményekre megsemmisítés vár. Az állampárt a saját érdekeinek megfelelően szabja át a közbeszéd határait, hogy a kritikus hangok eltűnjenek, és csak azok maradjanak, akik az illiberalizmus vezérlő ideológiája által kijelölt irányvonalat követik. Az üzenet: Magyarországon a törvények szelektív érvényűek. A bolsevik tempó csak a legcinikusabbaknak nem felismerhető: a Fidesz szemében a jogi keretek csupán díszletek, amelyeket bármikor átrendezhet. Pol Pot, Nicolae Ceaușescu, Slobodan Milošević, Robert Fico, Aljakszandr Lukasenka és Vlagyimir Putyin a bizonyítékai annak, hogy a bolsevik akkor is bolsevik marad, ha nemzeti színű szalaggal ékeskedik.
Gyógyszer és méreg: mindkettőt a Bayer gyártja
Bayer Zsolt az elsők közt ismerte fel azt a médiaszereplők körében, amit a politikában Orbán Viktor, és amit világszerte egyre többen: a spektákulum társadalmában az, aki semmit nem gondol, rendkívüli előnyben van azzal szemben, aki bármit is gondol.
„Lesznek tüntetések, lesznek. Lehet tüntetni a Parlament előtt. Előbb-utóbb megunják, hazamennek.” Ezek a szavak a költségvetést meghamisító és választást elcsaló Gyurcsány Ferenc hírhedt őszödi beszédéből származnak – s mindezt hallva az MSZP egyetlen képviselője sem mert visszakérdezni. „Oké, hazamennek, de nem lesz abból baj, ha hazaviszik az utcáról az elégedetlenségüket, a kormánnyal szemben táplált indulatukat? Nem egy kétharmados rendszerváltásnyi ingerültséget, a köztársaság megdöntésének energiáját viszik majd haza magukkal, miniszterelnök úr?” A gazemberségbe Balatonőszödön beavatott szocialista politikusok bizonyára azért nem kérdeztek vissza, mert féltették fényes megélhetésüket – a többi történelem. Orbán ma épp ugyanolyan rövidlátó és ostoba, mint Gyurcsány volt egykor. Ahogy Gyurcsány azt hitte, hogy a tüntetők hazamenetelével az ő legitimitásproblémája meg is szűnik, Orbán most azt képzeli, hogy a börtönnel való fenyegetés nyomán le nem írt kommentek majd törlődnek a szívekből és az elmékből, hogy az a rendszere iránt táplált undor és düh, amit a kommentfalakról a felhasználókba vissza tud fojtani, majd elpárolog. Gyurcsány Ferenc úgy viselkedett valaha, és Orbán Viktor úgy viselkedik ma, mint az a kisgyerek, aki rossz fát tett a tűzre, úgyhogy mindkét kezével befogja a szemét, mert azt képzeli, hogy ha nem lát, akkor ő is, meg a csínytevése is láthatatlan. A demonstrálók valóban megunták a tüntetést, úgyhogy hazamentek az utcáról – és ettől Gyurcsányra voksoltak, vagy távol maradtak a szavazásról? Ma már tény, hogy ez a vágyfantázia nem teljesült. Ha a hatalommal szemben indulatos hozzászólásaikat a megfélemlített felhasználók nem illesztik a kommentfolyamokba, hanem csak suttogva közlik a családtagjaikkal, akkor majd Orbánra szavaznak, vagy választás helyett felássák a kiskertet? Nos, ez az ábránd sem jegyese a valóságnak, mert ami nem látszik, az még mindig van, csak láthatatlanul tart a maga kimenetele felé, mint egy búvópatak. Ha Orbán Viktor a tüneténél kezeli az uralmával való társadalmi elégedetlenség problémáját, azzal magának állít csapdát, ami talán már 2026-ban, de legkésőbb 2030-ban rázáródik.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2024/47. számában jelent meg február 22-én.
