
Van valami, ami nem fér a fejembe. Ma, amikor az egész sportvilágot súlyosan érinti a koronavírus-járvány, a nézők egy esztendeje ki vannak tiltva a mérkőzésekről, a felnőtt játékosokat folyamatosan tesztelik, és csak negatív covid-teszttel léphetnek pályára, vajon mi a helyzet az utánpótlás-sportolókkal?
A csapatsportok többségében – labdarúgás, kosárlabda, röplabda – jelenleg is zajlanak az országos és regionális bajnokságok a különböző korosztályokban, az általános iskolásoktól egészen a juniorokig, de számukra a kormány nem ír elő kötelező, rendszeres tesztelést. (Kivételt jelenleg a kézilabda jelent, ahol a szövetség március 2-ától két hétre felfüggesztette az utánpótlás-bajnokságokat, de még most hétvégén sem játszottak meccseket. A röplabda-szövetség pedig nyomatékosan kéri, hogy a sportszervezetek lehetőség szerint teszteljék a játékosaikat, ez azonban nem előírás, csak ajánlás, vagyis nincs kötelező érvénye.)
Erről szól még a cikk
Erről is olvashat a teljes publicisztikában:
– 250 ezer gyerek úgy vesz részt versenyeken rendszeresen, érintkezve ezzel a többi gyerekkel, hogy nagy részükről nem tudjuk, átesett-e valaha a koronavíruson, esetleg éppen hordozza-e a betegséget.
Mit kellene tenni? Kiderül a a teljes cikkből, melyet elolvashat a Magyar Hang március 26-án megjelent 2021/13. számában. Vegye meg nyomtatott kiadásunkat, vagy olvassa el a cikket a Magyar Hang Plusz felületén online!
Csatlakozzon a Magyar Hang +Pluszhoz!
Szerezzen ezzel korlátlan hozzáférést a Hang.hu-n fizetőkapu mögött megjelenő összes tartalomhoz, reklámmentesen. Minőségi saját tartalom, riportok, interjúk, elemzések – ezek várnak Önre!