Néhány napja megtudtuk végre Gulyás Gergelytől: Rogán Antal felesége nem saját, hanem bérelt luxuskosztümökben fotózkodott, közösségi médiában posztolt képei talmi illúziók csupán, a csodás ruhák nem Barbara tulajdonát képezik, krokodilbőr neszeszere és tízmilliókat érő csillogó kiegészítői kölcsönkért cuccok… Az olaszországi és franciaországi ötcsillagos szállodák éttermeinek erkélyein készített fotók is hamis kreálmányok ezek szerint, a Miniszterelnöki Kabinetiroda feje és kedves neje feltehetőleg bekéredzkedtek néhány fotó erejéig az épületekbe. (Elképzelem a helyzetet, és a hasamat fogom...) Ha visszaemlékszem ifjúkoromra, ilyesféle huncutságoknak én magam is részese voltam: a ’80-as évek közepén soproni osztálykirándulásunkon pózoltam fickósan egy nyugatnémet rendszámú ezüstmetál Opel Kadett előtt – nekem ez a márka jutott, nem Ferrari Spider –, ügyelve persze arra, hogy a táblácska takarásban legyen. No de hol volt akkor még Hadházy Ákos, hogy rámpirítson: Tóni, miért urizálsz, amikor a fél ország furnérlemezből készült Trabantokban furikázik?
Bizony, központi témává emelkedett a „luxizás” a választások előtt egy évvel. És központi témává maga Lázár János, a batidai vadászremete emelte, aki az imént említett kormányszóvivő szerint épp olyan lakhatási körülmények között él, mint bármelyik honfitársunk a szocreál panelrengetegben, kivétel talán az, hogy az átlag Kovács lővilág idején nem megy cserkelni tőkés récére a közeli csalitosba... Az eredeti kinyilatkoztatás, hogy ti. a Fidesz környékén hemzsegnek a kullancsok, sokat lágyult az elmúlt hetekben, természetesen központi utasításra, és a kellemetlen vérszívókat azóta is próbálja a Tisza Párt környékére száműzni a kormánypropaganda. Ám Hadházy minduntalan beleköp a levesbe; Barbara után néhány napja Matolcsy Ádám asszonya került terítékre, aki a képviselő posztja szerint egy kisebb magyarországi garzonlakás árát viseli a karján. Mondhatnánk azt, hogy ez a jéghegy csúcsa, de ez ebben a témában biztosan nem igaz, minden bizonnyal sok rejtőzködő milliárdos nagyasszony tartja titokban „bérelt” dizájner cuccait szattyánbőr buksztárcától kezdve gyémántberakásos zsepitartóig, már akinek van annyi gógyija, hogy kerüli az Instaszerű nevetséges magamutogatást.
A söjtöri lakoma jut eszembe e helyütt a Medgyessy-érából a maga fokhagymaparajos harcsatekercsével és a mellette prezentált mandulás angolnájával. Akkor a felhevült jobboldal urizáló baloldalról hisztizett hónapokon át, nem is eredménytelenül, populista szólamaik tömegeket döbbentettek rá, hogy a gesztenyekupola micsoda luxussüti. Ma meg már az sem döbbent meg senkit, hogy a mi Nábobunk, Lézerjani „bérelt” kastélyából óv a fényűző életmódtól, miközben kisebbfajta drezdai képtárat állomásoztat szerény hajlékában. Maga az urizálás valahol érthető cselekedet a közpénzfaló NER-huszároktól, hiszen életük legjavát az ínséges szocializmusban, majd az azt követő utódpárti szürke évtizedekben töltötték, ahol számukra nem osztottak lapot, és kénytelenek voltak az átlagmagyar átlag-életszínvonalán élni, a Vörös Október Ruhagyár öltönyeiben plenáris ülésre járni. Ezt legplasztikusabban éppen Rogán Antal fejezte ki 11 évvel ezelőtt az akkori Indexnek adott mini interjújában: „urizálni a szó szoros értelmében úrigyerekek tudnak, én parasztgyerek vagyok sajnos, annak születtem”.
Ám 2010-ben eljött az ő idejük, és a parasztgyerek beszabadult Valentino Garavani butikjába, fejetlenül, eszetlenül, szabályokat felrúgva („Luxizz, de csak csendben, észrevétlenül!”). Nem csoda, hogy magyarázkodni szükséges. Bérelt luxus, ja, és mindannyian a hasunkat fogjuk…
