A Fidesznek volt bő 10 éve és kétharmada ahhoz, hogy bizonyítson. Bizonyítson egy olyan kemény, emberpróbáló terepen is, mint amilyen Borsod, és főként annak halmozottan hátrányos helyzetűvé nyomorodott perifériái.
Egy 2015-ös interjúban a borsodi cigány vajda, Lakatos Attila egyértelműen a Taktaköz falvait nevezte meg azon vidékként, ahol a legtöbb gonddal találkozhatunk. Azóta eltelt újabb öt hosszú év. Az elmúlt időszakban – a Jobbik képviselőihez hasonlóan – valószínűleg többet beszélgettem az ott élő emberekkel azok valós problémáiról, mint az Amerikából hazahívott, munka- és élettapasztalattal nem nagyon rendelkező ottani kormánypárti jelölt. Volt olyan helybéli, aki kertelés nélkül kijelentette: „Innen menekülni kell.” Nem csoda. A világból való kiesettség érzése brutálisan mellbevágó. A Taktakenéz és Taktaharkány közötti útnak nevezett valamihez pedig tényleg jobb, ha helikoptert, nem pedig autót használnak a tekintetes narancsos urak.
Az elmúlt évtizedekben a lakosság teljesen kicserélődött, a településeken a cigányság többségbe került. Rengeteg a széthordott, romos ház, tapintható a szegénység. A végrehajtói maffia itt is tarol. Persze a szocpolcsalásokról elhíresült településen akad néhány kacsalábon forgó rezidencia is. De nem csak a falbontásos módszerrel minap kirabolni szándékozott kisbolt, nem csupán a közlekedési táblán látható matrica (ez nem alumínium!), nem kizárólag a reménytelen leszakadást lehelő lepusztult házak fémjelzik a Taktaközt sem.
Sokan hajnali háromkor kelnek, hogy Budapestre járjanak építkezéseken állványozni, mert a családot el kell tartani. És pislákoló reménysugárként ott van a most már nyugdíjas, de 14 éves kora óta keményen dolgozó, mélyen hívő, öreg cigány ember is, aki büszkén mutatta gondosan rendben tartott portáját, gondozott konyhakertjét, s örömmel beszélt a tisztességben felnevelt gyermekeiről. És ott van még az néhány, az ősök földjéhez konok fanatizmussal ragaszkodó kisgazda is, aki szánt-vet s állatot tart. Valamint mindazok, akik mezőőrként, pedagógusként, becsületes munkásként (ha kell, akkor napszámot vállalva, vagy közmunkásként dolgozva) mind azért küzdenek, hogy a magára hagyott Taktaköznek is legyen még jövője.
Mi velük, nem pedig az embereket X-elni terelő, fenyegetéssel, ígérgetéssel, megcímkézett csomagokkal az elvárt szavazatmennyiséget leszállító uzsorásokkal és bűnözőkkel akarunk szövetséget kötni. Az összellenzéki jelölt számára a legkorruptabb parancsuralmi banánköztársaságokat is megszégyenítő módon megnehezített október 11-ei időközi választáson az emberek ítéletet mondhatnak. A megfelelő helyre rakott, két egymást metsző vonallal karakteres véleményt alkothatnak arról, hogy a túlárazott állami projekteken keresztül a nersevik oligarchákhoz ömlesztett irdatlan pénzmennyiség mennyire hiányzik az ilyen elgettósodó válságrégiókból.
Bíró Lászlót akár a megtestesült patás ördögként is le lehet festeni. De kétség ne legyen! A hátrányos helyzetű – viszont tanulni akaró – gyerekekkel foglalkozó tanodától a működési forrásokat irgalom nélkül megvonó hatalom által jelöltként indított fidelitasos bulikirálynő győzelme esetén az orbáni rezsim vérszemet fog kapni. A hierarchia csúcsától egészen a legalsó szinteken lelkesen gyűlölködő csicskáig (nem az átlag fideszes szavazóról beszélek!), akinek egyébiránt már morzsák sem jutnak a koncból, de szolgai alázattal, ávós-nyilas lelkülettel, a rendszer önkéntes rendőreként mégis csahol, mert legalább ezzel úgy érezheti, hogy egy táborba tartozik a nagyokkal. Ha győznek, tobzódni fognak a diadalmámorban, és még inkább hinni fogják, hogy „aki nincs velük, az ellenük”.
A kérdés roppant egyszerű. Luxusjachtozás és százmilliós perzsaszőnyegek vagy a haldokló vidék megmentése? A hibrid rezsim megerősödése vagy a kétharmad lebontásával a demokrácia helyreállításának reménye?
A szerző a Jobbik országgyűlési képviselője
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
(A Fidesz sajtóosztályának levélben jeleztük, hogy a kiegyensúlyozottság jegyében a kormánypárt jelöltjének is biztosítunk megszólalási lehetőséget, ám válaszra sem méltatták szerkesztőségünket és olvasóinkat – a szerk.)
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/39. számban? Itt megnézheti!
