Rögtön az első mondatban helyesbítenünk kell: Budapest természetesen nem csak a budapestieké. A főváros értelemszerűen az egész országé, ezért fontos, hogy annak lakói minél inkább a magukénak érezzék, ráadásul a határon túl élő magyarokról sem szabad megfeledkezni. Mindez teljesen érthetővé teszi, miért tanúsít a mindenkori kormány kitüntetett figyelmet Budapest iránt. A 2019-es önkormányzati választások óta azonban az is megmutatkozott, mennyire terhes, sőt mondhatni tolakodó tud lenni ez a figyelem – és akkor még finoman fogalmaztunk.
Mert az egy dolog, hogy a Fidesz lélegzetvételnyi szünet nélkül, újságírásnak álcázott fizetett politikai hirdetésekben támadja a főpolgármestert, akit a jelek szerint továbbra is al-kal-mat-lan-nak talál a feladatára. Ennél jóval aggályosabbak azok a kormányzati döntések, amelyek nyilvánvaló célja, hogy Karácsony Gergely cselekvési lehetőségeit korlátozzák. És itt nem csupán a kisstílű bosszúnak tűnő forrás- és hatáskörmegvonásokra kell gondolni, melyek minden ellenzéki vezetésű önkormányzatot egyaránt sújtanak (ahogy a kormánypártiakat is, akik azt kapják jutalmul, amit az ellenfelek büntetésül). Hanem arra, hogy a főváros és a kerületek vezetésének gyakorlatilag egy párhuzamos struktúra ellenében kell dolgozniuk, amit egyfelől Fürjes Balázs miniszterelnökségi államtitkár, másfelől a Budapest Fejlesztési Központot (BFK) vezető Vitézy Dávid neve fémjelez.
„Orbán Viktor dzsihádot hirdetett” – interjú Karácsony Gergellyel
A főpolgármester szerint olyan hangulat kezd kialakulni, hogy ha van összefogás, van győzelem. Pedig „rohadtul nem”.
Az persze egyáltalán nem ördögtől való, hogy legyen egy olyan intézményi szereplő, amely akár ciklusokon átívelően a központi forrásokból megvalósuló fővárosi nagyberuházásokért felel. Ennek azonban arra kellene törekednie, hogy összehangolja tevékenységét a főpolgármester várospolitikai elképzeléseivel, nem pedig arra, hogy ellenérdekelt félként lépjen fel vele szemben. Fideszes retorikát alkalmazva: mégis hogyan fordulhat elő, hogy Fürjes Balázs – és különösen a végképp „senki által meg nem választott” BFK – felülírja a budapestiektől közvetlen felhatalmazást szerzett, a fővárosi közgyűlés többségét is maga mögött tudó Karácsony Gergely programját? Fordított esetben a Fidesz már régen szabadságharcot hirdetett volna Budapest önrendelkezéséért.
Háború persze így is zajlik, amelynek ha nem is a leghangzatosabb, de talán az egyik legfontosabb hadszíntere a fővárosi közlekedésfejlesztés. Ezzel a közvélemény elsősorban a nagykörúti biciklisávok ügye kapcsán találkozhatott, amelyben a kormánypárti propagandasajtó azzal vádolta Karácsonyt, hogy képtelen volt átmenni a forgalmi vizsgán, ezért „utálja” az autósokat. Maga az ügy – és vele együtt az autós társadalom hergelése – azonban egy talán kevésbé ismert, de jóval nagyobb horderejű infrastruktúra-fejlesztési projekttel hozható összefüggésbe. Ez pedig a dél-pesti Galvani híd és a hozzá kapcsolódó úthálózat tervezett építése, melyet eredetileg a budapesti olimpiarendezés indokolt volna, de a kormányzat ennek híján sem tett le a megvalósításáról.
Nemrég a BFK arról adott tájékoztatást, hogy az új Duna-híd megépítése napi 37 ezer gépjárművel csökkentheti a belvárosi hidak terhelését, és konzultációt hirdetett az ehhez szükség úthálózat nyomvonalának véleményezésére. Arról viszont már kevesebb szó esett, hogy ez a 37 ezer gépjármű Ferencváros és Kispest forgalomterhelését fogja növelni, jelentősen rontva a helyi lakosok életminőségét, akik legfeljebb arról mondhatnak véleményt, melyik ujjaikat harapnák le (és milyen sorrendben). A Fürjes–Vitézy-terv tehát a belváros forgalomcsillapítását a külvárosok rovására képzeli el, méghozzá új úthálózat építése révén, ami rendszerint többletforgalom generálásával jár. Többek között ennek elfogadtatását szolgálja a Fidesz „autóssimogató” retorikája.
Díszpolgárok
Karácsony Gergely ígérete megtartásával nagyon sok olyan fővárosi polgár rokonszenvét nyerte el, akik tavaly ősszel nem rá szavaztak. Sőt, nagy lépést tett afelé, hogy Orbán Viktor esélyes kihívójává váljon 2022-ben.
A fentiek ellenpontja a városháza által képviselt megközelítés, amely a forgalomcsillapítást összbudapesti szinten képzeli el, s ennek érdekében a kerékpáros és a tömegközlekedést ösztönözné-fejlesztené az autós közlekedés helyett. Karácsonyt ennek ismeretében választották meg 50 : 44 arányban a budapestiek Tarlós István ellenében, de az alapkoncepció valószínűleg attól a 4 százaléknyi szavazótól sem idegen, akik Puzsér Róbert „sétáló Budapest”-jére adták a voksukat. Jól látszik azonban, hogy ebben a kérdésben a választói akarat vajmi keveset számít – hacsak az élhető Budapest hívei nem képesek maguk is erőt mutatni a fideszes erőpolitikával szemben.
Talán nem túlzás azt állítani: most fog kiderülni, hogy van-e az utóbbi rétegnek valódi politikai képviselete. Egyfelől hogy akar-e és képes lesz-e az össztűz alatt álló Karácsony Gergely – akinek már amúgy sincs hova hátrálnia – beleállni ebbe a küzdelembe. Másfelől hogy a potenciális szövetségeinek számító közéleti szereplők és civil szervezetek felismerik-e ennek a küzdelemnek a jelentőségét, amely jóval túlmutat Karácsony 2024-es újraválasztási esélyein. Hiszen a fő tét az, hogy az „oszd meg és uralkodj” kormányzati politikája ellenére lehet-e Budapestből olyan élhető város, amely egyaránt az autósoké, a bicikliseké és a gyalogosoké – vagyis a budapestieké.
Pápay György Több a zászló című rovatának elemzéseit itt olvashatja.
A Publicisztika rovatban megjelenő írások nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/39. számában jelent meg szeptember 25-én.
