Az élet úgy hozta, hogy arra gondoltunk, mi is nekiveselkedünk (isten bizony, csak még egyszer, legutoljára, ahogy mondani szokás,) az ingatlan-adásvételnek. Két gyerekkel kinőttük a régit, kellene egy kicsit nagyobb, legalább még egy szobácskával, meg hát a garázs is jól jönne ugye, minden nő álmát, a gardróbot pedig inkább meg sem említem, mert még a papír is elszégyelli magát.
Szóval a csok szóba sem jöhet, a két gyerekre már igénybe vettük (még azt a keveset, ami tíz éve járt értük), harmadikat meg hiába is terveznék, a NER velem nem szerződik, mert ha csak kicsivel is, de elhagytam a negyedik ikszet.
Ez is megérne egy misét, hogy miért is nem kell a negyvenesek gyereke,
amikor tudvalévő, hogy az évtizedek óta tartó népességfogyás miatt mind kevesebb a szülőképes korban lévő nő, és ha csak a húszas és a harmincas éveikben járó lányok/hölgyek/asszonyok szülnek, nemhogy megáll, de tovább erősödik a fogyás. Ráadásul a statisztikák szerint is egyre később szülnek a nők, előbb muszáj bedolgoznia az embernek kicsit magát, hogy legalább legyen esélye visszatérni valahová szülés után, meg az sem árt ugye, ha van viszonylag normális keresetünk szülés előtt, különben a gyed még pelenkapénznek sem lesz elég.
Nem valószínű a bébibumm | Magyar Hang
Az egyre kisebb létszámú női generációknak kellene sokkal több gyereket vállalnia, hogy a születésszám megugorjon.
Értem én persze, hogy három gyereket ne ígérjen egy negyvenes, mert annak teljesítésére azért józan belátással igen kevés az esély, de hogy, mondjuk, a meglévő egy vagy kettő mellé miért ne vállalhatna még egy gyerkőcöt, az rejtély. Hiszen éppen ez az a réteg, amely egy vagy két, már meglévő gyerek mellett talán rábeszélhető lenne még egyre, hiszen úgyis van már két kinőtt gyerekülés, a kiságy sem esett szét, és a három zsák gyerekruhát sem volt még szívük kidobni vagy mind elajándékozni, mert hát az emlékek, ugye. Egy szó, mint száz, itt van egy generáció, amely a legkönnyebben tudná produkálni a hőn áhított kettő feletti gyerekszámot, ráadásul nélkülük esély sincs a népességfogyás megállítására, erre tessék, nekik itt már nem osztanak lapot.
Az egy- vagy kétgyermekes negyveneseknek és a gyermekteleneknek – akik közül sokan nagyon is szeretnének gyermeket, de valamilyen okból ez sajnos nem adatik meg nekik – marad tehát a szabadpiac meg a gengszterhitel. Ahogy például azoknak a két-három gyereket felnevelő, életüket végiggürcölő hatvanas-hetveneseknek is, akik a gyerekek kirepülése után eladták a családi fészket, hogy utódainknak meglegyen az önrész az otthonteremtéshez, a maradékból meg életük végére meghúznák magukat egy kis panelban. És akkor érkezik a hideg zuhany.
A családvédelmi akcióterv nélkül lassabban emelkednének a fővárosi lakásárak | Magyar Hang
A korábbi várakozásoknál jobban elhúzódhat az árak emelkedése.
Az árak ugyanis Orbán Viktor februári bejelentése óta, miszerint a vissza nem térítendő támogatások mellett a két- és a háromgyermekeseknek is jár majd a 10 millió forintos, kamatmentes hitel, vagyis gyakorlatilag ingyenkölcsön, ezenfelül felvehető még hozzá további 10 millió kedvező kamatozású kölcsön, a háromgyerekeseknek pedig a korábbi 10 helyett 15 millió kedvezményes kölcsönt adnak,
gyakorlatilag elszabadultak az árak az ingatlanpiacon.
Budapesten már eddig is elképesztő volt a helyzet, az újabb intézkedés azonban már vidéken is irreális túlárazáshoz vezet, amely gyakorlatilag lehetetlenné teszi, hogy bárki lakást vegyen, aki nem jogosult a csokra. Csak példaként néhány adat: Tolna megye székhelyén, Szekszárdon két éve még tízmillió forintból simán vett az ember egy két- vagy akár két és fél szobás lakást. Február óta ugyanezért húszmillió forintot is elkérnek. Családi házból egy éve még házi mozis, három fürdőszobás, kétszázötven négyzetméteres házat kínáltak negyvenmillióért, most ugyanezért húsz-huszonöt éves, felújítandó ház jöhet szóba, az előbb említett „paloták” már 70 milliót kóstálnak.
Munkahely nélkül hiába szabad a falusi csok | Magyar Hang
A pénztelen gyerekes családok a nagyvárosoktól messze található falvakba költöznek, majd naponta órákat fognak ingázni?
Még a közeli falvakban is elszabadultak az árak: a kiránduló migránsok nem éppen barátságos fogadtatásáról elhíresült Őcsényben például egy-két éve még kis túlzással „kacsalábon forgó palotát” árultak 15–20 millióért, ma azonban már egy újszerű, néhány éves ház ott is karistolja a negyvenmilliót. Nem egy olyan ingatlannal találkoztam az elmúlt hetekben, amelynek egyik napról a másikra milliókat emeltek az árán. És ha valaki költözni akar, bele kell állnia az esztelen árversenybe, ahhoz ugyanis, hogy venni tudjon valamit, neki is méregdrágán kell eladnia.
Azok tehát, akik nem jogosultak a csokhitelre, hatalmasat buknak a csomagon,
hiszen az árak felverése miatt kétszer annyi piaci kamatozású hitelt kell felvenniük, mint korábban. De ha jól átgondoljuk, nem igazán nyer a csokigénylő sem, vagy legalábbis lényegesen kevesebbet, mint ahogy azt gondolja: az árak ugyanis akár 10 millióval is ugrottak, vagyis épp annyival, amekkora a kedvezményes hitel összege. A pénzt ráadásul vissza is kell fizetni, és az igazi feketeleves akkor jön, ha esetleg nem jön össze az ígért számú gyerek, mert például zátonyra fut a házasság. Akkor ugyanis a kölcsönt büntetőkamatostul kell visszaadni.
Az intézkedés egyértelmű és biztos nyertesei egyedül azok a tűzközeli befektetők,
akik korábban komolyabb ingatlanvagyonra tettek szert, mert tucatszámra vásárolták fel mélyen áron alul a bedőlt devizahitelesek vagy az eladósodott, súlyos közműtartozásokkal küzdő kisnyugdíjasok lakásait. Ez most az ő aranykoruk.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/13. számában jelent meg, 2019. március 29-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/13. számban? Itt megnézheti!
