Orbán Viktort lehet Führernek nevezni, de Soros Györgyöt nem? – így teszi fel a kérdést számos jobboldali, akik valamennyien úgy tesznek, mintha nem ismernék a politikai szekértábor-logika arra irányuló igyekezetét, hogy a történelem jó oldalának erkölcsi felhatalmazását kisajátítsa. S bár nem hajlandók érteni ezt a szándékot, a posztmodern megoldóképletet mégis elsajátították: áldozati pózba vágják magukat, és fejhangon visonganak, mintha tegnap még nem ők utasították volna vissza az Orbán Viktor és Adolf Hitler közti analógiát ugyanabban a stílusban, ahogy azt ma a balliberális kurzus tagjai teszik.
A rövid válasz az, hogy Orbán Viktort természetesen lehet Adolf Hitlerhez hasonlítani, amint tette ezt a Magyar Narancs. Donald Trumpot is lehet Adolf Hitlerhez hasonlítani, amint nap mint nap teszi a tengerentúli progresszív sajtó. Sőt: a nagyon autoriter módon működő Orbán-rendszerben Demeter Szilárdnak is meg van engedve, hogy Soros Györgyöt Adolf Hitlerhez hasonlítsa, hisz – botrányos írása ellenére, vagy épp annak köszönhetően – megőrizte a miniszterelnök bizalmát, így továbbra ő is a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója, a magyar kultúrpolitika első embere.
A hosszabb válasz ugyanerre a kérdésre már az, hogy természetesen lehet, csak épp nem ízléses napjaink korrupt, zsákmányvadász politikai szereplőit az ideológiai őrült, tömeggyilkos Adolf Hitlerhez hasonlítani, ez a művelet ugyanis relativizálja az áldozatok tragédiáját és a tömegesen elkövetett emberiség elleni bűnöket. Arra, hogy hol húzódik a határ a megvilágító erejű analógia és a politikai célú ízléstelenség között, nincs egyértelmű szabály, az azonban jól látszik, hogy Donald Trumppal és Orbán Viktorral szemben egyaránt aránytalan és nevetséges a hitleri párhuzam – inkább az irántuk fortyogó indulat mértéktelenségét jelzi, s így leginkább csak használ nekik. Bizonyos konkrét intézkedések kapcsán viszont ugyanez a gesztus akár helytálló is lehet, mint a fent említett Magyar Narancs-címlap esetén – persze bizonyos liberálisok ezt másként gondolják, mint, mondjuk, Mérő László, aki Orbán Viktor szögesdrótból szőtt Hitler-bajszát látva felfüggesztette a publikálást a Magyar Narancs hasábjain.
Ha a baloldal nácizik és hitlerezik, a jobboldali sajtó őrjöngve háborodik fel – amikor aztán a jobboldal hazaárulózik és hígmagyarozik, a baloldali média teszi ugyanezt. Ezek a törzsek harci indulói, amelyekkel a két kurzus tagjai szüntelenül legitimálják egymást, táplálják a harci szellemet és a szemben állók iránti gyűlöletet – holott a lelke mélyén Bayer Zsolt és Tóta W. Árpád is jól tudja, hogy amit nap mint nap tesz, az hazugság és lelketlen gonoszság, de túl rég folytatják, s túl jól megélnek belőle, úgyhogy teljes lényükkel azonosulni próbálnak vele. A két szurkolótábor tagjainak pedig mindig el kell képedniük, fel kell háborodniuk, úgy kell tenniük, mintha nem látták volna már ezer stációban azt a nemtelen játékot, amellyel a magukat igazhitűeknek hazudó cinikus gazemberek szétverik Magyarországot.
Demeter Szilárd ehhez a gyalázatos működéshez képest is szintet lépett lefelé: nem pusztán azt az analógiát vonta meg, hogy Soros György egy Adolf Hitler, hanem azt az analógiát is, hogy Európa egy gázkamra, a magyarok meg a lengyelek pedig a kiirtásra váró zsidók. Mindezt azzal a Soros Györggyel szemben fogalmazta meg, aki kamaszkorának egy részét tényleges életveszélyben, nyilasok elől rejtőzködve élte, s akinek antifasizmusát a mai napig egyetlen kritikusa sem kérdőjelezte meg. Demeter Szilárd szerint ő az új Hitler, aki gázkamrába hajtja Közép-Európát. Demeter Szilárd azokat az Orbán- és Kaczynski-lovagokat hasonlította marhavagonokba terelt zsidókhoz, akik vagonszámra lopják el a közpénzt, akik elegáns limuzinokkal közlekednek, és fényűző orgiáikon úgy élnek, mint Az Ezeregyéjszaka meséinek szultánja. Ők volnának a gázkamrákba terelt zsidók? Ez már nemcsak ízléstelenség, hanem gyalázatos valósághamisítás.
A jelenséget Ceglédi Zoltán írta le a legpontosabban: a magyar kulturális szféra legfőbb bürokratája túl komolyan vett egy fingóversenyt, és összesz@rta magát. Demeter Szilárd gatyáját elnézve a hazai jobboldalnak valahogy mégsem fordul fel a gyomra. Nincs egy Mérő Lászlójuk, aki felemelje a szavát a kurzusával szemben – ehelyett azt firtatják, hogy a büdös, szaros gatya miért csak most lett probléma. Beteg tempó.
S itt elsősorban nem is arról van szó, hogy Demeter Szilárd messzebb ment, mint előtte bármelyik nácizó baloldali vagy liberális véleményformáló. Persze világos, hogy ez egy nemtelen verseny, a rossz képességek pedig törvényszerűen kiváltják ezeket a hibákat – csakhogy az igazán nagy baj a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatójának szavaival az, hogy láthatóan nem érti, miről beszél, és mivel triggerel: Demeter Szilárd nem érti a holokausztot. Amikor a tengerentúlon a radikális szocialista Alexandria Ocasio-Cortez a bevándorlási hatóságok által működtetett táborokat a haláltáborokkal állítja párhuzamba, egy általa semmilyen módon át nem élt történelmi példa kapcsán von meg egy rossz analógiát, amely ugyanakkor tagadhatatlanul a civilizáció erkölcsi koordináta-rendszerében zajlik. Súlyos túlzás a deportálásra, nyomorra és kilátástalanságra kárhoztatott illegális bevándorlókat a nemzetiszocialisták által lemészárolt zsidókhoz hasonlítani, de Ocasio-Cortez számára ez egy térben távoli példa, s érteni lehet a jó szándékot, a humánus megfontolást a hasonlat mögött, még ha azzal bizony relativizálja is a holokausztot. S nem mellesleg: olyan üldözöttek sorsát rendeli a zsidóság tragédiája mellé, akik ha más módon, de szintén pokoli helyzetben vannak, nem pedig olyanokét, akik kényük-kedvük szerint vezetnek államokat, és még az ükunokáikat is milliárdosokká teszik.
Demeter Szilárd nem New York-i latin bevándorlók gyermeke, akinek nincsenek európai gyökerei. Az ő honfi társait is százezerszámra gyilkolták le ezekben a haláltáborokban, ő elméletileg a magyar történelmet és kultúrát ismerő ember – az ő számára ez nem egy egzotikus adat, hanem Radnóti Miklós, Rejtő Jenő és Szerb Antal története kéne, hogy legyen. Nem az a baj az ízléstelen hasonlatával, hogy relativizálja a holokausztot, mert Demeter Szilárd nem ezt teszi. A relativizáló antiszemiták is emberéletet állítanak szembe ember élettel: örmények, indiánok és krími tatárok halálát a zsidókéval. Nem a népirtást bagatellizálják, hanem a holokauszt egyediségét veszik célba, ugyanakkor nem lépnek ki az erkölcsi koordináta-rendszerből – „mindössze” nem hajlandók megérteni azokat a szempontokat, amelyek honfitársaiknak a modern, civilizált Európa közepén zajló ipari mértékű lemészárlását a hasonló borzalmaktól megkülönböztetik.
Demeter Szilárd kilép az erkölcsi koordináta-rendszerből: számára a holokauszt nem borzalom, és nem nemzeti tragédia – pusztán egy eszköz, amellyel a balliberális kurzus tagjait bosszantani lehet. Nincs sem érzelmi, sem etikai viszonya a holokauszthoz: olyan ez számára, mintha ezer éve egy másik kontinensen történt volna, vagy mintha egy tudományos-fantasztikus regényből hozna példát. Demeter Szilárd képében az erős gyomrú szociopata alakja rajzolódik ki, aki a tömegsírt meglátva, és az oszló holttestek bűzét megérezve nem borzad el, és nem retten vissza, nem arra koncentrál, hogy ne hányja el magát, hanem jó mélyet szippant az orrfacsaró levegőből, nyújtózkodik egyet, és kényelmesen megebédel.
Szájer Józsefnek távoznia kellett, mert hiába volt alkalmas az alávaló feladatára, hiába nem kérdőjelezte meg senki a képességeit, a napvilágra jutott szexuális identitása túl libernyák volt a Fidesznek. Demeter Szilárdnak azonban nem kell távoznia, hiába világosabb a napnál, hogy alkalmatlan a feladatára – egy európai konzervatív néppárt elnöke nemhogy a nemzeti kultúrát, de még a kutyáját sem bízná rá. Demeter Szilárd lelki sérültsége túlságosan is jól illeszkedik e kurzus önképébe ahhoz, hogy Orbán Viktor gyalázatba menő hűséges szolgálatáért megbüntesse. A Nemzeti Együttműködés Rendszere ma már ott tart, hogy kádereit az alkalmatlanságuk teszi alkalmassá.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang karácsonyi dupla számában jelent meg december 18-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában! És hogy mit talál még a 2020/51. számban? Itt megnézheti!
