Diktátum, vagy nemzeti egység?

Különleges idők különleges megoldásokat követelnek. Ez volt a hétvége kormánypárti kommunikációjának kulcsmondata. Ez szerepel abban az írásban is, amelyet – rendhagyó módon – az Indexnek küldött Orbán Balázs. A Miniszterelnökség miniszterhelyettese érvekkel igyekezett megindokolni, miért nincs más választása az Országgyűlésnek, mint hogy rendkívüli eljárásban megszavazza a kormány számára különleges jogosítványokat biztosító veszélyhelyzet időkorlát nélküli meghosszabbítását. 

Nyilvánvaló, hogy az immár Magyarországon is áldozatokat szedő koronavírus terjedése rendkívüli helyzetet teremtett, amelynek a végét ma még senki nem látja. Orbán Balázs szerint a különleges jogrend nem alkotmányon kívüli, hanem egy rendkívüli alkotmányos állapot. Van, aki ezt a konkrét esetben elég komoly érvekkel vitatja, de én most nem a jogértelmezés felől vizsgálnám a kérdést.

Nehéz lenne vitatni Orbán Balázs kiindulópontját, miszerint az állam olyan helyzettel találta magát szemben, amelyet a működés normál rendjében nem tud kezelni. Ekkor is meg kell jegyeznünk, hogy kétharmados parlamenti felhatalmazása birtokában és a miniszterelnök alkotmányos kereteket feszegető hatalomgyakorlási felfogása ismeretében a kormánynak normál esetben is rendkívül széles a mozgástere. Semmilyen alkotmányos fék nem gátolta abban, hogy a lehető legjobban felkészítse az országot akár egy ilyen extrém kihívás kezelésére is. Például bármikor hamar átcsoportosíthat költségvetési pénzeket, erőforrásokat, ahova csak akarja. Ezeken a lehetőségeken felül kapott a kormány március 11-én újabbakat a veszélyhelyzet kihirdetésével, amelyet leginkább egyfajta rendeleti kormányzásként írhatunk körül. És ez indokolt is, hiszen bizonyos helyzetekben a parlamenti eljárás nem tenné lehetővé a gyors cselekvést.

Orbán Balázs hosszan értekezett arról, hogy a rendkívüli jogrend alkalmazását megfelelő garanciákkal bástyázza körül az alaptörvény, vagyis akármit ebben a helyzetben sem tehet meg a kormány. – A veszélyhelyzet nem tarthat tovább annál, ameddig feltétlenül szükséges, s olyan szabályok megalkotására nem kerülhet sor, amelyek a veszély elhárításához nem szükségesek, illetve azzal nem arányosak - próbálta megnyugtatni a kétkedőket a miniszterhelyettes. Ám ennek garanciái Varga Judit igazságügyi miniszter parlament előtt fekvő javaslatából és Orbán Balázs szövegéből egyaránt hiányoznak. Vajon a Fidesz eddigi politizálása alapot ad arra, hogy bemondásra elhiggyük, nem fognak visszaélni a rendkívüli, meghatározatlan ideig szóló felhatalmazással? Ha bizalmat kérnek, miért nem utasítják rendre azokat a polgármestereiket, akik már most hatalmi játszmáik rendezésére használják a vírusügyi rendkívüli jogrendet?

A Fidesz több fórumon is megüzente, hogy most nemzeti egységre, a pártpolitikai viták mellőzésére van szükség. Rendben. De egység ritkán születik diktátummal. A kormánypárt világossá tette, hogy ha az ellenzék nem járul hozzá ma a javaslat kivételes tárgyalásához, akkor is elfogadja, csak kicsit később. A meghatározó ellenzéki pártok visszaüzentek: nem adnak korlátlan ideig felhatalmazást, teljhatalmat a kormánynak. Az álláspontok kölcsönös jó szándék esetén könnyen közelíthetőek: a veszélyhelyzetnek időkorlátot lehet szabni, ami viszont észszerű mértékben növelhető a mostani 15 naphoz képest. S ha a parlament Orbán Balázs már-már pánikkeltő víziója szerint határozatképtelenné válna a vírus miatt, erre a helyzetre is lehet speciális szabályt alkotni. A rémhírterjesztésről szóló gumiszabály pedig felesleges, hiszen ez a cselekmény most is üldözendő. Ráadásul az elmúlt hetekben nyilvánvalóvá vált, hogy az aggodalmak hangoztatásával a kritikus sajtó felelősebben viselkedett, mint a veszélyt következetesen bagatellizáló kormánypárti média, amely így egyfajta vírushordozónak is tekinthető.

Ha a Fidesz valóban nemzeti egységet akar, s nincs sanda szándék a kormány javaslata mögött, akkor nem üzenget, hanem leül tárgyalni az ellenzékkel.  És megegyezik vele. Ilyen egyszerű. Különleges idők különleges megoldásokat követelnek.