Lám, mégsem monolit tömb a Fidesz, nyilvánosan is megjelennek a fősodortól eltérő vélemények - nyugtázhatnánk elhamarkodottan a Népszavában Navracsics Tiborral megjelent interjút, amelyben az egykori uniós biztos óvatos, de egyértelmű kritikát is megfogalmaz pártja jelenlegi irányvonalával kapcsolatban. Kormánypárti politikustól szokatlan olyasmit olvasni, hogy jeleznie kellene a Fidesz immunrendszerének, mert túlságosan jobbra tolódtak, így elveszíthetik a jobbközép szavazókat, a középen állókat. Utóbbi szavazótábor megtartásához gesztusok kellenek, ilyeneket viszont Navracsics Tibor nem lát. Az interjúban az is elhangzik, hogy rendszeresen egyeztet a miniszterelnökkel – ehhez képest nem tudja, tavaly miért nem őt jelölték újra uniós biztosnak –, a kritika élét a lojalitás gesztusai csorbítják. – A parlament működik, a jogállamiság alapvető szervei működnek, az igazságszolgáltatás független – sorolja például, majd kissé sejtelmesen hozzáteszi: „Hála a Jóistennek nem vagyok olyan pozícióban, hogy értékelnem kellene bármely szempontból a magyar sajtószabadságot.”
Navracsics Tibor megszólalásának értékelésekor szem előtt kell tartanunk, hogy az egykori frakcióvezető, majd miniszterelnök-helyettes, később külügyminiszter ma semmilyen vezető pozíciót nem tölt be a Fideszben, jelenleg kormánybiztosként felel a Veszprém Európa Kulturális Fővárosa program koordinációjáért. Egyike tehát a miniszterelnök sok beosztottjának. Érdekes ugyanakkor, ahogy az interjúban finoman jelzi, a Fidesz irányvonalával kapcsolatos fenntartása több magánvéleménynél: „Országgyűlési és önkormányzati képviselőkkel, polgármesterekkel beszélve látom, hogy ők is érzik ezt a problémát, és azt is, hogy tenni kellene valamit.” Vagyis morgolódnak a Fideszben a kormányzati politika burjánzó vadhajtásai miatt, és számos jelenséget éppoly kínosnak éreznek, mint a hatalommal szemben álló társadalmi sokaság. Ez a fajta elégedetlenkedés azonban még nem politikai cselekvés, hiba volna túlzott jelentőséget tulajdonítani neki.
Lehetetlen ugyanis ilyen kritikát hitelesen megfogalmazni, ha közben a kifogásolt irányvonal fő felelősének szerepe tabu marad. Navracsics Tibor szavai szerint Orbán Viktor hozzá hasonlóan egy társadalmilag összetartó, öngondoskodásra képes, versenyképes országot akar, s úgy látja: ha a miniszterelnök azt mondja, soha nem vetemedne arra, hogy elhallgattassa azokat, akik másképp gondolkodnak, mint ő, akkor ezt neki nincs oka megkérdőjelezni. Ezek után viszont nehéz mit kezdeni például azzal a gondolattal, hogy vannak olyan ügyek, amelyekben jó lenne társadalmi konszenzus. A miniszterelnök politikája ugyanis a mesterséges, erőszakos szembeállításra épül, ezt láttuk a koronavírus-járvány első hullámának politikai kezelésekor is. Ebben hisz a Fidesz kommunikációs háttérhatalma, s még csak azt sem lehet mondani, hogy – eddig legalábbis – ne lenne sikeres ez a fajta lefegyverző, normákat áthágó gátlástalanság.
Az előbb pontatlanul fogalmaztam: a vadhajtások már nem is vadhajtások, hanem a kormányzati politika fő irányát jelentik. Ennek eltérítéséhez jóval több kellene a szűk körben előadott dohogásnál, a jó lenne... kezdetű óhajoknál. Könnyű belátni, hogy Navracsics Tibor és mondjuk Boldog István két külön világ. Egyikük a társadalmi békéről és konszenzusról sző szelíd gondolatokat, míg a másik ennek teljes tagadása, amit a kormánypolitika és -média fősodra is képvisel, lásd a színművészeti egyetem diákjának („hallgatóinak”) szóló hétvégi kioktató üzenetet. A miniszterelnök politikája az utóbbi, nincs két Fidesz. A letűnt, kukába dobott polgári korszakot idéző megszólalások, mint Navracsics Tiboré, sem változtatnak ezen. Sőt, egyenesen megtévesztőek, mert azt sugallják, hogy a rendszer korrigálható és konszolidálható, a problémák kibeszélhetők, s a hibák ellenére a lényeg azért rendben van. Holott a napnál is világosabb: az irányvonal módosításához, új politikához új ember kell. Az is igaz persze, hogy ennek nyilvános kimondása – ma még – politikai öngyilkosság volna. Ennél kevesebbért is kicsináltak már mérsékeltebb fideszest a főhatalom támogatását maguk mögött tudó veszettek.
