Egy hanyatló birodalom önigazoló erőlködése
Szijjártó Péter és Rogán Antal (Forrás: Szijjártó Péter/Facebook)

Kevés szánalmasabb van annál, mint aki erőtlenül izmozik – az amerikai liberális kurzus Rogán Antal kitiltásával e jelenség iskolapéldáját szolgáltatja. Az Egyesült Államok egykori birodalmi státusza mára annyira megrendült, hogy erejéből csak gesztusokban kifejeződő politizálásra futja. A washingtoni demokrata elitnek jelenleg annyira terjed a mandátuma, hogy a hivatalaiból kiköltözzön, és a tűzőgépeket is elpakolja, ők pedig most, amikor már semmiféle befolyásuk nincs a világfolyamatok alakítására, kitiltják az Egyesült Államokból Rogán Antalt, mert személyében azonosítják a magyarországi korrupció fő felelősét, holott nyilvánvalóan tudják, hogy a hűbéri lánc és a hatalmi piramis csúcsán Orbán Viktor áll, ellene azonban nincs merszük fellépni – még a végén valaki nagyhatalomnak nézné Amerikát. Nem telik tőlük többre birodalmi pózolásnál, amely mögött nincs sem tartalom, sem stratégia, sem pedig elszántság.

Az amerikai demokrata elit négy éven át nem tett mást, csak sodródott. Minden lehetősége megvolt arra, hogy nyomás alá helyezze vagy akár elszigetelje a nyugati féltekén az Orbán-rendszert. Bezárathatta volna a budapesti nagykövetségét, felszámolhatta volna az illiberális Magyarországgal diplomáciai kapcsolatait, amelyet szövetségesei hasonló intézkedései követhettek volna, a demokrata elit pressziója azonban kimerült abban, hogy egy nyíltan homoszexuális diplomatát küldött nagykövet gyanánt Budapestre, aztán tétlenül szemlélte, amint Bayer Zsolt, a nemzeti radikális rezsim vezérpropagandistája hetente beletörli a lábát a Magyar Nemzet hasábjain. Az Egyesült Államoknak belefért, hogy egy szövetséges kisállam rendszeresen arcon köpje, aztán kiröhögje: az orbáni Magyarország megrendszabályozása négy éven át nem volt prioritás.

A konszenzus vége
Puzsér Róbert

A konszenzus vége

A következő négy évben az amerikaiság még létező jelentésének végső felszámolása zajlik majd. Az Egyesült Államok lakói az első Trump-ciklus közösségi őrjöngését meghaladó kulturális elfajzásra számíthatnak.

Nem a világ változott meg, hanem Amerika: olyasmit egy birodalommal szemben nem lehet büntetlenül elkövetni, amit Orbán Viktor médiaelitje az Egyesült Államok budapesti nagykövetével szemben éveken keresztül megengedett magának, csakhogy a magyar miniszterelnök jól számolt azzal, hogy Amerika egyre kevésbé birodalom, és egyre inkább a maga értékvilágában elbizonytalanodott, önmagával identitáskonfliktusban álló kalmárköztársaság, amelyiknek nincsenek nemzeti értékei, csak egyik ciklusról a másikra változó, hatalomról ellenzékbe meg ellenzékből hatalomra kerülő kurzusérdekei, egy egykori nagyhatalom, amelyiknek már nincs küldetése a világgal, és amelyiknek a szövetségesei szemében sincs már becsülete. Az amerikai politika válasza nem volt több mint erőlködve leplezett tehetetlenség, amely híven reprezentált egy olyan impériumot, amely nem több önmaga emlékénél.

Rogán Antal kitiltása az Egyesült Államokból nem a korrupció elleni fellépés, nem a demokrácia védelme, hanem egy akaratában meggyengült kurzus marketinggesztusa: üres pr-fogás, amelyet a demokrata elit úgy próbál előadni, mintha érdemi befolyást tudna gyakorolni Magyarországra – pedig eddig hajlandó nem volt rá, most meg már nem is képes. Hol voltak az erre emlékeztető intézkedések az elmúlt négy évben? Miért nem lépett fel az amerikai demokrata kurzus Orbán Viktor rendszere ellen, amikor még módjában állt? Miért csak most próbál erőt mutatni, amikor már minden eszközét és felhatalmazását eljátszotta?

Orbán Viktor kihasználta az amerikai politika gyengeségét, és annak a Donald Trumpnak a szövetségesévé lépett elő, akinek sokkal rosszabb a viszonya az amerikai demokratákkal, mint Oroszországgal, az általa lecserélt republikánus elit pedig mára mind a négy erőközpontot, a Legfelsőbb Bíróságot, a Képviselőházat, a Szenátust és a Fehér Házat egyaránt elfoglalta. Most pedig az a demokrata kurzus, amelyik négy év alatt nem bírta elmagyarázni egy demens öregembernek, hogy „ki kéne költözni, bácsi, mert baj lesz abból, hogy folyton el tetszik aludni”, egyszer csak úgy tesz, mintha egy világbirodalmat vezetne, és nem hatalma átadása lenne az összes feladata. A liberális elit uralmának elmúlt ciklusa egy Donald Trump elé gördített, összefüggő vörös szőnyeg volt, és ezen a megkésve-kapkodva előadott érdekérvényesítésének filléres látszata már semmit nem változtat. Egy olyan országban, amely gyűlölködő kurzusai minimális konszenzust sem ismernek el, többé nincs egységes államérdek: amit az egyik kurzus ma amerikaiként azonosít, azt a másik holnapra Amerika-ellenessé nyilváníthatja – és nem ártana tudomásul venni, hogy Rogán Antalt nem egy világhatalom, hanem egy saját vérében fuldokló kurzus tiltotta ki az Egyesült Államokból.

Új Trump-éra: az elvbaráti kapcsolat aligha ad zöld kártyát Orbán Viktornak
Magyar Hang

Új Trump-éra: az elvbaráti kapcsolat aligha ad zöld kártyát Orbán Viktornak

A szakértő szerint a Trump-adminisztráció érvényt kíván majd szerezni az Egyesült Államok érdekeinek.

Hallatlanul naivak azok a hazai politikusok és véleményformálók, akik úgy ünneplik Rogán Antal kitiltását, mintha az egy uralmon lévő amerikai elit lépése volna. Ha az amerikai liberálisoknak négy év nem volt elég idő az Orbán-rendszerrel való leszámoláshoz, most már kár erőlködniük: senki nem kíváncsi hiányzó erejük demonstrációjára. Cserben hagyták a köztes Európát, és kiszolgáltatták Oroszországnak – de még ennek a felelősségét sem vállalják el. A Demokrata Párt elitje Rogán Antal kitiltásával legfeljebb a saját tehetetlenségét leplezi le: bebizonyítja, hogy képtelen érdemleges politikai nyomást gyakorolni, és hogy még mindig nem tanult a megsemmisítő választási kudarcából. Nem tudta érvényesíteni értékeit, ha ugyan vannak neki, és most, amikor már nincs tényleges hatalma, úgy tesz, mintha nem imitálta volna a politizálást négy éven át. Ez az ócska pótcselekvés azonban csak tovább ront a helyzetén és az Egyesült Államok nemzetközi megítélésén: az amerikai birodalom mítosza az egész világ szeme láttára omlik össze.

A baj nem csupán az, hogy a liberális elit által vezetett Amerika négy éven át nem bírt fellépni Orbán Viktor rendszere ellen: a baj az, hogy ha hatalmon maradt volna, sem lenne meg a politikai akarata és a stratégiai víziója ahhoz, hogy érdemlegesen érvényesítse vélt vagy valós érdekeit. A Rogán Antal kitiltása körül kialakult helyzet megmutatja, hogyan hanyatlik le egy nagyhatalom: nem egyik napról a másikra, hanem évtizedeken át, miközben egyre nyomorúságosabb gesztusokkal próbálja elhitetni magáról, hogy még mindig képes a vezető szerepre. Az amerikai birodalom válságának árát először Ukrajna, aztán Kelet-Európa, végül egész Európa megfizeti majd.

Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2025/3. számában jelent meg január 17-én.