Az igaz történetek és az igaz emberek mindig majdnem teljesen láthatatlanok. Ott vannak a nagy események mögött, csöndesen, szelíden, és ha néha kilépnek a színfalak mögül, meglepődünk, nahát, íme egy igaz ember igaz története, nem veszett el minden, mert még vannak ilyenek.
Chicagóban, a Wabash Avenue-n van, vagyis volt egy legendás, 1899 óta működő fényképészbolt, a Central Camera. A mostani tulajdonos, Don Flesch édesapjától vette át az üzletet, aki Don nagyapjától örökölte azt, vagyis harmadik generációs tulaj Don, aki legendás eladónak számít szerte Amerikában. Sőt a világ más pontjain is, mindazok számára, akiknek a Polaroid jelent valamit. A Central Camera ugyanis azon kevés boltok közé tartozott, ahol még árultak régi analóg és instant fényképezőgépeket és filmeket.
Mindez 2020. május 30-án éjjel porrá égett. Az egész üzlet, (majdnem) az összes fényképezőgép, az összes film, három generáció munkája. A tűz nem egyszerű baleset volt. Chicagóban és az egész Egyesült Államokban zajló tüntetések következménye, amiből a legtöbben csak azt látják, amit a hírek láttatni engednek, attól függően, melyik hírcsatornát nézik, melyik oldallal szimpatizálnak. A világ vezető hírei között senki sem fog megállni és odafigyelni a Central Camerára, és tulajdonosára, Don Fleschre, akit a leégett boltja előtt a riporter a kamera elé szólított, megérezve a drámai pillanatot, azt remélve, élete legmegrázóbb interjúját fogja készíteni. Bizonyos értelemben az is lett.
Amikor a riporter azt kérdezte, hogy érzi magát most, hogy éppen leég a boltja, Don Flesch úgy válaszolt, mint egy derűs sztoikus filozófus: „Ez van. Ez a valóság. Ez ilyen egyszerű”. Arcán nem tükröződött semmiféle bánat, csak és kizárólag az elfogadás mosolya. Majd elmondta, nagyon sajnálja, hogy ez az egész ideáig jutott. Sajnálja, hogy az embereknek így kell tüntetniük, hogy meghallják őket. Annak örül, hogy senki sem sérült meg az ő boltjában, sem a dolgozók, sem a tüntetők, sem a tűzoltók közül.
Ekkor a riporter megkérdezte, hogy mindene megsemmisült-e. Nem sikerült semmit sem megmentenie? Don tovább mosolygott, legyintett, és azt mondta, hogy minden fény-képet lementenek, így azok megmaradnak, csak tárgyak égtek el, de – és ekkor jött az, ami tényleg csak a filmekben van – elővett egy régi fényképezőgépet, amit nagyapja a bolt nyitásakor elsőként adott el, s amit a tulajdonosa harminc évvel később egy köszönőlevéllel visszaküldött nekik. Ezt a gépet egy tűzoltó segített kimenteni a boltból. Don Flesch végül elmondta: „Egyszerűen nekilátok, és újraépítem az üzletet, olyan jóvá vagy még jobbá, mint volt, szóval egyáltalán nem vagyok szomorú.”
Azóta gyűjtés indult a Central Camera újraépítésére, és a világ minden pontjáról profi és amatőr analóg fotósok cikkem írásáig közel kétszázezer dollárt összedobtak, hogy Don újraépíthesse a boltját. Don egy másik riportban elmondta: „Ez természetesen nehéz időszak a boltnak, de nem lehet összehasonlítani George Flyod halálával és a megszámlálhatatlan többi élettel, amelyeket mind elvesztettünk. Mi szolidaritást vállalunk az afroamerikai közösséggel.”
A hírek, a tudósítások és „szakértők” Bermuda-háromszögéből nagyon ritkán jut el a teljes igazság hozzánk, nagyon ritkán láthatunk, hallhatunk igazi, normális embereket. Mindenki részletekből, prekoncepciókból, véleményekből építi föl világát, különösen válságos időkben igaz ez. S, mint a Kertmagyarország esszémben írtam éppen itt, a Magyar Hangban (2020. május 22.), a világválság nem csupán egy elképzelés, hanem jelenvalóság. Minden, amivel most szembesülünk, csupán az egyik tünete. Ha ideig-óráig nyerünk az egyik fronton – például a vírussal szemben –, ha mást nem is, de legalább időt, akkor rögtön előbukkan a másik helyen, például a rendőri erőszak formájában. Éppen ezért fontosak az igaz történetek és az igaz emberek. Tanuljunk Dontól. Érdemes
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/24. számában jelent meg június 12-én.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, vagy digitálisan! És, hogy miről olvashat még a 24. számban? Itt megnézheti!
