Egy kellemetlen vendég a kötcsei sátorban

Egyszer vettem részt az akkor még kis megszorítással, de polgárinak nevezhető Fidesz-közeli értelmiség kötcsei találkozóján, egy évvel Orbán Viktor kétharmados kormányzásának megkezdése után. 2010-ben az ország túlnyomó részéhez hasonlóan magam is nagy várakozással tekintettem a zsákutcás, kilátástalan balliberális országlást leváltó, példátlan felhatalmazást szerzett politikai erőre, amely az egyetlen kormányképes alternatívának látszott akkor. Bármekkora csalódást is okozott sokunknak azóta a Fidesz, a 2010 előtti világba éppúgy nincs visszaút, ahogy a sok tekintetben elbaltázott rendszerváltásnak sem az a tanulsága, hogy jöjjön újra az államszocializmus.

Szóval Kötcse, 2011. Leginkább a kíváncsiság volt az oka, hogy akkor, egyszer, eleget tettem a meghívásnak. Újságíróként zavart persze, hogy a játékszabályok szerint nem írhatok beszámolót az elhangzottakról; most sem ez következik, bár semmi olyasmit nem mondott a miniszterelnök, ami nyilvánosságra kerülve leszakította volna a csillárt, ami miatt magyarázkodnia kellene. Sőt. Elég annyi, hogy nagy átéléssel, az alapos átgondoltság látszatát keltve, összeszedetten beszélt, szavai világos vízióról tanúskodtak. Olyan világképet tükrözött az előadása – polgárosodó Magyarország, ahol a munkájukból megélő, aktív, nem a politikától, vagyis az állami juttatásoktól függő emberek alkotják a többséget –, amely számomra is szimpatikus volt.

Későn, talán túl későn esett le, hogy ebben az esetben is az az Orbán Viktornak tulajdonított önvallomás az irányadó, miszerint nem arra kell figyelni, amit mond, hanem arra, amit tesz. Idővel egyre nyilvánvalóbb lett, hogy az orbáni politika nem az akkor Kötcsén felvázolt utat követi. Hogy a szép víziót – kiváló színészi alakítást nyújtva – már akkor sem gondolta komolyan, csupán amolyan parasztvakításként adta elő a kiválasztottak körének; vagy csak később, bizonyos körülményekbe, realitásokba ütközve módosított a terven – ez érdekes, de nem perdöntő kérdés. A lényeg a végeredmény, a testet öltött politikai cselekvés.

Ezek után elnézhető nekem, ha bizonyos szkepszissel olvasom a zártkörű kötcsei találkozóról kiszivárgott híreket. Nem a sajtó, hanem az előadó miatt. A miniszterelnök idén a beszámolók – az Index és bővebben az ATV.hu információi – szerint a nemzetépítést, a birodalmi gondolkodással szemben a nemzetállami szuverenitást, az úgynevezett pozitív nacionalizmust helyezte beszéde középpontjába.

Azzal a gondolattal, hogy Közép-Európa újjáépítéséhez olyan beruházásokra van szükség, amelyekben a szomszédos országok is érdekeltek, csak egyetérteni lehet. Már csak az a kérdés, hogy mire alapozza a kormányfő az ilyen tervek mélyén húzódó ambíciót, vagyis Magyarország térségbeli vezető szerepét. A pozitív, vagyis másokat nem kirekesztő, a nemzetek békés versengését jelentő nacionalizmus is szép idea, az orbáni előadás intellektuális gyökérzete is mélyre, egészen Zrínyi Miklósig nyúlik. Függetlenül attól, mindez mennyire hiteles, és mi jelenik meg belőle a napi gyakorlatban, megjegyzendő, az ellenzéki térfélen ma nem látni hasonló víziók, gondolatok megfogalmazására képes politikust. És ez nem írható az egyenlőtlen erőforrások, a torz médiaviszonyok számlájára.

Orbán Viktor állítólag keveset beszélt az egy hónap múlva esedékes önkormányzati választásokról, amivel azt sugallta, hogy a Fidesznek nincs oka aggodalomra. Egyedül Tarlós Istvánt emlegette dicsérve, ami magától értetődő: az eredményeket értékelve mindenki azt nézi majd meg először, kié lett a főpolgármesteri szék, amiért most valódi, nyílt küzdelem zajlik. Elkelt tehát a biztatás.

A kormányfő az azonos nemű párok örökbefogadása és a drogfogyasztás jogi szabályozása felülvizsgálatát ígérte őszre, ami a Fidesz-propaganda logikáját ismerve aligha jelent mást, mint hogy a menekültek vagy a hajléktalanok után újabb társadalmi csoportok kerülnek a célkeresztbe. A drogfogyasztás esetében nyilvánvaló, hogy a jelenlegi tiltó rendelkezések betartatása is olyan feladat, amelyről lényegében már régen letett a magyar bűnüldözés. Olyan témákat jelöl ki a hatalom, amelyekben különösebb erőfeszítés nélkül a többségi álláspont oldalára kerülhet; kíváncsi vagyok, el tudja-e kerülni az ellenzék, hogy sokadszorra is besétáljon a csapdába.

Bármily magasztos is lehetett Kötcsén a miniszterelnök, hatalmi gépezete a jövőben sem lesz emelkedettebb. Az új és új ellenségek, az igazán fontos ügyeket nem érintő témafelvetések, gumicsontok a figyelem elterelését szolgálják a társadalmat a mélyben feszítő egyenlőtlenségekről, a gigantikus korrupcióról vagy az államiság szövetének foszladozásáról. Miközben ugyanis Orbán Viktor a magyar gazdaság teljesítményét méltatta, Matolcsy György jegybankelnök már fogalmazhatta a Varga Mihály pénzügyminiszternek címzett, személyeskedő kirohanását. Miközben a kormány nagyszabású demográfiai konferenciát szervezett, a statisztikai gyorsjelentés újfent tragikus képet festett a magyar népesedési helyzetről. És így tovább.

A kötcsei sátorban idén csak átsuhanó, kellemetlen vendég lehetett a magyar valóság, vagy másként: a Cseh Tamás által megénekelt, Valóság nevű nagybácsi. Az biztos, hogy nem zavarta meg az áhítatot.

Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2019/37. számában jelent meg, 2019. szeptember 13-án.

Hetilapunkat megvásárolhatja jövő csütörtök estig az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2019/37. számban? Itt megnézheti!