Kenyeret és cirkuszt adni a népnek: az ókori Róma irányítóinak jól bevált receptje kortalannak bizonyult. Évezredeken átívelő üzenet, hogy az alapvető szükségletek kielégítésén túl a tömegeknek másra nem nagyon van szüksége. És ez nem feltétlenül bűnös érdektelenség, a hatalmi gesztus ugyanis nem sokban különbözik a megfélemlítéstől. A vezetők nem követik, hanem diktálják a trendet, kijelölik a rettegés és a vidámság lehetséges kereteit, a nép pedig csak nagy erőfeszítések árán törhet ki azok közül.
Ma már a legtöbb helyen ennek a szelídített változatát tapasztaljuk (a felszínen legalábbis). Nem véletlen, hogy az autoriter rezsimek az elmúlt évtizedben zsákszámra öntik a pénzt a sportba, így mosva tisztára a kezüket. És a módszer bevált. Amikor a Newcastle labdarúgó-csapatáért bejelentkezett a szaúdi rezsim, az angol drukkerek burnuszba öltözve ünnepeltek az utcán, a fontszázmilliárdok érkezése rögtön elfeledtette velük az emberi jogok folyamatos megsértését, a nők elleni erőszakot és a politikai gyilkosságo(ka)t.
Egészen más méretekben és motivációval ugyan, de itthon is ezt látjuk. A sportba pumpált felmérhetetlen közpénzt a különféle egyesületeken keresztül tisztítja meg a kormány, legitimálva saját működését. De a pénzmosáson túl a támogatások a feudális rendszert is életben tartják, és a hűbéresek pontosan tudják, mikor és hogyan érdemes meghálálni a jutalmat: mondjuk, a választás napján, hálát rebegve a csodálatos stadionokért, amelyek megépülése kizárólag a kormány érdeme.
A sport a NER stratégiai ágazata, csakhogy ez a jellemzés nem a sporttevékenységet, hanem a politikát érinti. Nem az átlagban túlsúlyos, egészségtelen és mozgásszegény életmódot folytató népről szól, hanem a hatalom át- és a pénz kimentéséről. De a stratégiai dőzsölés sem tarthat örökké.
Ha bejön a közgazdászok jóslata, és nyakunkba szakad az újabb válság, akkor megváltoznak a prioritások, és a vazallusok köre hirtelen leszűkül azokra, akiknek a hűségét mindenáron biztosítani kell. A többiek meg marakodhatnak a véletlenszerűen lehulló morzsákon. Első körben várhatóan persze a kultúra szenvedi majd meg a visszaesést, de a százmilliárdos sportberuházások is hamar elveszíthetik vonzerejüket a recesszió idején.
Ennek pedig beláthatatlan következményei lehetnek. A mesterségesen és a színvonalhoz képest fájdalmasan nagyra növesztett hazai labdarúgóklubokat az önazonosság megőrzése miatt sem eresztheti el a hatalom, és van még néhány sportág, amelyet a szervezet élére ültetett potentát kulcsszerepe miatt nem hagynak magára, de a többi boldoguljon, ahogy tud. Most derül ki majd, hogy mennyit ér a hatalmi érdekből működtetett és kézivezérléssel irányított sportélet.
A „kenyeret és cirkuszt” politikájának jellemzését Juvenalisnak, a nagy római szatirikusnak tulajdonítják, akárcsak a szintén szállóigévé vált „ép testben ép lélek” tanítását; ma is aktuális helyzetjelentése pedig ezzel a tétellel lesz teljes: „Senki se kérdi, a pénz honnét, csak meglegyen egyszer.”
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2022/15. számában jelent meg április 8-án.
