Fedél nélkül bűn az élet

Az Országgyűlés kőbe véste, hogy 2018. október 15-étől tilos lesz életvitelszerűen közterületeinken tartózkodni. Tehát nem a hajléktalanságot szüntette meg alaptörvényünkben rögzítve, csak a büntetőjog eszközeivel szankcionálhatóvá tette, hogy a hajléktalanok kiterített kartondobozaikon ne alhassanak az aluljárókban, kapualjakban.

Egyébiránt eddig is szabálysértésnek minősült a közterületeink lakóhelyként való használata. Pénzbírsággal sújthatták az önkormányzatok a notórius utcán élőket. De egy idő után nem éltek ezzel a lehetőséggel, tavaly öszszesen egyszer büntettek pénzbírságra hajléktalant, idén eddig egyszer sem. Október 15-étől megbüntetik a hajléktalanokat, ha felszólításra sem hagyják el az „életvitelszerű tartózkodásnak helyszínét”. Pénzbírságot most nem szabnának ki rájuk, viszont közmunkára kötelezhetik, illetve akár börtönbe is küldhetnék őket.

Arról nem lehet tudni, hogy a közmunka idejére biztosítanak-e a fedélnélkülieknek szállást, ételt, mint ahogy azt sem, ha nem képes teljesíteni a kiszabott közmunkát, és börtönbe csukják, akkor vajon a szabadulása után mi lesz vele, hova kell mennie.

Cserét ajánlanak a politikusoknak a hajléktalanok

A szakember szerint nem lehet egyik napról a másikra szállóba parancsolni őket.

A kétharmados felhatalmazással a kormányzó jobboldali pártszövetség szinte bármit megtehet ma Magyarországon. Megfigyeltethetnek embereket titkosszolgálati eszközökkel bírói engedély nélkül is, ha éppen információkra van szükségük valaki meggyanúsításának előkészítéséhez.

És nem támadt senkinek kedve emiatt spontán tüntetéshez. Fásultan vettük tudomásul, mert azt hisszük: velünk úgyse fordulhat elő, hogy szálkává váljunk a hatalom szemében. Pedig most már új sajtóműfajt fejlesztett ki a kormány médiabirodalma. A pártsajtómunkások egymással versengve állítják össze a különböző „szakmai” szempontok szerint listába gyűjtött ellenséges ellenzéki személyeket.

A politikai hatalom pedig a korábbi alkotmányos felhatalmazás ellenére a hajléktalanokat szabálysértési eljárásokkal üldözni nem hajlandó önkormányzatok kezéből magához vonta a döntés jogát, és az alaptörvényben rögzítette a hajléktalanok eltüntetését közterületeinkről. Sétálni még sétálhatnak az utcáinkon, a parkjainkban, de már nem alhatnak ott, ahol eddig meghúzhatták magukat.

A fedélnélküliek nem fognak tüntetni, a szabadságjogainkat védő civil szervezetek a védelmükre kelnek majd, de aligha tudnak százezres tüntetést szervezni a szociális ellátásuk biztosítása végett. Mégsem a netadóról van itt szó. A hozzátartozójukat otthon ápolók jogos követelése mellett sem állt ki a társadalom. A szerzett jogaink folyamatos nyirbálását is egykedvűen vesszük tudomásul. Az 55 éven felülieket és a fiatal pályakezdőket foglalkoztató cégek adókedvezményét visszavágták, minden elbocsátott megküzd majd a saját problémájával, mint ahogy a közmunkából kipenderítettek is így tesznek majd.

Mindenkit leköt az, hogy a saját problémáját megoldja, hiszen a kétharmados hatalom gondoskodik róla, hogy mindenkinek meglegyen a saját baja a migránsoktól meg a Soros-háttérhatalomtól való rettegés közepette a hajléktalanok emberi jogának problémája már tényleg nem fér bele a társadalmi szolidaritás hétköznapi gyakorlásába.

[caption id="attachment_3589" align="aligncenter" width="992"]

De a lecsúszottakat, az önhibájukból vagy önhibájukon kívül ilyen mélyre süllyedt embertársaink nyomorúságát nem a büntetőjog eszközeivel kellene megoldani. Szakemberek mondják, hogy nincs annyi nappali és éjjeli menedékhely, amennyi elegendő lenne az utcán élők befogadására. Azt is mondják, hogy nem véletlenül laknak az emberek inkább az utcán, mint ezekben a szociális intézményekben. Talán először biztosítani kellene mindenki számára valamilyen nagyon szerény, biztonságos kis saját zugot, amit a sajátjának érez, és utána megkérni, vagy akár megkövetelni, ők is tartsák tiszteletben a többség elvárását, hogy ne éljenek az utcán. Mert a többség adójából biztosítjuk számára az emberhez méltó létezés alapvető feltételeit.

Beer Miklós: Szükséges szembesülnünk a hajléktalanokkal

Beer Miklós is egyetért Székely János a lakhatás joga mellett kiálló nyílt levelével. A váci megyéspüspök beszélt a menekülthelyzetről is.

Mindeközben Jézus, padon fekvő hajléktalanként szoborba öntve végighaknizza az országot. Katolikus papok és református lelkészek szentelik fel a „műalkotást” minden nagyvárosban a templomok tövében, ahova lerakják. Miséket, istentiszteleteket tartanak, szép szavakkal emlékeznek meg a társadalom peremére szorultakról. A Hajléktalan Jézust Timothy Schmalz kanadai szobrász készítette még 2013-ban. A művész célja az volt, hogy megértsük: Jézus üzenete, hogy gondoskodjunk az éhezőkről, a szomjazókról, a ruhátlanokról – és az idegenekről; lássuk meg Krisztus arcát – amit a szobron lepel takar el – a kitaszított emberekben, és az is, hogy együttérzést váltson ki belőlünk az elesettek iránt.

Budapesten Józsefvárosban, a Horváth Mihály téri templom oldalában helyezték el a Hajléktalan Jézust, maga Erdő Péter áldotta meg. A bíboros azt mondta: „Jézus egyszerre élte át a hajléktalanság súlyát és a küldetés nagyszerűségét. Látnunk kell hajléktalan testvéreinkben is életkörülményeik súlyát, és mindegyikükben az emberi hivatás nagyszerűségét. Adja Isten, hogy Krisztust tudjuk látni minden emberben. Erre emlékeztessen minket a szobor.” Gyönyörű gondolatok. Kár, hogy a magas rangú egyházi méltóság szavai falra hányt borsóként peregnek le a nemzeti együttműködés rendszere által épített kereszténydemokrácia betonfaláról.