Az ellenzéki előválasztási vitákban ritkán kerül elő átfogóan a magyar külpolitika jelenlegi helyzete, átalakításának lehetősége a magyar érdekeknek megfelelően. Pedig időszerű lenne bemutatni, miszerint a magyar külpolitikának nem sikerült az elmúlt évtizedben elérnie, hogy gazdaságilag, politikailag erősítse függetlenségét Oroszországtól vagy akár Kínától, és kialakítson egy egészséges magyar utat. Az említett két ország a biztonsági aggályok kezelése és befektetéseik átvilágítása nélkül indokolatlanul nagy befolyást szerzett hazánkban. Olyan függőségi csapdákkal, amelyek aggasztó következményekkel járhatnak, csorbítva nemzetünk szuverenitását, jövőnk biztonságát. Itt megemlítendő a Budapest–Belgrád-vasútvonal, a Fudan Egyetem, a letelepedési kötvényeken keresztül érkező oroszok és kínaiak nagy száma vagy akár az orosz hitelből megépítendő Paks II. Így egy ellenzéki győzelem esetén nemcsak az élősködő oligarcháktól kell megszabadítani az országot, hanem új alapokra kell helyezni a pekingi és a moszkvai kapcsolatokat is. Tartást adva Magyarországnak.
Kína és Oroszország európai tevékenységével folyamatosan megkérdőjelezi az Európai Unió kohézióját, versenyképességét. Céljuk minél nagyobb megosztottságot elérni, főleg a periferikus tagországokban. Emellett a kínai gazdasági, kereskedelmi csalik kihasználják egyes európai országok rossz gazdasági helyzetét, politikai elszigeteltségét és vezetőik hajlékonyságát. Sajnos a jelenlegi magyar kormány is engedett ennek a kísértésnek, úgy gondolva, egyenlő partnere lehet Kínának. Annak a Kínának, amely kifejezetten stratégiai ágazatok iránt érdeklődik, egyértelmű előnyre törekedve, láthatóan geopolitikai okokból. Emellett minden külföldön elhelyezett vállalatát kötelezheti, hogy teljesítse a Kínai Kommunista Párt utasításait. Ez lehet információ átadása, megfigyelés, ipari és katonai kémkedés, a nyilvánosság befolyásolása, adott esetben zavarkeltés, jelentős nemzetbiztonsági kockázatot jelentve a fogadóországnak.
Mindenesetre a magyar külpolitika útkeresései nagyon jól tükrözik, a mostani helyzetünk mennyire instabillá lett a téves kormányzati beavatkozások által. Ha az elmúlt évtizedben sikerült volna felépíteni, illetőleg elindítani egy erős, produktív, innovatív gazdaságot, egy versenyképes csúcstechnológiás iparágat, vagy csak megerősíteni a magyar termelést, mezőgazdaságot, akkor most nem kellene csúszni-mászni Oroszország vagy Kína vezetői előtt. De ösztönző, nemzeti válasz helyett a könnyebbik út mellett döntöttek, felborítva a jelen és a jövő közötti egyensúlyt, vállalva az esetleges elszigeteltséget is. Ezért a következő generációkra súlyos teher, rablánc nehezedik majd, amelynek megoldása várhatóan feszültséggel terhes lesz.
A magyar politika fordulatait lehet úgy is jellemezni, igaz, elég nyersen, hogy miután jóllakott az egyik falka, jön a következő. Ha a fenti megállapításból indulunk ki, akkor láthatjuk, a jelenlegi kormánynak nagyon jó étvágya van. De persze az előzőek sem mutattak túl sok mértéktartást. Ennek a tendenciának a megszakítása csak akkor várható, ha az ellenzéki összefogás a győzelme esetén komolyan, komolyabban veszi a nemzet irányításának feladatát, és olyan külpolitikát mutat fel, amely nem óriásplakátokon üzeni meg tanácstalanságát. Szem előtt tartja azt is, hogy a politikaalkotás középpontjában hosszú távon is a magyar jövőnek kell állnia.
Ez a cikk eredetileg a Magyar Hang 2021/39. számába jelent meg, szeptember 24-én.
Olvasna még Klamár Benedektől? Kattintson!
A Magyar Hangban megjelenő véleménycikkek nem feltétlenül tükrözik a szerkesztőség álláspontját.
