Ez a negyven nap, mint a Néva éjszaka, folyékony, hömpölygő, jéghideg gyászmenet.

Táviratok kihunyt csillagokba
Ez a negyven nap, mint a Néva éjszaka, folyékony, hömpölygő, jéghideg gyászmenet.
Vállalkozik a Lali papája is. Ebből van a kocsi, a sofőr, ebből van a Nintendo is, ha őszinték vagyunk, és hát vállalkozni szombat délelőtt is lehet. És emiatt van tulajdonképpen az, hogy a Lali nálunk tölti a szombat délelőttöket.
Csöndben lenni érkeztünk ide, lassítani. Engedni, hogy ne történjen semmi se. Be kellett az elmúlt pár hónapban venni annyi sok kanyart, hogy félreállni esett most jól, bámulni csak a madárrajok égre írt, fürge szénrajzait.
Jó napot kívánnak nekem, és megtudom, hogy a másodikon lesz a fizikoterápia. Sántikálok a széles lépcsősor irányába céltudatosan, és remek ötletnek gondolom a rehabilitációt a legfölső emeleten tartani.
A rugójavító elköltözött. Nem lakik itt. Matrackereskedők, írók meg testépítők jártak hozzá pedig. Aztán nyoma veszett.
Az aszfaltrajzverseny napja volt a május nyolcadika, és a Frigur kántor rajzolta a legszebbeket. Nem csoda.
Egymás mellett úsztunk pár hosszon át. Aztán ő végzett, és kiszállt. A sapkáját ott felejtette véletlenül.
Nem volt veszélytelen használni amúgy a netet, mert azon keresztül is bejuthattak a szobába a vírusok, de hát, egyszer élünk, úgy voltunk vele.
A telep fölött kavargó felhőket a Krász Tibi hívhatta ide. Beszélte valahogy a nyelvüket.
Fönn ült a Sedlovics Kaska a fán, a hátsó a kerítéshez közel. Csuklott. Szerda volt és nem voltak barátai.