Rendes emberek élnek errefelé, jegyzi meg csöndesen a jáki plébános. Kedd van, fülledt a levegő, és fehér Magnumot nyalunk a templommal szembeni kegytárgybolt előtt. Nyolcan vagyunk, nem számolva a floureszkáló Szűz Mária-szobrokat. Ennyien vettünk részt a hatórai szentmisén. Holtszezon persze ez, tatarozzák ráadásul a nyolcszáz éves falakat, állványok bujtatják a mennyezetnek futó tucatnyi oszlopot. Keskeny árok veszi most körül a bazilikát, apró csontokat és pár megsárgult szemfogat ástak ki a díszes főkapunál. Régi rendes emberekét, alighanem.
Vas megyét rendes emberek lakják ugyanis, kanyargósak arrafelé az utak, a kavicsbányák mélyedéseit meg horgásztavaknak töltik föl rendszerint. Csönd üli meg ezeknek a rendezett falvaknak a rendezett házsorait, és jóleső ez a csönd, de gyakori vendégek ezen a vidéken a nagy-nagy viharok is. Olyankor, ha esik, az ég csúnyán és hosszan dörög, és csuromvizesek lesznek a háztetőkön a cserepek, és sötétebb tónusúra áznak a kanyarokba kitett szürke kőkrisztusok karjai. És hangosabbak az eső utáni nedves csöndben a nem emberi neszek, és fényesebbek a tölgyek lombjai között a csillagok. Csöndben lenni érkeztünk ide, lassítani. Engedni, hogy ne történjen semmi se.
Be kellett az elmúlt pár hónapban venni annyi sok kanyart, hogy félreállni esett most jól, bámulni csak a madárrajok égre írt, fürge szénrajzait. A vasvári strand úszómedencéjének mélyéről gyönyörködni abban, hogy fölöttünk átázott felhők sokasága vonul át, kartempónkkal parányi hullámokat kelteni, kifújni aztán a hossz végén a kókadt levegőt. Fehérborral koccintani este a teraszon, és a fák között bukdácsoló szélbe állni még kicsit, tücskök koncertjének adni át magunk. Pléden fekve lesni hullócsillagot, és korán aludni el. Azt álmodni, hogy kiegyenesednek a kanyarok magunk mögött, hogy mint víz alatt a felhők körvonalai, elmosódnak a viszonylatok.
Kavicsokkal leszórt ösvényeken kanyarogni, és dús kukoricaföldek mellett sétálni el, rálelni Joyce-ra, aki a főtéren félig a falba bújt. Több ezer éve vert pénzeken silabizálni ki rövidítéseket, az Isis-szentély mozaikjaiból rakni össze a rómaiak észszerű hitének részleteit. A borostyánúton is ballagni egy keveset, követni esetleg a csempeszkopácsi templom finom íveit, vagy a cicellei Dorfmeister-freskókra csodálkozni rá. Hatlapost enni a rumi cukrászdában, a körforgalomhoz közel, és etióp kávét inni Szombathelyen, egy eldugott kapualj hűvösén. Azt a pár órát pedig, amikor a legforróbban tűz a nap, sapkasült alatt vészelni át. Kártyajátékokat tanulni meg, morfondírozni a helyes taktikán, és ha összejön, vagy ha mégsem sikerül, nevetni sokat. Összeölelkezni százéves fák alatt.
Ágak nyomába eredni, ahogy törnek az ég fele, izgágán és méltóságteljesen, és levelek susogásába gondolni halk zenét. Egykori rendes emberek sírjai előtt hajtani némán fejet, és többször is átgurulni a sáros Rába hídjain. Bagolyhuhogásra riadni föl, és látni másnap a szántásban a büszke baglyot is. Bodor Ádámot olvasni, és fi gyelni, ahogy az algás tavakban cikáznak a magukra hagyott díszhalak. Nem nézni sem képernyőt, sem híreket, öreg padokon tölteni inkább időt. ơzek szemébe nézni bele, és kísérni riadt vadnyulak szökkenéseit. Félrehallani és félreolvasni szavakat, hallgatni a szomszédból átszűrődő csellót és zsoltárének-töredékeket, nem viselni maszkot négy nap, négy éjszaka. Távol kerülni a várostól, és egymáshoz közelebb. Fatörzsek göcsörtjeiben ismerni fel, milyen szép a szabálytalan. Gabba Gabba, suttogni a sötétbe, üresen hagyni jó néhány lapot, a nap végén meg kihunyt csillagok fényeiben fürdetni meg két pár fáradt szembogarat.
A Gabbagabba rovat további részeit itt olvashatja.
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 2020/35. számában jelent meg augusztus 28-án.
Hetilapunkat megvásárolhatja az újságárusoknál, valamint elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 2020/35. számban? Itt megnézheti!
