Úgy tűnik, a Nemzetközi Bírói Egyesület (International Association of Judges – IAJ) – amelynek a Magyar Bírói Egyesület (Maibe) is tagja – látni akarja, mi a helyzet a magyar igazságszolgáltatásban.
A bíróságok tekintélyét kikezdő, egyre nagyobb hullámokat verő botrányok híre eljutott a nemzetközi bírói szervezethez is. A hazai igazságszolgáltatás állóvizét az kavarta fel, hogy miután Handó Tünde lett az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnöke, egymást követték a vitaható, sokszor botrányos intézkedések. A 250 bíró „kényszernyugdíjazását” lehetővé tevő törvénymódosítás végrehajtása már az ő nevéhez fűződött. Handónak mint a hivatal elnökének a bírói kar jelentős részével kialakult ellentéte törvénysértő kinevezési gyakorlatával vált kibékíthetetlenné; az Országos Bírói Tanács (OBT) és az OBH között kialakult frontvonalon pedig mára állóháborúvá eszkalálódott a küzdelem. A magyar igazságszolgáltatásban uralkodó állapotok a Nemzetközi Bírói Egyesület Marokkóban október 13-a és 18-a között megrendezett éves ülésén is napirendre került. A történtek megértése a kívülálló számára nem a legegyszerűbb feladat, a többféle intézmény miatt a helyzetet leíró szövegek is bonyolultnak tűnnek, de igyekszünk a végére kibogozni a szálakat.
A magyar ügyet az IAJ európai csoportjában, az Európai Bírói Egyesület (EAJ) ülésén tárgyalták. Korábban a Magyar Hang részletesen beszámolt arról, hogy többen is javasolták, köztük Ujkéry Csaba nyugalmazott bíró, hogy az EAJ foglalkozzon a magyar bíróságokon kialakult helyzettel. Ujkéry részletezte a bírói tanács és az OBH között dúló vitát, Handó kinevezési gyakorlatát, és kimerítően ismertette az OBT megállapításait is, és Handó elnöki tevékenységét. Az IAJ a honlapján közölte az országos bírói tanács tagja, Vadász Viktor tanulmányát (Krízis a bírósági igazgatásban), amely az európai bírói szervezethez is eljutott.
Nemzetközi szervezet előtt a magyar igazságszolgáltatás helyzete - Magyar Hang
Levélben fordult az Európai Bírói Egyesület elnökéhez Ujkéry Csaba nyugalmazott törvényszéki elnök.
Az októberi marrákesi ülésen a Maibét Halász Etelka bíró képviselte, aki tájékoztatta a résztvevőket, hogy 2018 elején megalakult OBT hitvallása, szerepvállalása megváltozott. Elmondta, hogy a bírói tanács – bírósági kezdeményezésre – Handóék kinevezési gyakorlatát vizsgálva megállapította: elnöki és elnökhelyettesi állásra beérkezett érvényes és támogatott pályázatokat nyilvánítottak eredménytelenné. Elmondta azt is, hogy idén áprilisig számos OBT-tag mondott le tagságáról úgy, hogy nem indokolta meg, vagy súlyos munkateherre hivatkozott. Elhangzott az is, hogy Handó áprilisban a közigazgatási és a munkaügyi bíróságot képviselő OBT-tag lemondására hivatkozva illegitimnek nyilvánította a testületet, amit az nem fogadott el.
A vitás helyzet miatt az OBT és az OBH között megszűnt az együttműködés. Handó Tünde azon az ülésen sem vett részt, amelyen a kinevezési gyakorlatának vizsgálatáról készült anyagot ismertették. Halász Etelka beszámolt arról is, hogy október elején miként zajlott az OBT póttagválasztása, és milyen okok miatt zárult eredménytelenül. A bíró saját véleményeként fogalmazta meg, hogy az OBH elnöke kétséges eszközökkel bénítja meg az OBT legális működését, ezzel akadályozza a bírói függetlenséghez tartozó önigazgatást, ezért hatékony lépés megtételére, a felügyeleti eljárás mihamarabbi elindítására kérte az Európai Bírói Egyesületet.
Tovább folytatódik a bíróháború - Magyar Hang
A Fővárosi Törvényszék küldöttei nem fogadják el az Országos Bírói Tanács tagjait lemondásra szólító „döntést”.
Ezek után született meg a döntés, hogy ez utóbbi foglalkozik a magyar igazságszolgáltatás központi igazgatásában részt vevő két alkotmányos intézmény, az OBH és az OBT közötti kapcsolatban felmerült anomáliákkal. A bírósági hivatal és a bírói tanács elnökeinek megküldött levélben az EAJ elnöke rögzítette: az európai szabványok előírásai szerint az igazságügyi kinevezéseknek kizárólag az érdemek alapján kell megtörténnie, és a kinevezésről szóló döntéseket megfelelő indokolással kell alátámasztani. Ezen előírásokat követnie kell az Európa Tanács hatálya alá tartozó valamennyi igazságszolgáltatásnak. Mivel EAJ-t arról tájékoztatták, hogy a magyar bírói hivatal jelenlegi elnöke nem követi ezt a szabályt, nem ad a kinevezésekkel kapcsolatban megfelelő indokolást döntése okairól, illetve így nyilvánított semmissé kinevezésre irányuló pályázatokat, az EAJ felügyeleti eljárást kezdeményezett. Ehhez a szervezet elnöke azt kérte, hogy előzetesen az OBT és az OBH elnöke minél hamarabb fejtse ki véleményét.
Elkeserítő és érthetetlen, hogy az Országgyűlés miért nézi tétlenül, hogy egy bírósági vezető, még ha az igazságszolgáltatás csúcsára repítette is a politikai akarat, semmibe vegye hatalmának törvényben megszabott korlátait.
Antall József legrosszabb tanítványa - Magyar Hang
Ma a jogállam romjain élünk, az eszközök brutálisak. Amit az utóbbi nyolc évben a jogalkotási cunami által mi, jogalkalmazók átéltünk, az felér egy istencsapással.
Diós Erzsébet büntetőbíró is megszólalt a magyar igazságszolgáltatás egyre kínosabb ügyében: „Sajnos egyre inkább érezhető (…), hogy az igazgatási vezetők kinevezésének első számú feltételévé az OBH elnöke iránti minél nagyobb lojalitás válik, és ezzel együtt háttérbe szorulnak alapvető szakmai szempontok, s annulálódnak az egyes szakmai közösségek beleszólási lehetőségei is. A lojalitás azonban nem írhatja felül a szakmaiságot, és semmiképp nem vezethet a jogszabályok megsértéséhez. Ha efelett bíróként bármilyen okból szemet hunyunk, milyen erkölcsi alapon kérjük majd számon az ügyfeleken a jogszabályok maradéktalan betartását? A hallgatásunk a társadalom igazságszolgáltatásba vetett bizalmát kezdheti ki, s az erkölcsi tőkénk erodálódásának következményei a bírói kar valamennyi tagját érinteni fogják.”
Ennek a cikknek a nyomtatott változata a Magyar Hang 26. számában jelent meg, 2018. november 9-én. Hetilapunkat keresse az újságárusoknál, vagy elektronikus formában a Digitalstandon! És hogy mit talál még a 26. számban? Itt megnézheti!