A Magyar Hang oldalán két írásban foglalkoztam azzal a kérdéssel, hogy milyen politikai trendek rajzolódnak ki, ha nem a közvélemény-kutatásokból indulunk ki, hanem az elmúlt évek választási eredményeinek összevetéséből. Az első írásban (Dombóvár tanulsága) a tavalyi helyhatósági és európai parlamenti (EP-) választás eredményeit vizsgálva azt állapíthattam meg, hogy vidéken a Tisza Párt szavazóinak körülbelül harmada megyei listán a Mi Hazánkra, az európain a Tiszára szavazott. Ők leginkább „kiábrándult fideszeseknek” tekinthetők. A másik írásban (A proteszt szavazás esélye és határai) az elmúlt hónapok időközi választásait összehasonlítva arra a következtetésre jutottam, hogy az ellenzéki szimpatizánsok nagyon nagy arányban hajlandók bármilyen esélyes ellenzéki jelöltre leszavazni – kivéve, ha DK-s jelöltről van szó. A Fidesznek viszont semmilyen tartaléka nincs más pártok támogatói között, s ezért a Tisza Párt aktuális népszerűségi mutatóinál még fontosabb az, hogy a Fidesz hogy áll.
Most arra a kérdésre keresek választ, hogy milyen eredmény született volna, ha tavaly júniusban országgyűlési választás lett volna. Általában úgy gondolják, hogy ezt mutatja az EP-választás eredménye. Nem egészen. Egyrészt a majdnem 60 százalékos részvétel EP-választáson magas, egy országgyűlésin azonban – különösen, ha komoly tétjét érzékelik a választók – 70 százalék fölötti várható. A plusz szavazók politikai beállítottságát csak közvélemény-kutatás mérheti.
De figyelembe veendő másik két szempont is. Egyrészt a városoktól eltérően a falvakban helyhatósági választáson nemigen marad el a részvétel az országgyűlésihez képest. Mivel a Fidesz támogatottsága jóval magasabb a falvakban, az EP-választáson is jobb eredményt értek el, mintha országgyűlési választás lett volna, mert nagyobb arányban jelentek meg az inkább Fideszhez húzó szavazók, és „ha már ott voltak” a helyhatósági választás miatt, leszavaztak az EP-választáson is.
Dombóvár tanulsága
Nem a jelölt személyének köszönhető elsősorban, hogy a Mi Hazánk majdnem harmadannyi szavazatot kapott, mint a Fidesz, míg 2022-ben több mint nyolcszoros volt a különbség. Másutt van a magyarázat.
Másrészt figyelembe veendő az országgyűlési és az EP-választás eltérő szabályozása. Az előbbi esetében a más településre átjelentkezők szavazatait „utaztatják”, mivel ők a lakóhelyük szerint illetékes egyéni jelöltre szavaznak. Az EP-választáson erre nincs szükség, hiszen a képviselői helyeket az országos listán elért eredmény határozza meg. Az átjelentkezők jórészt kisebb településen állandó lakcímmel bíró fiatalok, akik valamelyik nagyvárosban tanulnak, dolgoznak. Ők az országos átlagnál jóval magasabb arányban ellenzékiek. Szavazataik az EP-választáson az átjelentkezési helyen lettek számba véve, ha azonban országgyűlési választás lett volna, akkor a lakóhelyük szerinti helyen kellett volna.
A városi választási kerületekben egyértelműen az ellenzék esélyes. Parlamenti többséghez vidéki körzeteket is meg kell nyernie a Tiszának, kétharmados többséghez majdnem az összeset. Ezért érdemes megvizsgálni egy erősen fideszes többségű kerületet. Ez a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei 5. számú, Sátoraljaújhely központú kerület lesz, ahol 2022-ben a 14. legjobb eredményét érte el a Fidesz: jelöltjük 60,6 százalékot, és szinte hajszálra ugyanennyit kapott a párt listája.
A két választási szisztéma különbségét okozó mindkét tényező esetében jó becslést tesznek lehetővé az eredmények. Egyrészt azt számíthatjuk, milyen eredmény lett volna várható tavaly júniusban, ha egyrészt a városi és falusi választási arányok hasonlóak lettek volna, mint a 2022-es országgyűlési választáson; másrészt, ha az innen átjelentkezők szavazatait ehhez a kerülethez számítjuk, az ide átjelentkezőkét viszont nem vesszük figyelembe (ezek jóval kevesebben voltak 2022-ben: 2366 fővel szemben 828 szavazó). Az első esetben sem lehet túl messze egy arányosítás alapján számított becslés a valóságtól, a másodiknál még kevésbé, mivel az országgyűlési választáson a kerületből máshová átjelentkezettek „visszautaztatott” szavazatait egyetlen szavazókörhöz számítják hozzá, amelynél így a szavazatok nagy többsége – a mi esetünkben öthatod része – az átjelentkezők szavazata. (A főiskolások, egyetemisták nagy arányát pedig az átjelentkezők között jól mutatja, hogy a kerületben 60 százalék fölötti eredményt elért Fidesz ezek között 40 százalékot sem kapott!)
A kerületben három (választás)szociológiailag is városnak tekinthető település található: Sátoraljaújhely, Sárospatak és Encs. A kisebb települések négy kisrégióba sorolhatók: Abaúj, Bodrogköz, Hegyalja, Hegyköz. Ha figyelembe vesszük az átjelentkezettek – egyetlen sátoraljaújhelyi szavazókörnél elszámolt – szavazatait is, és arányosan osztjuk szét a városok és falvak között, akkor a városok esetében a 65 százalékos részvétel (amin az érvényes szavazatok aránya értendő) 2024-re több, mint 7 százalékkal csökkent, a négy falusi régióban mindenütt nőtt, együttesen 60,1-ről 65 százalékra. (Azok a szavazatok, amelyek az EP-választáson ebbe a kerületbe átjelentkezettektől érkeztek, de országgyűlési választásnál „elutaztatták” volna a lakóhelye szerinti kerületbe, szintén arányosan lettek szétosztva városok és falvak között.) A fenti számokból nyilvánvaló, hogy az EP-választásnál jelentős volt az eltolódás a Fideszre nagyobb arányban szavazó, kistelepülésen élők javára.
A proteszt szavazás esélye és határai
A Tisza jelöltje, ha esélyesnek tekintik, még a többi ellenzéki párt szimpatizánsainak jelentős részére is számíthat, és így a listás eredménynél még nagyobb lehet az előnye a Fidesszel szemben. „Bombabiztos” fideszes kerületről lassan egyáltalán nem lehet beszélni.
Kérdésünk az, hogy milyen eredmény lett volna várható, ha egyrészt a városi és falusi szavazók aktivitása ugyanolyan, mint 2022-ben (figyelembe véve a választójoggal bírók számában bekövetkezett változásokat is), és ha az átjelentkezők szavazatait úgy vesszük figyelembe, ahogy országgyűlési választásnál. Ennek a számításnak az az eredménye, hogy míg tavaly júniusban ebben a kerületben a Fidesz 55,4 százalékot kapott – ami jelentős, bár az országos átlagnál kicsit enyhébb csökkenés a 2022-es 60 százalék fölötti eredményhez képest –, addig e szempontok figyelembevételével a Fidesz csak 54,3 százalékot kapott volna.
Természetesen lehet mondani, hogy alig több, mint 1 százaléknyi különbség nem jelent sokat. De ne felejtsük el, hogy ha Amerikában 2016-ban az egyes államokban arányosan 0,4 százalékkal gyengébb Trump – és értelemszerűen ennyivel erősebb Hillary Clinton –, akkor utóbbi nyeri a választást; 2020-ban viszont 0,6 százalékkal kellett volna több Trumpnak, hogy győzzön, sőt, még a tavalyi „fölényes” Trump-győzelem is az ellenkezője lett volna, ha 0,9 százalék fordítva szavaz.
Érdemes megfontolni egy másik szempontot is. Konszenzus van arra nézve, hogy a korlátlan erőforrásokra támaszkodó és skrupulus nélküli kormánypropaganda a választásokra mindig feljebb tudja tornászni a Fidesz eredményét néhány százalékkal. Ennek mértékét tavaly 5 százalék körülre lehetett becsülni. Ha a tavalyi 44,8 százalékos Fidesz-eredmény országgyűlési választáson valamivel alacsonyabb lett volna, vagyis a kormánypárti „mozgósítás” eredménye kevésbé hatékony. Ez lényeges a következő választás esélyei szempontjából. A Fidesz mostani, 40 százalék alatti népszerűsége azt jelenti, hogy ha az egyéni kerületekben a kormányváltást akarók túlnyomó többsége az esélyes ellenzéki jelöltre szavaz, akkor majdnem minden kerületben az ellenzék győzne. A Fidesznek legalább 5 százalékkal kellene erősödnie, hogy esélye legyen győzni. Ha tehát tavaly országgyűlési választáson a Fidesz valóban valamivel gyengébb eredményt ért volna el, különösen is a számára mindenképp megnyerendő erős kerületeiben, az azt is jelenti, hogy a mozgósítás tavaly kevésbé volt eredményes, mint elsőre mutatják a számok, és ebben az esetben messzebb van a számára kívánatos céltól.
